Mióta lett az ember értékének fokmérője a csajozási/pasizási képesség?

Bár tudnám a választ. A barátaim is folyton azt kérdezik tőlem, hogy vajon miért nincs senkim, amikor egy főnyeremény lennék, miközben minden gázos tetűnek fogja valaki a kezét.

Fogalmam sincs...valamit biztos nem csinálok jól. Vagy nem tanultam meg a szocializáció folyamán, amit kellett volna.

Ez valóban így van, legalábbis részint, utolsó válaszoló. Én mindig találok haveri társaságot, akivel lehet értelmesen beszélgetni, divat ide vagy oda, de a csajokkal más a helyzet.

"Semmihez nincs eszük, tehetségük, de mivel a környezetben, ahol élnek, bejönnek a másik nemnek, ezen okból soha nincsenek egyedül."

Igen, rengeteg lány sikereket ér el a p*csáskodással, szóval, minek változtasson?

Én habitusomnál fogva nem illek a "plázarimákhoz". Nemrég egy, ebbe a kategóriába sorolható lány azt mondta, ha nem lennék ilyen komoly, összejönne velem.

Tipikusan rossz kombináció vagyok: jó arcú, magas, szálkás (a hajam nem a legjobb, de ez módosítható), viszont ehhez a "jó srác kinézethez" nem társul elég önbizalom, és lényegesen idősebbnek nézek ki a koromnál (16 vagyok, de 19 alá még nem nagyon saccoltak). Ez van.

1859. november 24., az evolúció elméletének bizonyítása óta.

Mondjuk egy darabig még küzdöttek ellene, de ma már eléggé elfogadott a gondolat, hogy az ember egyik alapfeladata a szaporodás.