Akik félnek a kötöttségtől, azokat megváltoztathatja a szerelem?

Most szakítottam a barátommal. sokáig haverok voltunk, jó volt néha spontán dumálni, összefutni.

aztán úgy éreztük, ez több annál, és összejöttünk. aztán nem volt elég a heti 2 beszélgetés, ő mindennap akart. meg a heti 1 találkozás sem, ő heti 4-5-re számított.

ha nem írtam, rögtön jött a számonkérés, vádaskodás, meg kínzott, hogy mondjam meg mi bajom vele (semmi nem volt, csak több térre vágytam, amit folyton mondtam és folyton elengedte a füle mellett -.-).

nem bírom a túlzott kötődést, mondtam az elején már neki, de ő akkoris ragaszkodott hozzá. meg szókimondó vagyok, és állítólag ez tetszett neki. mégis folyton azzal vádolgatott, hogy én titkolom előtte, hogy vele van bajom, és azt hogy mi( már h titkolnék olyat, ami nincs).

kikészített.

és elgondolkodtam, és rájöttem, hogy ez baj, hogy ilyen vagyok.

hogy nem akarom látni minden percben a pasit, akivel járok, meg nem akarok minden nap órákig csetelni vele.

és hogy nekem heti 1 teljes nap elég lenne vele, több nem kéne.

ez mindig így marad, hogy "kapcsolatundorom lesz"?

vagy ha igazán szerelmes leszek, akkor énis mindig összenőve akarok lenni a párommal?

akik így vannak, mint én, azok jól érzik magukat?

vagy volt, aki megváltozott? és úgy jobb?

mert én jól érzem magam egyedül, és nem igénylek ilyen "pótfatert", aki számonkér, vádaskodik, leoszt, és utána még le is tagadja és én vok a rossz...

van egyáltalán olyan pasi, aki nem csinálja ezt?