Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Lányok, ezek után kiábrándulná...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok, ezek után kiábrándulnátok a pasitokból? Fiúk, ti ezt hogy értenétek, amit a barátom mondott?

Figyelt kérdés
Szóval, tegnap beszélgettünk a párommal (kb. féléve vagyunk együtt) és elárulta, hogy előbb szeretett bele a kinézetembe, mint a személyiségembe. Azt mondta, először azért kezdett velem beszélgetni, mert nagyon vonzónak talált. És kb. 3 hét múlva tudott velem egy hullámhosszon is lenni, addig inkább azért volt velem, mert büszke volt a nőjére. Most ezek után kicsit elszomorodtam. Lehet, hogy most is csak ezért van velem? Én teljesen beleszerettem, most meg kétségek gyötörnek, szerintem ez kihasználás lett volna, ha elhagy, nem? Ti ezek után kicsit kiábrándulnátok a fiútokból? És srácok, ti ilyenkor mit gondoltok, amikor ilyet mondtok? Ti is csináltatok már ilyet, hogy csak egy menetre szerettétek volna a lányt, aztán a végén mégis összejöttetek? Színleltétek a dolgot?
2013. febr. 11. 06:06
1 2
 1/14 Johnny B. Goode ***** válasza:
100%

Szia!


Szerintem ne rágódj ezen, az a világ rendje, hogy először "feltűnést" keltesz a külsőddel, aztán tudod csak jobban megismerni a belső értékeket.

Te fogadtad volna a párod közeledését, ha taszít a külseje? Szerintem nem és ezzel nincs is gond.

Ne aggódj emiatt!


F/26

2013. febr. 11. 06:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 Hole Hunter ***** válasza:
Teljesen felesleges az aggodalom, kétség. A közhelyek, bár unalmasak és elcsépeltek...de igazak. "A külső megfog, a belső megtart." Nincs ezzel semmi baj. Nyilván először a vonzalom, szimpátia dolgozik, hiszen szóba sem állnál az ellenféllel, ha nem jönne be. Aztán kiderül, hogy a személyisége is el tud varázsolni...no ilyenkor lesz szerelmetes az ember fia...és lánya is.
2013. febr. 11. 06:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
42%

Mennyi idősek vagytok, 16?

Azt a szöveget, mi szerint a külső nem számít, a csúnya emberek találták ki önmaguk vigasztalására.

Az első benyomás igenis számít, valamiért oda kell, hogy menjek egy nőhöz. Ez lehet akár a gyönyörű szemétől kezdve bármi, de akkor is kell a külsejében valami, amitől vonzónak találom. A többi később alakul ki, elsőnek csak testi vonzalom van, ez természetes.

2013. febr. 11. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:

ez így természetes, semmi gond vele!

06:51-es jól leírta, ez mindig így működik, akár bevalljuk, akár nem

2013. febr. 11. 06:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:

Ezt most nem értem, hogy kombináltad bele ezt az "egy menetet". :O

Ne láss bele a dolgokba olyat, ami nincs is ott. Egy szóval sem mondott ilyet, hogy csak arra kellettél neki.

3 hét után már rád hangolódott, mi ebben olyan érdekes? Örülj neki, sok párnak még több idő kell hozzá.


Azért volt veled nyilván addig is, mert örült, hogy ilyen szép barátnője van. Meg ezt előre nem tudhatta, hogy menni fog-e a egy hullámhosszra kerülés, és ezt minden ember tudja, hogy nem mindig megy azonnal, tehát általában hagynak időt maguknak, és nem szakítanak egy hét után, csak mert még nincs meg az összhang.


Bár, ha netán már az első héten lefeküdtél vele, nos ebben az esetben könnyen lehet, hogy a szex miatt is volt veled az elején.

2013. febr. 11. 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
Én is 06:51-sel értek egyet, ennek inkább örülj, én is büszke vagyok a barátnőm kinézetére és én is csak azért találkoztam vele, mert tetszett, de ez kb az emberek 99%-ra igaz, a szokásos marhaságot meg h ez mennyire felszínes...hát ez valóban a csúnyább emberek szajkózzák.
2013. febr. 11. 07:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:

Ez a normalis, ne aggodj!

Hisz az elejen nem tudhatta, hogy milyen vagy belulrol!

2013. febr. 11. 07:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:
Hú, most meg nyugtatatok egy kicsit. Egyébként 18 vagyok ő meg 19. És nem, nem feküdtem le vele egyből, csak nekem ez a kijelentése nem tetszett.
2013. febr. 11. 07:52
 9/14 anonim ***** válasza:

"A külső megfog, a belső megtart."


Hajajj... :S Ég veled szép remények.

2013. febr. 11. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:
Jaj, ezek az önbizalom hiányos trollok megint szét akarják szedni a kérdést... -.-
2013. febr. 11. 09:04
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!