Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tegyek, hogy ne feltételez...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek, hogy ne feltételezzék rólam ezt az emberek?

Figyelt kérdés

Általános iskolában fejlesztésre /korrepetálásra kellet járnom, az osztálytársaim ezért kinevettek, kiközösítettek, megromlott velük a viszonyom. Az általános suli után, amikor már felkerültem Pestre középsuliba és utaztam a vonaton, 2 volt osztálytársam is abban a vagonban volt, ahol én, pont előttem ültek. Miközben utaztunk, hallottam, hogy rólam beszélgetnek (sajnos az elejéről lemeradtam, de a lényeget hallottam), és az egyik azt mondta az akkor új középsulis oszálytársának, aki még előttünk szállt fel a vonatra, hogy "ennek valami baja van, szellemi fogyatékos, kisegítő osztályba járt". Nem rég megtetszett egy helyi lány, be is próbálkoztam nála, aztán megadta a számát, majd találkozgattunk, de rá egy hétre elkezdett kerülni. Megkérdeztem mi baja van velem, miért nem áll velem szóba, mire ő azt mondta, hogy azt hallotta rólam, hogy én nem vagyok épelméjű. Hiába mondtam neki, hogy sohasem jártam kisegítőbe, nem hitte el. Megkérdeztem egy ismerősömet a témával kapcsolatban, és sajnos mindenki ezt hiszi rólam a környéken, ezért nem közelkedik felém senki és ezért nem igazolnak vissza a közösségi oldalakon. Ő eddig is tudott róla, hogy mit beszélnek rólam, csak azért nem mondta el, mert nem akart megbántani. Nem tudom miért ilyenek az emberek, hiszen még csak nem is nézek ki úgy, mint egy "szellemi fogyatékos". Van rendes munkám, szakmám, érettségim, saját autóm is.


24/F


2013. aug. 13. 18:57
 1/10 anonim ***** válasza:
Ezek a túlzott előítéletek mindig, ez a nagy baj a társadalommal.
2013. aug. 13. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
keress új barátokat
2013. aug. 13. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
Ismerem ezt, egyik osztálytársam nekem is ilyen volt. Sajnos az emberek sokmindent elhisznek.....
2013. aug. 13. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Valami lehet a dologban, ha 24 évesen ez érdekel.
2013. aug. 13. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
Ez azért fura, az írásod egyáltalán nem azt tükrözi, hogy bármiféle szellemi problémád lenne. Érdemben nem tudok hozzászólni, a leírtak alapján a költözés lenne egy lehetséges megoldás, de azért ez nem éppen egyszerű dolog.
2013. aug. 13. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 Pain for Pleasure ***** válasza:
Ha van lehetőséged, költözz el. Olyan lányt keress, aki nincs kapcsolatban ezekkel az emberekkel.
2013. aug. 13. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:

4-es!


Valószínűleg téged is érdekelne, ha senki nem állna veled szóba egy ilyen tévhit miatt és mindenhol elutasítanának az emberek.

2013. aug. 13. 19:04
 8/10 anonim ***** válasza:
a legeslegjobb döntés az lenne, ha leszarnád a múltad, és elköltöznél egy új városba, így magad mögött hagyhatod ezeket a szar embereket. fel a fejjel!
2013. aug. 13. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Már meg ne haragudj, de ha normálisan viselkedsz akkor senki nem hisz a pletykának. Valami baj csak van ahogy látom.
2013. aug. 13. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Én is jártam korrepetálásra, mert beszédhibás voltam. Ennek egyik hozadéka, hogy vért izzadok a nyelvvizsgáért. Ahhoz nem volt elég súlyos, hogy eltiltsanak a nyelvtanulástól, ahhoz viszont eléggé, hogy sok-sok pénzembe és háromszor annyi erőfeszítésembe kerüljön, mint az átlagnak. A beszédhiba miatt rengetegen kigúnyoltak, folyton bántottak az osztálytársaim. Kiközösítettek stb. Ennek megvolt a pozitívuma is. Rengeteget olvastam és pár év alatt megtanultam helyesen beszélni és helyesebben írni is. Mindez sokat nem lendített a helyzetemen, de legalább tudtam rájuk tenni jó magasról. Egy idő után abbahagyták, mert látták, h nem érdekel. Később leérettségiztem, lediplomáztam, és az Ő gyerekeiket is én fogom tanítani....


Szerintem költözz el, kezdj új életet. A levegőváltozás jót tesz, nekem is jót tett. Van egy szeretni való párom és majd össze akarunk házasodni.

2013. aug. 14. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!