Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ezt hogy kerülhetném el?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezt hogy kerülhetném el?

Figyelt kérdés
Van egy fiú, akibe 10 hónapig szerelemes voltam, de Ő nem akart semmit, meg később lett barátnője is. Aztán elegem lett a szenvedésből, egyszerűen elengedtem és elfelejtettem. Ez fél éve volt, és azóta úgy igazán nem tetszett senki. Mostanáig. Viszont ennek a srácnak ezer százalék, hogy nem jövök be. Oké, hogy sokat néz miközben bezsélek, meg néha röhög rajta. De az osztályban pár lányt csak úgy ölelget. És azon kaptam magam, hogy ez nagyon idegesít. Bár már régebb óta ismeri őket, mint engem, mivel eddig is egy osztályba jártak, én pedig csak 9-ben jöttem, azaz egy hónapja. Meg szerintem barátnője is van, bár ebben nem vagyok biztos. És azt szeretném elkerülni, hogy jobban megtetszen, mert a másik fiúval megtapasztaltam, hogy milyen szenvedni, és nem akarom megint azt érezni, hogy reménykedek, meg ilyesmi.
2013. okt. 3. 14:07
 1/4 anonim válasza:
Én is így voltam, mint te, csak a pasi nem ölelgeti a csajokat. xd A barátnőm van pontosan abban a helyzetben, amiben most te. Egy tapló tetszik neki is. Én nekem is tetszik valaki, aki az elején nagyon nem, most meg nagyon is. Én sem akartam szerelmes lenni, de sikeredett. Ezt nem lehet elkerülni. Sajna :/ Csak ha nem ismered meg az illetőt. Én minden fiúval úgy vagyok, hogy megtetszik, majd pofára esek és megutálom. Sajnos nem tudok ellene tenni. Bocsánat, hogy nem tudtam segíteni. :/
2013. okt. 3. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Nem baj. Csak annyira izén érzem magam emiatt, mert baromira nem akarok szenvedni.
2013. okt. 3. 20:40
 3/4 anonim válasza:
próbálj ne folyton rá koncentrálni vagy gondolni. Töltsd el az időt a barátaiddal, szórakozz és viselkedj vele is úgy. mint egy bármelyik más fiúval. És amikor meglátod próbálj kevesebb figyelmet tulajdonítani annak az érzésnek ami akkor van amikor meglátod
2013. okt. 14. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm.
2013. okt. 14. 15:56

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!