Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ha lezártok egy viszonyt, de...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ha lezártok egy viszonyt, de még mindig szeretitek egymást, és netán ő meggondolja magát, belemennél még egyszer?

Figyelt kérdés

Részletekre nem térnék ki, mert az két oldal lenne, különben nem értené senki.


Lényeg az, hogy van valaki, akivel pár évig nem történhetett semmi, de a vak is észrevette/észrevenné hogy milyen vibrálás van a levegőben.


Most szabad lenne a pálya, de ahelyett hogy könnyebb a helyzet, még nehezebb, ugyanis független hogy "közel" élünk egymáshoz, ritkán találkozunk, akkor meg csak szégyenlősen elsiet.


A probléma az, hogy amikor nem lehetett ebből semmi, akkor ezt már 1x lezártam, most hogy lehetne kicsit visszaestem, de az ő hozzáállásából nézve, ő csak azt várja hogy én lépjek, mikor józan ember nem bocsájtaná meg azokat, amiket ő tett.


Én tudtára adtam hogy foglalkozok vele, meg hogy nem haragszom, és ahelyett hogy érdemi változás lenne, úgy érzem ezzel csak okot adtam neki arra, hogy megint meg megint nekem kelljen küzdenem.


Teljesen úgy érzem hogy egyáltalán nem vagyunk egyenlőek, ő akkor bánthat meg következmények nélkül amikor akar, ezért most elhatároztam magam hogy abbahagyom ezt az egészet vele karácsonykor. Mármint magamban lezárom ezt.


Kérdés csak az, hogy ti sokadszor is felszakítanátok ezt a "lezárom" dolgot, ha esetleg észhez térne?


20/f


2013. dec. 17. 18:13
 1/8 anonim ***** válasza:
Dugd meg aztán hagyd ott a retket.
2013. dec. 17. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim válasza:
Attól függ... Miket tett?
2013. dec. 17. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

Röviden csak annyi hogy akarata ellenére végignézte hogy szenvedek, ehhez néha még tett 1-1 lapáttal, közölte hogy egy s@ggfej vagyok, az egyik fiú barátja ellen is kiállt mondvacsinált okkal csak hogy bánthasson, jelezte hogy szar pasi vagyok stb. stb. Lényeg hogy több éven keresztül bántott, ledobta a bugyiát szüzen egy pasinak több éven keresztül pár bók után.


De ennek ellenére mindenki látja hogy szeretjük egymást, sőt biztos forrásom is van rá, azt is tudom hogy részben miattam lett szabad, talán ezekért is szégyenli magát.


De most itt nem ez a kérdés, csak az, hogy egy kapcsolat megéri-e úgy hogy sokadszor zárod le magadban és egyszer csak visszafordul, mert mégis kellesz neki?

2013. dec. 17. 18:28
 4/8 anonim válasza:
Emlekeztetsz egy ismerosomre, Ő tavaly ismerkedett meg egy lannyal az egyetemen. A csaj minosithetetlen dolgokat tett, ugyanigy megalazta, megcsalta, tobb pasija volt mellette... Rettenetesen szenvedett, tobbszor eldontotte, hogy lezarja magaban a dolgot, azt allitotta sikerult is, megis mindig vissza sírta magat a csaj. Aztan belatta, hogy ebbol nem lesz semmi, aki ilyen, az ilyen is marad... Nem fog eszhez terni! Majusban kidobta, nyaron még megd_gta egyszer, ahogy az elso valaszolo is irta, aztan vegleg vege lett. Azota talalkozott egy rendes lannyal es boldog parkapcsolatban el.
2013. dec. 17. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Kb augusztus közepétől szingli egyetlen pasia volt.


Nem hülyeségből írtam hogy szeret, mert tudom. Barátnője mondta, csak ő képtelen tenni bármit. Eleve ő bántott meg és nem én.


De mindegy is mit irok, mert csak részletesen olvassátok el, mellesleg nem az érdekel hogy mit érez: mert azt tudom.


Hanem hogy most hosszú ideig magába fordul mint én, és szingli lesz, vagy tesz azért hogy legyen köztünk valami?

2013. dec. 17. 19:11
 6/8 anonim válasza:
Hát ezt mi honnan tudjuk? Te írtad, ha találkoztok akkor is inkább elsiet. Nem úgy tűnik, mint aki nagyon tenni akarna.
2013. dec. 17. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

Egy egyszerű kérdést bonyolítunk mellékszálakkal.


Attól hogy elsiet (nem néz a szemembe és hihetetlenül kellemetlenül érzi magát), miért nem illik bele oda, amit én írtam? Azzal tisztában vagyok hogy MOST nem fog lépni, lehet idő kell neki, vagy egyáltalán nem is fog.


Az a kérdés, hogyha most lezárom, és ő x idő múlva megkeres, megbocsájtanátok-e neki?

2013. dec. 17. 19:34
 8/8 anonim válasza:
Ha lezartam, akkor nem. A mult elmult, kesz. Kulonben sem fog keresni szerintem.
2013. dec. 17. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!