Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mi a véleményetek erről a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi a véleményetek erről a történetről?

Figyelt kérdés

Nyáron, júliusban megismertem egy lányt egy táborban, akivel amúgy már 3 éve egy suliba járunk de eddig nem nagyon figyeltünk fel egymásra. Ott aztán elég jól elvoltunk: sokat beszélgettünk, egyszer én cipeltem el a szobájához mert nem volt rajta cipő, utolsó este meg állandóan a vállamon pihentette a fejét, meg feküdtünk úgy hogy én a betonon ő meg a combomat használta párnának és néztük a csillagokat. Hazafelé is végig egymás mellett ültünk a vonaton, majd már itthon búcsúzáskor meg is ölelt. Nekem pedig nagyon megtetszett a lány, és úgy éreztem ő pont egy olyan lány, amilyet már egy ideje kerestem. A tábor után Facebook-on folytattuk a beszélgetést, közben mindketten dolgoztunk valahol: ő egy oviban, én meg egy Tourinform irodában. Még a tábor utáni héten megkérdezte tőlem, hogy van-e valaki aki tetszik nekem, erre én azt mondtam neki hogy nincs, ami persze nem volt igaz. Utána ő azt mondta tetszik neki valaki, de hamar kiderült sajnos hogy nem én vagyok az. Később (még mindig ezen a héten) azt mondta nekem hogy egy igazi jó barát vagyok. Ekkor úgy döntöttem, hogy akkor én is csak barátként fogok rá tekinteni. Aztán kiderült, hogy a legjobb barátom az aki tetszik neki. Aztán elhívott az oviba dolgozni, mert a barátnője aznap nem ért volna rá, és nem akart egyedül dolgozni. Én pedig, némi habozás után, de elmentem. Ott aztán munka után, mikor már ebédeltek a kicsik, ő megint elkezdte pihentetni a fejét a vállamon, majd egyszer csak megkérdezte: "Nem akarnál velem járni?". A szívem majd kiugrott a helyéről abban a pillanatban. Aztán én elkezdtem mondani, hogy "de hát neked a legjobb barátom tetszik" meg ilyeneket, erre azt mondta hogy "nem olyan értelemben tetszik nekem, hanem csak jól néz ki". Aztán végül nehezen, de belementem abba hogy járjunk. Mivel tudta, hogy nekem még nem volt barátnőm, nekem olyan érzésem volt, hogy csak sajnálatból akar velem járni. Aztán később terjedt egy olyan pletyka, hogy a legjobb barátomnak tetszik ő, de erre azt mondta nekem hogy őt ez nem érdekli.


És azóta együtt vagyunk. Immáron 6 hete...

Ti mit gondoltok erről? Vajon tényleg nem érez a barátom iránt semmit? Azért jár velem mert engem szeret? Vagy csak azért mert a barátomat nem kaphatta meg? Meg úgy mi a véleményetek erről az egész történetről?

Én 17/F ő 16/L



2014. szept. 9. 16:38
 1/6 Költőnő? ***** válasza:
Hányszor akarod még kitenni ?
2014. szept. 9. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Kishitű vagy. Térj észhez és nőj fel! Eddig is tetszettél neki, már akkor is lépnek kellett volna! Most már ne hagyd elmenni, vigyázz rá és legyetek boldogok!
2014. szept. 9. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Kishitű vagy.
2014. szept. 9. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
eleve béna vagy. Aki nem lép időben, annak nem lesz barátnője, úgyhogy örülj a szerencsédnek és évezd az életed. Milyen véleményt vársz? Túl sokáig vártál, majdnem elbuktad ezt a csajt. Boldog lehetsz, hogy megvárt.
2014. szept. 9. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 Kálmix ***** válasza:
Szerintem ne légy ilyen pesszimista. Persze hogy próbálják kavarni a szart, ha van egy új kapcsolat a suliban. Inkább vágd hanyadt minél hamarabb! Azután már nem lesz kérdés, hogy mi a helyzet a másik palival.
2014. szept. 10. 03:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
szeretem a románcokat!:3
2014. szept. 11. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!