Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Fiúk, lányok! Mit jelenthet ez?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fiúk, lányok! Mit jelenthet ez?

Figyelt kérdés

először is én 16/l

van egy srác a suliba akivel már 2-3 hónapja szemezünk, egyszer egy szórakozóhelyen is találkoztunk, ott azzal a sráccal kavartam akivel ő volt de én erről nem tudtam csak amikor odajött hozzánk, szerintem felismert a suliból nem tudom. Volt már olyan eset, hogy rám mosolygott azóta többször is. Újabban a suli utolsó napjaiban téli szünet előtt, történt egy olyan eset, hogy mentem ki a teremből végig a folyosón és ott állt az osztálytársaival az egyik terem előtt ugyanúgy egymásranéztük szokás szerint. Mikor mentem vissza a terembe, már elhaladtam előttük hallottam, hogy mondott valamit de nem értettem, utána mondja az egyik osztálytársa, hogy " ha megvan a szemkontaktus miért nem mész utána?" (egyébként csak én voltam a folyosón mert már akkor becsengettek) ezután hátrafordultam erre az egyik elnevette magát. Azután következő szünetbe ugyanúgy kint voltam mert tudtam, hogy arra fog jönni ha kijöttek, ránéztem mellette volt 2 osztálytársa és mondják neki hogy ott az asszonya. Ez megtörtént még párszor(még másnap is) úgyhogy biztos vagyok benne, hogy nekem szólt.

Szerintetek tetszek neki, vagy csak szórakoztak? 19 éves a srác és nekem őszintén szólva mióta megláttam nagyon tetszik, egyébként a nevemet nem hiszem, hogy tudja. Nem kérek olyanokat, hogy idős hozzám nem azt kérdeztem. Köszönöm ha valaki elolvasta.


2015. jan. 3. 19:37
 1/1 anonim ***** válasza:
Menj oda hozzá. Egy próbát megér. Csak meg ne bánd.
2015. jan. 3. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!