Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan meneküljek ebből a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan meneküljek ebből a kapcsolatból?

Figyelt kérdés

Amikor felvettek egy budapesti főiskolára, a vidéki gimnáziumi koleszból hazaköltöztem. Arra nem számítottam mi vár rám. Anyám egyedül él otthon és teljesen bekattant. Nem engedte meg, hogy ott lakjak nála, csak úgy, ha dolgozok és "eltartom őt".

Akkoriban ismerkedtem lányokkal és volt egy lány, aki tetszett ugyan, de inkább az tetszett benne, hogy könnyű vérűnek tűnt, mert ki volt éhezve.

Elvakulva az otthoni őrülettől ideig óráig együtt voltunk, sőt, fel is költözött hozzánk pár hónapra, hogy anyámat megpróbálja kibékíteni, eleinte jól ment, aztán anyám egyszer csak nem engedett be, nem kaptam meg a kulcsaimat és a cuccaim egy része ki volt dobálva.


Nem tudtam hova menjek, a lány családja borzalmas, az édesapja meghalt, ezért az anyja egyedül nevelte a gyerekeket, de mint valami cigány, halomban állt a szemét, a ruhák a ház előtt, a ház belül meg úgy nézett ki mint egy romhalmaz. Nem is nagyon mentem oda soha, de éreztem, hogy lehet, hogy itt valami probléma lesz.


Végül oda költöztünk, mert nem akartam albérletbe menni, a ház végét elkezdtük rendbe rakni, becsatornáztuk, bebútoroztuk, kifestettük, beraktunk nyílászárókat, nagy részét a lány rokonai fizették ki. Nem is ez a baj.


Tök civilizált környezet lett, a lánnyal van a baj, el kezdett furcsán viselkedni, mintha a civilizáltságot nem venné fel, nem tett semmiért. Nem rak rendet, én pakolok utána, nem mos fel max akkor ha szólok, egyébként én szoktam, a ruhákat sokkal kevesebbszer mossa mint ahogy kéne. És elkezdett furcsán viselkedni, öngyilkossággal fenyegetőzik ha ott hagyom, de látom rajta, hogy tényleg megtenné, elmart a barátaimtól, afféle féltékenységi rohamokkal, és az általam kitalált programokra nem akar elmenni, otthon ül egész nap, még főzni sem hajlandó. Nem cigány, de elgondolkodom néha, hogy nem lehet, hogy pár generációnál valahol van a vérében mert ilyen egyszerűen nincs.


A baj az, hogy viszonylag klassz a lakás, én is költöttem rá, persze nem túl sokat azért! Tehát nem vészes. Itt van csomó cuccom, ruhám, irataim, mindenem. Sok mindenem amúgy el is tűnt, nem tudom, hogy a "költözésnél" vagy itt, például régi emlékek, CD-k, olyannyira, hogy a régi szabad, optimista önmagamat már el is veszítettem, az értékeimmel együtt. (anyám eladogatta valami romáknak, mert azok nagyon kedvesek voltak vele állítólag)


Szóval itt vagyok, egy viszonylag kényelmes lakásban, a tüzes lelki pokol közepén és nem tudom mi legyen, főiskolára járok, de lassan kirúgnak, mert ilyen körülmények között nem tudtam rendesen bejárni. Teljesen tönkre lett vágva az életem, az a lány pedig, akibe a bizalmamat helyeztem, egy igénytelen disznó.


Most mit tehetnék?

Adjak fel mindent amit elértem? Felejtsek el minden jót, amit átéltem, tapasztaltam (szabadság, bulik, bringatúrák, gimi) ?

Elköltözni egy kettőre nem tudok, sőt, ha tényleg cigányok, lehet a rokonság nem is hagyná. A lány meg volt már, hogy ki akarta kaparni kb a szemem csak mert faképnél akartam hagyni egy veszekedés után!...


2015. ápr. 11. 02:23
 1/6 A kérdező kommentje:
Ja és diákhitelből élek. Abból építettem fel részben a lakást. De az egész ház egy putri. Az anyja gondolom csak azért nem dobott ki, mert költöttem egy kicsit a pénzemből, persze félre semmit sem tudtam tenni.
2015. ápr. 11. 02:24
 2/6 anonim ***** válasza:
Ez a sztori annyira kaotikusnak hangzik, hogy ha akarnék se tudnék segíteni szerintem... :D Fel a fejjel!
2015. ápr. 11. 02:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Ha gondolod, ismerek néhány fekete fegyverárust, illetves szervkereskedőt.
2015. ápr. 11. 02:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 Fish1 ***** válasza:

Szerintem ne adj fel semmit. Minden helyzetből van kiút, te is meg tudod találni. A helyedben keresnék albérletet, akár olyat is, ahova betársulni lehet és olcsó, ha nincs túl sok pénzed.

A csaj érzelmi zsarolásainak (hogy öngyilkos lesz) ne dőlj be, nem tenné meg, csak ezzel akar sakkban tartani, hogy maga mellett tudjon továbbra is.

Írtad, hogy érezted, hogy probléma lesz. A megérzéseidre mindig hallgass. De ez kiszámítható is volt valamilyen szinten, mert ha valaki igénytelen körülmények között lakik, akkor nem valószínű, hogy egyik pillanatról a másikra megváltozik.

Belesétáltál egy tré helyzetbe egy rossz döntés által, de ugyanúgy ki is mászhatsz ebből.

A helyedben beszélnék anyukáddal is, hogy most igazából mi is a problémája, mi miatt változott meg így.

2015. ápr. 11. 02:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Szerintem is hagyd veszni azt a keveset amit beletettel a lakasba es menj el, keress egy olcso alberletet, kezdj el dolgozni, es meg nem keso hagyd ott ezt az egeszet. Ha ott maradsz egyre rosszabb lesz, meg ettol is.
2015. ápr. 11. 04:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

nem kell cigánynak lenni ahhoz hogy valaki így viselkedjen, ez szimpla sztereotipia


na b+ neked rendesen kijutott

családra nem számíthatsz, a sulit nem fejezted még be, a csajod lassan lehúz a mocsárba


simán lépj le. pakold össze a cuccaid egy táskába amikor nincsenek ott, és tünj el onnan, és menj ki külföldre

itthon csak lecsúszás vár

piszok nehéz lesz nulláról indulni, de fiatal vagy, és ha elég sok energiát belefektetsz, nem fogod megbánni

eddigi életedet meg felejtsd el

szomorú de nagyjóból ez vanmásik hogy hazamész, de anyád nem eneged be, a cuccaidat eladja

koleszba is mehetnél, de gondolom ahhoz tanulni kell

albérlet drága, éhbérétrt dolgohatsz

eltellik 5 év, kihajtottad a beled és nincs semmid

ennél azért jobb a külföld


másik: nincsenek barátaid, nem tudsz valakihez odaköltözni egy kis időre, ameddig össezszedsz némi pénzt?

2015. ápr. 11. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!