Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » A barátnő az exemmel spanol? 25N

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátnő az exemmel spanol? 25N

Figyelt kérdés

Szakítottam az exemmel. Nem most, már régebben. Az ok, mert már nem szerettem. Sokáig húztam a dolgot, a vége csúnya volt, teljes elidegenés, már mindent 'utáltam'. A helyzetet, amibe belefáradtam, az érintésétől kivert a víz. Helyes döntés volt a szakítás, bár utána nagyon sokáig próbálkozott. De engem már nem érdekel, van új párja.


A kérdés a barátnőm miatt született meg. Mi negyen, az barátnőm a párjával és én az exemmel nagyon szoros kapcsolatban álltunk. Vagyis én még mindig, mert a legjobb barátnőmről van szó.


Természetesen nagylány vagyok, tudom, hogyan működik az élet és azt is, hogy vele, az exemmel ugyanúgy jóban voltak, mint velem, bár általam.


Az egyik ismerősöm rámírt, hogy együtt járnak össze-vissza, sok képet töltenek fel a netre. (Fb) Én sosem csináltam. Képek voltak, de nem a nagyvilágnak készültem, hanem nekem emléknek. Tehát nem tapétáztam ki a falamat.


Most egy kicsit fura, mégiscsak az én legjobb barátnőm...


Távol áll tőlem az irigység, vagy bármi más. Logikus, hogy éli tovább mindenki az életét. Mondjuk a barátnőmet ismerve, kiállt volna a vallásából, ha engem az exével meg az új párjával szórakozni lát.


Nem haragszom, se semmi. Csupán fura.


2015. aug. 4. 08:08
 1/4 anonim ***** válasza:
0%

ilyen esetben aszerintem szokás megkérdezni, hogy nem zavarja e a másik felet.. azaz téged.

Így nekem is fura lenne.

De ismerősöd hogy értette ezt, h együtt járnak összevissza? Úgy együtt, hogy 3-an? Vagy a barátnőd és az exed? Mert ha barátnődnek ott a párja, de csak kettesben mászkálnak, az kicsit fura szerintem.

(bár nyilván nem törvényszerű, de ha annyira nagyon jó barátok vagytok, továbbra is azt mondom, h illik rákérdeznie nálad, h téged ez nem zavarna e ..?)

2015. aug. 4. 08:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Az exem és a az új párja, illetve a barátnőm a párjával, tehármt 2 pár, négyesben. Vacsizni, kirándulni, üdülni, mindenhová.
2015. aug. 4. 08:17
 3/4 anonim ***** válasza:
te vagy a barátnője, de az ő barátja is lett ugyanúgy. Gondolom vele néha jobban érezheti magát, vagy olyan dupla randi, páros szórakozásokra mennek, amikben őt jobban preferálja mint téged.
2015. aug. 4. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Ez egy vicces szitu. persze képletesen. Értem.. Nyilván az exed azért van előtérben, mert ő is "páros" és ezért tudnak így mindenhova együtt mászkálni.. Te egyedül vagy?

Összebarátkozhattak, persze... de azért téged sem kéne hagyni, ha már kb. te "vitted be" ebbe a társaságba az exed.

Ez főleg azért szerintem a másik két félen is múlik (ill. a másik páron) nálunk ugyanígy volt, hogy mi is 4-en jártunk el, de a férjem legjobb barátja által ismertük a lányt.

A mai napig irogat, találkozni akar velem, h tartsunk "csajos napot", de ők már kb 2 éve szétmentek. Egyszerűen szánalmas, hogy mennyire nem akar kiesni a kosárból és h ezáltal mennyire érvényesülni akar még mindig.

De mi férjemmel pl hárítunk kedvesen, h köszönjük, most más programunk van. Tehát erről beszélek, hogy mi legalább "kiállunk" amellett, aki által a lányzó bekerült ebbe a társaságba.. (aztán meg ki).

2015. aug. 4. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!