Csendes támasz legyek, vagy beszéljük meg?

Az én barátom a világ legpozitívabb, legmosolygósabb embere, amikor 4 helyről folyt belőle a vér is mosolygott és közölte, hogy a vér kijön a kedvenc pólójából, nincs semmi baj, most viszont teljesen összetört. Nagyon fiatalok vagyunk (azt, hogy pontosan hány évesek inkább ne firtassuk) és babát vártunk, nem terveztük megtartani, de az abortuszhoz már késő volt, a 12. hétben jártam, úgy terveztük, hogy a barátom szülei örökbefogadják majd, illetve ők szerették volna nagyon. A barátom teljesen beleélte magát, lesz egy baba a házban, aki bár nem lehet az övé, tesóként jelen lehet az életében és a szülei is nagyon lelkesek voltak, én pedig nem akartam ezt az egészet. Nagy pocakkal mászkálni, magántanulónak lenni, talán ki is rúgtak volna a suliból. A lényeg a lényegben, hogy rosszul lettem, kórházba vittek és kiderült, hogy a baba meghalt. Amikor az orvos közölte, hogy mi van a barátom csak faarccal hallgatta, aztán amikor kettesben maradtunk megölelt és azt mondta, hogy minden rendben van, de a hangja elcsuklott és sírni kezdett. Még soha nem láttam ilyennek. Sajnálom én is a dolgot, de tudom, hogy nem szabad összetörnöm és talán jobb ez így, ő viszont teljesen magába zuhant és nem tudom hogyan segíthetnék neki, beszéljünk a dologról vagy hagyjuk?! Tényleg teljesen tanácstalan vagyok.