Létezik olyan, hogy egy ember abszolút alkalmatlan a párkapcsolatra? Ki lete bírni, a hátra lévő években egyedül? Meg tudja azt szokni teljes egészében az ember?

Ismertem férfiban és nőben is mind2őt aki a fiatalabb éveiben még "élni akart" és nem szerette a kötöttségeket. De sok esetben azt tapasztaltam mikor már beértek egy bizonyos korba egyedül érezték magukat, és azon kapták magukat elment felettük az idő és még mindig egyedül vannak de férj/feleség, gyerek még sehol az életükben. Ilyenkor jött a kapuzárási pánik, és a legelső jött menttel is boldogan összeadták magukat, hogy komolyabb kapcsolatuk lehessen.

Az ember társas lény és valaki rövidebb valaki hosszabb ideig jól érzi magát egyedül, de egy idő után érezni fogja az űrt az életében és nem fogja jól érezni magát magányosan.

Exbarátnőm ilyen. Feladta az 5 és fél évünket, mert neki fontosabb volt, hogy gondtalanul barátnőzhessen meg mehessen bográcsozni a műszakkal minden hónapban.

Egyszer majd eljön az ő életében is az a pont, mikor ezek a barátnők komoly kapcsolatba kerülnek, és ő ott marad egyedül, aztán sírhat a négy falnak.

Előbb-utóbb mindenki rá fog jönni, hogy amire szüksége van, az egy megértő társ, akivel minden idejét együtt töltheti. Csak van, aki később nő fel, ennyi.

Ugyanazt tudnam irni, mint a 9-es

Vilageletemben egyedul voltam, mar lassan 6 eve egyedul lakok. Egesz nap emberek kozott vagyok, igy munka utan jo egyedul lenni. Tartalmasan toltom ki az eletem, dolgozok, hobbijaimmal foglalkozok, elvezem, ami van. En sem szoktam azon agyalni, hogy nincs parom, mert nincs is igenyem ra.