Nők! Ti fontosnak tartjátok, hogy ha egy visszahúzódóbb, csendesebb, nem épp a "nők kedvence" típusú férfi kezdeményez nálatok, aki nem tetszik nektek, akkor udvariasan utasítsátok vissza?

Arra a kérdésre gondolsz, amiben a kérdező nehezményezi, hogy nem sajnálják meg a nők? Ne mosd össze a két dolgot. Azért, mert valaki nem szeretne egy vadidegen embert vigasztalni, az még nem azt jelenti, hogy bunkó.

Ha nem erre a kérdésre gondolsz, akkor bocsi.

1. Engem sem érdekel különösebben az itt rinyáló férfiak lelkivilága, kb. annyira tudok velük együttérezni, mint a galapagosi óriásteknősökkel. Teljesen más világ, más nyelvet beszélünk.

2. Ha valakit elutasítottam, arra mindig ügyeltem, hogy ne legyek bántó. Nem a kezdeményezőt kezdtem el fikázni, hanem azt hangsúlyoztam, hogy NEKEM mások az igényeim. Attól ő még lehet egy értékes ember, hogy az én ízlésemnek pont nem felel meg. (Ahogy pl. a szőke, kék szemű férfiak sem jönnek be, pedig a nők jelentős részének meg igen.)

Mindegy, ki próbálkozik, elsőre udvarias vagyok.

Akkor voltam egyedül bunkó, amikor többszöri -normális- visszautasítás után is nyomult az illető. Ok nélkül soha.

"Volt olyan válasz is, hogy "leszarom, mi van vele". Te ebből nem arra következtetsz, hogy azt is leszarja, hogy utasítja vissza?"

Ne haragudj, de nem következtetek erre. Az emberek nagy része általában nem igazán kíváncsi a számára idegenek lelki életükre. Ha a te logikád szerint működnének a dolgok, akkor szinte kivétel nélkül mindenki tajparaszt módon beszélne másokkal az utcán, a boltokban vagy bárhol.

Én úgy általánosságban véve eléggé szociálisan érzéketlen vagyok, engem sem a migránsok, sem az éhező afrikai gyerekek (vagy akár az itthoniak, ha már itt tartunk) nem igazán tudnak megérinteni, és ugyanígy, nem sajnálom azokat, akik sikertelenek a párkeresésben. Az említett kérdésnél is negatívan reagáltam, hiszen valóban nem sajnálom az embert.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy udvariatlan és bunkó vagyok. Szemtől szemben mindig kedvesen és finoman utasítottam vissza azt is, aki már idegesített, SOHA nem néztem undorodva vagy flegmán vagy bármi hasonló módon valakire, aki közeledett, arra mindig kedvesen mosolyogtam, nem káromkodtam, nem bunkóztam.

Ettől még ugyanúgy tettem magasról rá, ha esetleg az udvarlási szándéka előtti napon halt meg anyukája. Érted, remélem, miről beszélek.