Miért kellene tragédiaként megélni a szingliséget, szüzességet? Miért nem hiszi el senki, hogy én így is jól érzem magam?

Nincsen senkim és még nem is volt. Nem arról van szó, hogy nem örülnék annak, ha lenne mellettem egy társ, akivel őszintén szeretjük, támogatjuk egymást és mindent meg tudunk beszélni, ki tudunk építeni egy működőképes és boldog párkapcsolatot, mert de, nyilván ez tök jó lenne. Ugyanakkor még nem volt és jelenleg sincsen olyan személy az életemben, akivel ezt elképzelhetőnek tartom és az ő részéről is kölcsönös lenne. Ez van, majd később lesz (ráadásul még tök fiatal is vagyok, bőven van időm mindenre) és addig is élem az életemet. Csomó dolog van, amit szeretek és fontos része az életemnek pl. tanulás, munka, hobbik, barátok, család, nem gondolnám, hogy a párkapcsolatnak vagy szexnek kellene lennie a középpontban. Nincsen bennem semmilyen hiányérzet vagy szomorúság, boldogtalanság, keserűség stb., mert úgy érzem, hogy így is teljes az életem és jól érzem magam, azt csinálom, amit szeretek.

Állandóan olyanokkal találnak meg az emberek, hogy "van már végre valakid?", "ismerkedsz már valakivel?" stb. Ha elmondom, hogy "nem, nincsen senkim és nem is alakul semmi" stb., akkor meg elkezdenek sajnálkozi, hogy "jajj te szegény, hát jó, nem baj, majd azért talán neked is lesz valakid", "úristen és hogyan bírod?", "nem is tudnám elképzelni, hogy milyen lehet most neked", "akkor majd nem hozom el a barátomat a találkozóra, hogy neked könnyebb legyen" és ehhez hasonló dumákat engednek el, aminek az a lényege, hogy nem normális, ha az ember egyedül van és nekem milyen rossz lehet így egyedül. Ha elmagyarázom, hogy nem, nekem így is jó, jól érzem magam stb., akkor az olyan mintha csak a levegőbe beszélnék és elkönyvelik, hogy csak magamat próbálom nyugtatni... Egyszerűen nem értem, hogy miért kellene magamat szarul érezni. Összedől a világ, ha szűz/szingli valaki vagy mi a franc?