Miért életképtelenség az, ha úgy érzem barátnő nélkül nem vagyok teljes ember?

"Egyedül nem az igazi elmenni valahova. Emiatt vagyok sokat itthon, pedig lenne igényem többször kimozdulni. Nem sok mindenkinek van kedve egyedül utazgatni, nyaralni és a házimunkát is nagyon rossz egymagamban elvégezni." - Én mindezt megteszem, persze, egyedül nehezebb a házimunka, egyedül más utazgatni, de én nem várok másokra, ha valahova menni akarok. Ezért lenne probléma számomra egy olyan ember, mint te, aki egyedül nem tesz a vágyai megvalósításáért, és halogatja, hogy majd ha lesz valaki. Nekem is vannak olyan dolgok, amiket valóban majd csak valakivel valósíthatok meg (pl. a párosnak meghirdetett utazások, azokra nyilván nem megyek egyedül), de rengeteg dolog van, ami egyedül is kivitelezhető, és lehet, hogy pont közben találkozol a megfelelővel.

De figyelj, ez a te életed, a te dolgod, ha te egyedül nem érzed, hogy megteszed ezeket a dolgokat, keress olyan nőt, aki szintén hasonlóan áll hozzá, mint te, és ne egy önállót, aki egyedül is megy és csinálja és él.

Attól még senki nem lesz a tükörképed, hogy bizonyos kérdésekhez hasonlóan álltok, amik fontosak. Ez egy fontos kérdés. Van, akinek nem számít, nekem számít, mert számomra teher, ha valaki ebben rám támaszkodik.

Más kérdés, ha valaki által új dolgokat is felfedezel, mint pl. az én esetemben, hogy lettek ismerőseim, akik révén hallottam a spartan versenyekről vagy a brutálfutásról, mert korábban nem hallottam ezekről, pedig alapvetően aktív vagyok, de én sem ismerhetek mindent, és ezeket nem ismertem, mert nem olyan emberek körében voltam eddig, nem volt téma, amit meg nem tudok, arra nem keresek rá, hiszen nem tudom, hogy van, ennyire nem tolják az arcomba a reklámokat. Ha nem tudom, hogy létezik olyan, hogy mustármag, eszembe sem jut utánanézni, hogy az micsoda és mire jó.

Meg kell keresni, akivel kiegészítitek egymást. Azok akik egyedül is boldog embert keresnek, inkább csak dugópajtit látnak a másikban.

Éld az életed boldogan és alkalmanként bújjunk ágyba.

"A szeretet az elfogadás is egyben, tehát elfogadom azt, amilyen vagy mert így tudlak szeretni és ez az önzetlen szeretet."

Az már alapból nem önzetlen szeretet, ha egy nőtől várod, hogy tartalmassá tegye az életed, hogy "teljes ember" legyél általa. Már a kezdetektől nyomást helyez az emberre, ha éreztetik vele, hogy a másik boldogsága tőle függ, ha véletlenül hibát követ el, akkor mennyire xar lesz a másiknak az ő figyelmetlensége miatt. Nekem pont ilyen kapcsolatom volt és folyamatosan feszültem, hogy "jajj csak nehogy ezt vagy azt csináljam, nehogy túl sokáig maradjak itt vagy ott, nehogy olyan ruha legyen rajtam, ami neki nem tetszik", mert szerettem az illetőt és ilyenkor természetes, hogy ilyenkor igyekszik neki megfelelni az ember. De pont az ilyen kapcsolatok azok, ahol az első hibádnál rádverik, hogy tönkretetted az életét, csak kihasználtad, soha nem is szeretted stb, mert te csak te voltál, és nem az a "nagy Ő", akit az illető elképzelt magának, aki teljessé és értelmessé teszi az életét. Már számomra is az az ideális kapcsolat, ahol nekem és a másik félnek is teljes az élete pár nélkül is, akár egy egész életet le tudnánk élni egyedül is és ha tényleg nagyon jól megértjük és kiegészítjük egymást testileg-lelkileg sé képesek vagyunk elvárások nélkül elfogadni a másikat, akkor a kapcsolatunk is harmonikus és igaz szeretetre alapuló lesz.

Egyet értek veled. Már ha komoly kapcsolatról van szó.

Egyedül is boldog vagyok, max dugni kell a másik mire másra?

Én amúgy abszolút átérzek mindent, amiről beszélsz, számomra elég paradox ez a "legyél tökéletesen boldog egyedül is" dolog, mert aki ilyen, az mégis miért keresne magának párkapcsolatot? Mi szüksége lenne rá? Ha megvan benne a vágy eziránt, akkor mégsem érezheti annyira teljesnek magát.

Értem én, hogy másoktól függni gyengeség, és gyenge senki sem akar lenni, de lássuk már be, hogy az ember természeténél fogva igényli a szeretetet, lehetőleg minél magasabb szinten. Ha nem párkapcsolatból nyeri, akkor megkapja a családjától vagy a barátaitól, ha pedig sehonnan, akkor az érzelmi stabilitás teljes hiánya előbb vagy utóbb depresszióssá teszi.

Mindaz, amit leírtam, nem azt jelenti, hogy szingliként el kell utasítani az életet, és egésznap otthon kell punnyadni egy halomnyi mosatlan mellett, nem is értem, miért tartunk már megint a szélsőségeknél. Egyszerűen csak felesleges letagadni azt, ami nyilvánvaló és természetszerű. (Nő vagyok.)