Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan vernéd ki a fejedből?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan vernéd ki a fejedből?

Figyelt kérdés

Beleszerettem a legjobb barátomba, perzselt közöttünk a levegő, a közös ismerőseink azt mondták, hogy olyan, mintha alakulna közöttünk valami. Hónapokon át szenvedtem, majd körülbelül fél éve bevallottam neki az érzéseimet. Elutasított, ő nem érzett többet. Eltávolodtunk egymástól.


Utána eltelt pár hónap, majd elhívott randizni egy nagyon szimpatikus fiú, akivel azóta már 2 hónapja együtt is vagyunk.

Nagyon jól érezzük magunkat együtt.


Viszont a régi legjobb barátom, akivel már próbálok nem beszélni, úgy érzem, jobban motivált a céljaim elérésében. Emiatt (is) kerülöm őt, hogy elfelejtsem, de a közös egyetemi óráinkon találkozunk és rájövök, hogy egyszerűen nem tudtam magam túl tenni rajta bármennyire is szeretném.


Viszont a mostani barátomat nem szeretném elveszíteni, mert nála jobb embert sosem ismertem és minden téren tökéletes a kapcsolatunk. Úgy érzem, hogy szerelmes vagyok belé, de a másik fiú mégis felébreszt bennem valamit.


Nem mertem elmondani senkinek az érzéseimet, csak mélyen őrlődök.


Esetleg veletek is volt ilyesmi?

Hogyan sikerült elfelejteni a harmadik embert?


L


2018. jún. 1. 15:04
 1/4 anonim ***** válasza:
Ne dobd el a mostani párodat,mond el neki,hogy mit érzel és,hogy őt választod
2018. jún. 1. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Beszéld már a jelenlegi pároddal. Én nem venném zokon.
2018. jún. 1. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Ilyenkor nincs külső segítség! Ezt a harcot neked kell megvívni magadban , koncentrálj a mostani kapcsolatodra, És hidd el, idővel enyhülni fognak a problémáid... Csak ez az egy lehetőség van.
2018. jún. 1. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Dehogy tökéletes a mostani kapcsolatod. Ha az lenne, nem ébresztene fel benned semmit a másik tag. Édes Lányom...
2018. jún. 2. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!