Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Barátom szülei azt szeretnék,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Barátom szülei azt szeretnék, hogy a testvérek együtt éljenek tovább, de én nem szeretnék a húgával élni?

Figyelt kérdés

Barátommal 25 évesek vagyunk, a húga 21. Nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, mert nekik 2 lakásuk is van Budapesten. Az egyik jelenleg albérletnek van kiadva, a másikban pedig 3-an lakunk.

Két év után feljött a téma, hogy jó lenne elköltözni kettesben, mert a mostani lakás 50nm, papírvékony falakkal, és a mi szobánk csak 8 nm, szóval eléggé nyomasztó.

Úgyhogy barátom felhozta, hogy költözzünk át a másik lakásba. Közben kiderült, hogy a szülők elakarják adni azt a lakást, és nagyobbat venni belőle, aholmegint csak 3-an élhetnénk.

Nagyon szeretem a barátom húgát, tök jóban is vagyunk, viszont nem szeretném azt hallgatni, hogy a másik szobában szexelnek, és hogy az ő mosatlanját mosom. Továbbá mi mindig főzünk rá, de ő nekünk soha.

Baromi fárasztó, szeretnék már külön élni, ahol nem kell mást kerülgetnem.


Barátom szerint viszont jó opció a 3-as lakás, mert legalább tudunk félretenni. Ezzel tök egyetértek, de ti mit gondoltok arról, hogy a párotok testvérével éltek adott esetben 28-30 éves korotokig?

Tudom, hogy sokan nem engedhetik meg ezt sem maguknak, de nincs rossz hatással ez a párkapcsolatra?

Azért mégis csak más 2-en élni, nem?


Én még sosem költöztem össze senkivel, szóval nem tudom, hogy miben különbség.


Tudnátok segíteni esetleg, hogy mik a számottevő különbségek, amivel más oldalról tudom meggyőzni a barátomat?


Én olyanokat hoztam fel, hogy mégis csak nagyobb a privát szférád, és hogy ha ott a húga, akkor nekem nyilván nem lesz beleszólásom az együttélésbe, én csak egy vendég leszek ott, és hiába lesznek kellemelten dolgai a húgának, mondhatja azt simán, hogy minek panaszkodok, az az ő lakásuk. Tök kiszolgáltatottan érzem magam ebben a helyzetben, mert nem szólhatok rá a húgára, hogy szedd össze a morzsát magad után satöbbi.


Köszi a válaszokat

25/L



2020. jún. 12. 15:22
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
19%

Ha nem tetszik, akkor menjetek a te lakásodba!

Ja,...hogy neked nincs...akkor vagy nyelj, vagy keress másik, saját lakásos FÉRFI partnert!

2020. jún. 12. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
76%
Menekülj ebből a családból. A párod nem normális, a szülei pláne. A húga még kevésbé.
2020. jún. 12. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 A kérdező kommentje:

De van nekem is, csak a szülők erősködnek, hogy a testvérek lakjanak együtt, amíg a húga nem diplomázik le.


Az én lakásom pedig 1 évig még albiban van.

2020. jún. 12. 15:25
 4/15 anonim ***** válasza:
98%
Én biztos nem maradnék ebben a helyzetben. Nem tudnám elviselni, hogy a párom testvérét kerülgetem pluszba még szavam sem igazán lehetne. Én választás elé állítanám a párom, vagy arra az 1 évre elmegyünk albiba, vagy megyek egyedül.
2020. jún. 12. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
0%
És ha a barátod beteg anyukájáról lenne szó? Őt is lepasszolnátok?
2020. jún. 12. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
100%

Miert kellene egyutt lakniuk, nem ertem? Talan van a huginak valami baja amit titkolnak, ami miatt nem lehet egyedul hagyni? Mentalisan beteg, probalt mar ongyilkos lenni? Mert egyeb indokot nem latok, miert kellene a lanynak is veletek elnie.

Mindenesetre engem egy tenyleg nagy lakasban nem zavarna a parom tesoja, de ez mi vagyunk, en ismerem, milyen a tesoja, habar egyutt nem eltem vele, de tippre azt mondanam, nem lenne zavaro. De ez ugye emberfuggo. A sajat hugomat hiaba szeretem, vele keptelen lennek egyutt elni egy hetnel tovabb.

De alapvetoen nem, nem normalis, hogy gyakorlatilag “nem engedik”, hogy kulon koltozzetek.

2020. jún. 12. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 A kérdező kommentje:

5-ös, hogy jön ide a beteg anyuka?

A húga egyetemista, hetente többször járkálnak fel a csajok, visítva nevetgélnek este 11-ig, mi meg másnap megyünk dolgozni reggel 7-kor.


Havi 100k zsebpénzt kap a húg, nem kell rá vigyázni, felnőtt ember. Milyen beteg anyukáról beszélsz?

2020. jún. 12. 15:46
 8/15 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudnam elviselni es en sem tudnam elképzelni hogy noverem meg annak a baratjaval lakjak. Pedig jol kijovok veluk. Ha velem ilyen lenne ideiglenesen jojjon persze ha veszhelyzet lenne de így csak kihasznal hogy te fozol, mosol ra. Nem normális ez
2020. jún. 12. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
84%

Szülőket abszolút megértem, hogy rátok sózzák a tesód húgát.

Párod meg gondolom annak is örül, hogy nem neki kell fizetni egy saját lakást így inkább nem pampog emiatt.

Ha egyelőre nem terveztek családot el lehet viselni.

De ha vagytok olyan anyagi helyzetben hogy külön költözzetek, akkor meg beszéld meg a pároddal, hogy te igenis is szeretnél csak vele élni.

2020. jún. 12. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
100%

Lehet azért kell együtt lenni a tesóknak, mert írtad, hogy ki van nyalva a feneke. Kap egy csomó pénzt, de ti főztök és mostok rá, takarítani szokott egyáltalán?

Nyugodtan beköltöztetheti albiba a helyetekre a barátnőit.

Engem személy szerint zavarna a párom öccsével lakni, de mi nem is vagyunk kifejezetten baráti kapcsolatban.

Ha 1 évig még ki van adva a lakásod, annyit kibírnék hármasban, aztán átköltöznék oda. Úgyis a párod szava a döntő, ha ő ragaszkodik nagyon a hugihoz, az gáz.

2020. jún. 12. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!