Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Hogyan kezeljem a viselkedését?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan kezeljem a viselkedését?

Figyelt kérdés

Ahhoz, hogy teljesen érthető legyen elég sok pluszt kell írnom előre is bocsi!

Szóval párommal kis pénzből de korrekten eléldegélünk. Tény az ilyenbe nem férnek bele indokolatlan költekezések de attól még nem egy kilátástalan helyzet. De az utóbbi időben párom feldobta, hogy tegyünk félre nyaralásra. Én ezt annyira nem támogattam sőt azt is mondtam neki, hogy nem igazán erre kéne költenünk de hozott néhány érvet és indokot és én rábólintottam a dologra.

Idő közben adódtak dolgok a házon amit meg kéne még a tél előtt csinálni. Ezt elmondtam neki. Azt mondta, hogy rendben az is meglesz. Én ezt elfogadtam és minden haladt tovább a normális mederben. Aztán pár héttel később arra jöttem haza, hogy itthon van és közölte hogy lakást újítunk. Nem értettem, hogy miért ilyen hirtelen döntött így de belementem. Kivette az összes szabadságát és elkezdte csinálgatni. De csak olyan félvállról. Én segítettem ahogy tudtam meg ahogy hagyta. Aztán mikor már két hete csinált egy előszoba glettelést és 8 órán át keresett 2 tiplit akkor mondtam neki, hogy talán ezt nem így kéne. Ekkor elborult az agya, csapkodott balhézott és a fejemhez vágta, hogy ez az egész az én hibám mert hogy ő nyaralni akart de nem akarta a szenvedő fejemet nézni a nyaraláson ezért nem mentünk pedig ő ott akarta megkérni a kezem. Én mondtam neki hogy ne viselkedjen így. Aztán még több személyeskedés következett és megvádolt azzal, hogy én csak fel akarom újítani a házat és kirúgni őt és még sok-sok ilyen furcsa megnyilvánulás. Meg van róla győződve hogy kihasználom és, hogy én iránytani akarom.

Az ő elképzelése szerint egy komoly kapcsolatban az elég ha ő ledolgozza a munkaidejét és utána lazul és bringázik és költi a pénzt. De ő több térre vágyik és nagyobb szabadságra. Én sajnos nem tudom ezt anyagilag szponzorálni és mondtam is neki hogy 30 évesen aki családot és korrekt otthont akar az nem teszi első helyre a hobbiját és a haverokat. Ezen teljes körű sértődés következett és mártír üzemmód.

Nyilván nagyon zavarja hogy az én házamban élünk de ha nekem van sajátom logikus, hogy azzal kell kezdeni valamit és nem albérletbe menni és másnak fizetni. Én minden esetben biztosítom róla hogy itt minden pont annyira az övé is mint az enyém és eszem ágában sincs kirúgni őt. Pedig meggyőződése hogy ezt akarom tenni.


Bocsánat a csapongásért de nagyon feszült vagyok és csak úgy robognak a fejemben a gondolatok. Most nem szólunk egymáshoz és ha muszáj akkor is szurkálódó megjegyzéseket tesz. Mit tegyek?



2017. szept. 18. 15:04
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
47%

Semmi nem történik az életben cél és értelem nélkül!

Ennek azért kellett történnie, hogy alaposan meggondold, akarsz e egy ilyen figurával családot alapítani és leélni egy életet.

Ezen gondolkozz el alaposan és hozd meg a döntésedet.

Megjegyzem, ameddig én erre a kérdésre nem tudnám pontosan a választ, addig nem gyűjtenék a közösből a házam felújítására és nem engedném, hogy abban részt vegyen, mert a legkisebb nézeteltérésnél a képedre lesz hányva.

2017. szept. 18. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 A kérdező kommentje:
Maximálisan igazad van. Eddig azt éreztette velem, hogy örömmel dolgozik a közösért és mindenképp családot akar. Mostanra erősen kételkedem benne.
2017. szept. 18. 15:19
 3/26 anonim ***** válasza:
67%

Tököm tele, hogy ide csak úgy lehet valamit kiírni, hogy fixen előkerül valaki aki arról kezd el papolni, hogy 'szakíts'.


Komolyan ennyire életképtelenek vagytok?


De, hogy ne offoljam a kérdést: toleranciával. Látható, hogy nyomasztja valami. Minden vita mögött két szintű ok van. Egy a látható/hallható (ő nyaralni akart de te ebben megakadályoztad) és van egy mélyebb (gyermekkori sérülés ami miatt mondjuk úgy érzi, hogy nem felel meg neked. Teszemazt szülei elváltak mert az apa nem volt kellően férfi a szülei házasságában).


Értelemszerűen ezt nem tudod így kideríteni, de a kihasználás és az irányítás jelzése efelé mutat szerintem. Nem érzi, hogy kontrollja lenne a kapcsolatotok felett ami viszont a férfinak lételeme. Ezért férfi a férfi... Nem téged lenézve persze, de hagyd rá, csináljon amit szeretne. Ha nyaralni akar menni akkor hagyd a házat meg a 'közös jövőt' most egy picit mert az ilyen bekattanásokból lesz az, hogy már jövőtök sem marad. Ha engedsz neki akkor amúgy jó eséllyel leáll a nyaralás témáról, mert ahogy írtam, ez csak a kontrollról szól.


Én a helyedben odaállnék és elmondanám, hogy rendben legyen úgy ahogy akarod. Ha nyaralni szeretnél menni akkor az szerintem is jó ötlet és majd jövőre megcsináljuk a lakást. Kérd meg, hogy szervezze le akkor az egészet, számolja ki mennyi lenne és ha nem egetverően sok, akkor hajrá.

2017. szept. 18. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 anonim ***** válasza:
66%

Pedig nekem a leírásodból pont az jön le, hogy te valóban irányítani és elnyomni próbálod a mindennapokban. Feltehetően többnyire sikerrel. A heves reakció és a "hiszti" meg azért van, mert nincsenek kifinomultabb eszközei, amivel leszereli a mindennapi nyomulásodat, érzelmi zsarolásaid, ezért csak akkor tör ki belőle, amikor már tényleg tele a pohár.

És hogy mit tegyél? Tarts egy mély önvizsgálatot!

2017. szept. 18. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 A kérdező kommentje:

Kedves hármas! Ez valami fantasztikus, hogy milyen szépen összeszedted ezt nekem. Igazán köszönöm. :)

A helyzet az, hogy én mondtam neki, hogy legyen a nyaralás és mehet a dolog. Ő mondta vissza. Sőt sajnos ha nem figyelek oda a pénzre akkor a tizedikén kapott fizetésünk már hó felénél nincs sehol. Sőt örülhetek neki ha nem kér senkitől kölcsön. Nem tudja semmilyen szinten beosztani a pénzt. Hogy érthető legyen: Megkértem rá, hogy cserélje ki a zárat a bejárati ajtón erre mikor egy nap haza jöttem vett két bejárati ajtót ami nem is jó a mi házunkhoz és elköltött rá 45.000 Ft-ot mert jó ötletnek gondolta akkor ott hirtelen. Nem bántottam érte de az ilyen dolgai miatt húzom meg erősebben a gyeplőt. De e mellett nem szólok bele abba hogy cigire költ, energiaitalt nagyon sokat vesz és amellett hogy mindig van itthon étel rengeteg egyéb kaját vásárol. Nem korlátozom úgy be mint amennyire ez esetleg ennyiből leszűrhető.

Mindenképp el fogok gondolkodni ennek a lelki dolognak a mélyebb rétegein és kibogozásán. Nagyon köszönöm!

2017. szept. 18. 15:35
 6/26 anonim ***** válasza:
63%

"Nem érzi, hogy kontrollja lenne a kapcsolatotok felett ami viszont a férfinak lételeme. Ezért férfi a férfi... "


Na ne mondd. Vegyen egy kutyat, azt kontrollalhatja.

2017. szept. 18. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 anonim ***** válasza:
100%

mondjuk papírozzátok le a felújítási költségeket, és akkor megnyugszik.


amúgy ti beszélgetni tudtok???

2017. szept. 18. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 A kérdező kommentje:

Kedves négyes! Természetesen én sem vagyok hibátlan. Ez nyilvánvaló. De nem szokásom zsarolni senkit. Maximum szépen kérem és ha nemet mond azt is meg szoktam érteni.

Már azt is többször elmagyaráztam neki, hogy nem baj hogy hobbija van és nem gond ha többre vágyik de azt a hétköznapok normalitásába kell tudni terelni és nem pedig minden más fölé emelni. Sorrendet kell tudni tartani. De természetesen e kapcsán át fogom gondolni a saját részem a problémában és igyekszem ennek fényében változtatni a dolgokon.

2017. szept. 18. 15:41
 9/26 A kérdező kommentje:
Kedves hetes! Igen többször javasoltam azt hogy írassunk erről valami hivatalos papírt de ebbe valamiért nem megy bele. Mára már egyre nehezebbem kommunikálunk. Nagyon frusztrált és gyakran nem tudok olyan dolgokat megbeszélni vele ami fontos lenne. Sokszor már bele fogni sincs erőm a heves reakciók miatt.
2017. szept. 18. 15:45
 10/26 anonim ***** válasza:
51%

Nos,#3-as vagyok.


Miért nem fizetitek a dolgaitokat felesbe? Álljatok le egy picit a közös kasszáról akkor és írjátok fel, hogy a közös költéseket ki fizette (lapon, összeggel) és hónap végén számoljátok el. Ez nem lenne járható út? Te nem tudsz beleszólni, hogy mire költ, ahogy ő sem a tiedre. A pénzedhez nem fér hozzá, ahogy te sem az övéhez. Hülyeséget így pedig csak akkor tud venni, ha veled egyeztet.

2017. szept. 18. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!