Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Szerintetek (is) túl korai lenne?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek (is) túl korai lenne?

Figyelt kérdés

Márciusban lesz 4 éve, hogy együtt vagyunk a párommal. Kb 5 hónap után költöztünk össze, 1,5 éve vettünk lakást. Minden szép és jó, kivéve, hogy engem borzasztóan bánt, hogy nem kéri meg a kezem.

Állítólag akar nősülni, de nem úgy veszem észre, hogy én leszek a kiválasztott.Sokáig csak vártam, vártam és vártam, majd egyszer, amikor már kb a 20. ismerősöm eljegyzésénél kiborultam legbelül és szomorú voltam egy délutánon keresztül, megkérdezte mi a bajom és nagy nehezen elmondtam neki.

Azt mondta, hogy már ő is tervezte, de vagy nincs pénz gyűrűre vagy ez vagy az. Azóta többször feljött a téma, de mindig van kifogás. Vagy látom rajta, hogy tiszta ideg, amikor már a szüleim is viccelődnek és célozgatnak.

Nekem meg kellemetlen, az ismerősöknek, munkatársaknak mindig valami frappánsat válaszolni, hogy ugyan miért nem kaptam még egy gyűrűt közel 4 év után. (Nem mintha bármi közük lenne hozzá, illetve nem gondolnám, hogy ezt tőlem kell megkérdezni)

Barátnőm szerint nem vagyok elkésve, neki is csak 6 év után volt eljegyzés. Szóval csak én akarok túl gyorsan haladni?


30/N (ő pedig 35/F)


2020. jan. 12. 16:46
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
Nem is korai meg nem is vagy elkésve. De ez a nincs pénz gyűrűre dolog elég tré indok. Csapszerelvényből polírozok neked olyat, hogy szemre a kutya nem mondja meg, hogy ez most arany vagy nem arany...de ha gyűrűgyűrű, nem hiszem, hogy ne lenne húszezre venni egy párat eljegyzéshez.
2020. jan. 12. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
63%
Szerintem azért sok 4 meg 6 évet várni egy gyűrűre. A 4 mondjuk még éppen hatareset.
2020. jan. 12. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem itt 3 eset szokott fennállni:


1) a pár közösen nem sieti el a dolgot, mert egyiküknek se igazán fontos (nálatok nem ez van tehát)

2) a férfinek esze ágában sincs megnősülni, de a kifogásokkal könnyű befogni a szádat, mert ő elvan így, hisz így később is tök könnyen megpattanhat, mert neki mindegy, úgyse akar családot

3) egy szerencsétlen papucs, akinek magától sose jut eszébe, hogy éppen minek kéne következnie, és őket jellemzően az asszony jegyzi el és közli, hogy mikor lesz esküvő


A többi csak finomhangolás, de általában ezt a 3 okot látom mindig, ha egy párnál időszerű az elköteleződés, de mégse lépik meg.

2020. jan. 12. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
49%

Én is csak azt tudom mondani hogy se nem sok se nem kevés.

Ez emberfüggő, kapcsolatfüggő, helyzetfüggő.

Mert hiába van együtt egy pár pl 5 éve és élnek egyutt 2 eve ha még mind a kettő tanul, fiatal es pl egyetem mellett dolgozik. Oda tök felesleges és haszontalan.

Jó, nálatok már más a helyzet. De en továbbra is amondó vagyok hogy nem kell bepánikolni meg kiborulni.

Beszélgetni kell, kinek mik a tervei, nem hisztérikusan meg azzal ervelni hogy de már 22. piroskát is eljegyezték, hanem nyugodtam tisztázni a szandékokat.

Amúgy meg ha megbeszélitek egy hetfői napon hogy oke lesz házasság, hiaba hogy beszéltetek róla, akkor sem valószínű hogy szerdán már megkéri a kezed.

A ferfiak azért ezt tervezik, sok esetben a barátnő miatt, mintsem maguk miatt és így a "meglepetés" (ami már eleve nem teljesen az ha beszéltek róla) oda lesz.

2020. jan. 12. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:

Már amikor a lakásvásárlás történt, akkor is mondtam, hogy szívesebben vállalnél be úgy x évre hitelt, hogy házasok vagyunk. Bár tudom az semmire sem garancia. Akkor annyiban maradt a dolog, mert láttam rajta, hogy most nem akarja, mert épp kifogtunk egy tök jó lakást és nem akar csak ezért rohanni az anyakönyvvezető elé.

Megértettem. Még amikor szomorú lettem, akkor is vonakodva mondtam el, hogy mi a gond, mert nem akarom rákényszeríteni, meg kierőszakolni.

Csak ugye azóta sem léptünk előre.

2020. jan. 12. 17:20
 6/13 anonim ***** válasza:
94%
Szerintem ez kifogás... De egy lakásvásárlás nagyobb elköteleződés, mint az esküvő, így nem igazán értem, hogy mi tartja vissza. Én tegnap kérdeztem erről, nálunk is 35 éves a férfi, ráadásul 7 éve együtt, mégse történik semmi csak jönnek a buta kifogások. Szép lenne, ha 4 év után korai lenne, pláne 30 körül.
2020. jan. 12. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
50%

Apám 40 évvel ezelőtt fél év után kérte meg anyám kezét. Azóta együtt vannak.


Párom 1 év 3 hónap után térdelt le elém a gyűrűvel.


A házasság nagy dolog, a jegyességnek viszont nincs más jogi vonzata, mint az élettársi kapcsolatnak. Aki 1-2 év alatt nem tudja eldönteni, hogy ráhúzzom egy gyűrűt a párja ujjára (kivéve ha kamaszkorban jöttek össze, ott érthető, ha ez évekkel később történik, de mondjuk akik a húszas éveik közepén vagy később jönnek össze), hogy ha úgy van, fél - 1 évvel később esküvőt tartsanak vagy elkezdjenek rá gyűjteni, az nem fogja soha elvenni a párját.

2020. jan. 12. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
79%

Szerintem ejtsd előtte ezt a témát egy darabig. Ha erőltetésnak érzi annál jobban ki akar majd bújni ezalól.

Vettetek egy lakást, szerintem sokkal komolyabb szándékra utal, mint egy gyűrű.

2020. jan. 12. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
89%

Ilyen idős korban már igazán megtanulhattál volna kommunikálni. Nem összetörni kell meg búskomorságba esni, hanem elmondani neki, hogy számodra igenis fontos a házasság, és szeretnéd tudni, hogy ő miként vélekedik a dologról, meg akarja-e kérni a kezed, és ha igen, mikor szeretne esküvőt.

Bár ezt a beszélgetést célszerű lett volna még közös otthon vásárlása előtt lebonyolítani... remélem olyanokat azért sikerült tisztázni, hogy még komolyabb témában egyezik-e az álláspontotok (pl. gyerekvállalás).

2020. jan. 12. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%
Ja és ezzel a gyűrűs dologgal már hitelét is vesztené előttem. Lakásra volt pénz, de egy egyszerű, sima (arany)gyűrűre nincs. Egy felnőtt, 35 éves férfinak. Nevetséges.
2020. jan. 12. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!