Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Nem voltam/vagyok a házasság...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem voltam/vagyok a házasság híve, de jegyben szívesen járnék. Más van így ezzel :D ?

Figyelt kérdés

Még a kapcsolatunk elején tisztáztuk, hogy igazából egyikőnk sem az esküvők híve. Én nem szeretem a nagy felhajtásokat, ha én vagyok a középpontban, illetve szerintem/szerintünk nem a papíron múlik, hogy szeretjük-e egymást.

Viszont jegyben járni olyan jó lenne, jól esne a szándék, meg egy néhány főből álló formai esküvőt minden felhajtás nélkül, magunk között még "kibírnék".

Régóta együtt vagyunk(5+), nagy szintlépés még nem volt, mert iskolásként jöttünk össze, nem rég költöztünk össze.

Néha már szóba jött ez a téma, de nem tudom, számíthatok-e még arra, hogy majd megkéri a kezem? Azt nem szeretném, ha csak azért tenné, mert én ezt akarom, úgy nem olyan.

Néha elgondolkodom, hogy régóta együtt vagyunk, ha akart volna, már megkért volna. Viszont ha onnan közelítem meg, hogy úgymond nem volt "mire", nem olyanok a körülmények még mindig, hogy már esküvőt tervezgessünk, akkor meg úgy vagyok vele, hogy ráér még, csak hát ki tudja, lesz-e benne ilyen szándék egyáltalán.

Szerintetek van ezen aggódni való, vagy ha végülis az évek alatt többször tisztáztuk, hogy nekünk nem ettől jó kapcsolat egy kapcsolat, csak én mégis elkezdtem erre vágyni, akkor ez nem jelenti azt, hogy nem akar elköteleződni, meg ilyesmi, ugye?


2020. nov. 18. 09:05
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
83%
Mindenki, aki azt hazudja magának, hogy számára nem fontos a házasság, mert most mmenő lett ezt mondani, de igazából fontos.
2020. nov. 18. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
98%
Ha nem házasodnál, de jegyben járnál, akkor nem érted a jegyben járás lénnyegét. Ez a házassági szándék kinyilvánításától a házasságkötésig eltelt idő. Akik jegyben járnak, azért teszik, mert össze fognak házasodni. Jegyesség nem értelmezhető házasságkötés nélkül. (Persze, fel is lehet bontani a jegyességet, minden kötelezettség nélkül.) Ha viszont egy kis létszámú esküvőben benne lennél, akkor jó eséllyel nem magával a házasság intézményével szemben van kifogásod, hanem a hacacáréval, ami követi, más néven a lakodalommal. Két dologgal érdemes tisztában lenni: A házasság érvényességéhez nincs köze a bulinak. Két tanúval, néhány fővel és óriási násznéppel is érvényes a házasság a megfelelő polgári jogi követelmények teljesülése esetén. Ha nem akarsz hepajt, nincs hepaj, a házasság attól még érvényes. Ha viszont magában a házasságban nem hiszel, akkor ne házasodj. Úgy nem éri meg.
2020. nov. 18. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 A kérdező kommentje:

Ez nem menőség, elmondtam részemről, hogy a felhajtással, a ceremónia részével nem értek egyet, nem szeretek a központban lenni.

Párom is hasonló, visszahúzódobb típus.

Na meg, én és a szülei kölcsönösen nem kedveljük egymást, igazából ők sincsenek jóban már maguk között.

Ő is ritkán találkozott az én szüleimmel, szóval mi igazából csak egymásnak vagyunk.

Nekem vannak barátaim ugyan, akiket még talán szívesen is látnék, neki nem nagyon vannak.

De ez is érdekes szituáció lenne, hogy a két család akkor találkozik először, pedig családot ugye illik meghívni.

Szóval szerintem inkább egy kellemetlen élmény lenne ez az egész, akárhogy is döntenénk, ha erre kerülne a sor.

2020. nov. 18. 09:16
 4/24 anonim ***** válasza:
73%
Nekem tényleg nem fontos, csak ritkán írom le, mert az 1-eshez hasonlók rögtön ott verik magukat, hogy márpedig csak az ő véleményük létezik, és mindenki más hazudik. Viszont ha eljegyzésre vágysz, akkor valahol mégis megvan benned a "hivatalos" összetartozás vágya, csak a felhajtástól félsz, ami az esküvőkkel jár. Lehet kéttanús vagy nagyon kicsi esküvőd is (most másféle nem is nagyon...)
2020. nov. 18. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:
81%
2-es vagyok, újra elolvastam. Valójában arról van szó szerintem, hogy bár "megbeszéltétek", hogy "nem kell papír" (szokásos bullshit), valójában: te isis korotokban úgy gondoltad, még nem kell, de valójában szeretnéd a házasságot. Sok éve házas nőként az a véleményem, hogy a férfiak hajlamosak rá, hogy azt gondolják, amit mondtál, azt is gondolod. Szóval ha azt mondtad, nem kell házasság, de közben azt gondolod, hogy kell, akkor nem a pasid a f*sz, hogy nem kért még meg. Mivel azt mondtad, nem akarod, neked jó így. F*ck logic. Szóval egy megoldás van: Félretenni a térdreereszkedős tündérmesét és közölni, hogy: meggondoltam magam/mindig is ezt akartam: házasodni akarok. Kétféle válasz lehetséges: rendben, szerintem is házasodjunk. Egybekeltek puccparádé nélkül, a most hatályos rendelet szerint két tanúval és az anyakönyvvezetővel. Vagy a párod azt mondja: Én nem akarok. És nem is ezt beszéltük meg. Erre kétféle megoldás lehetséges: 1.Otthagyod, mert nem egyezik az életről és a közös jövőről alkotott elképzelésetek, ill.az értékrendetek, majd kis idő múlva találsz mást, aki hajlandó elvenni és hozzámész. 2. "Nem baj, én így is boldog vagyok vele, nem a papír számít, hanem, hogy szeret." (bullshit 2). Magadban duzzogás, érzelmi zsarolás, minden jeles ünnepen, évfordulón hiszti. Mert nem vesz el, ergo nem is szeret. Ő megunja, otthagy a p*csába és elvesz valaki mást. Vagy becsicskulsz, abban a reményben, hogy ha "mindent megkap" tőled, majd elvesz. Természetesen nem fog, mert megmondta, hogy nem akar házasodni. Veled legalábbis nem. Ő elégedetten éldegél, te pedig frusztráltan kínlódsz egy pocsék kapcsolatban, míg meg nem unja és le nem lép. Mert ilyenkor szinte sosem a nő lép le, hisz reménykedik. Szóval tessék választani a sablonos forgatókönyvek közül. Én a kommunikációt javasolnám, ti., hogy beszéljétek meg, kinek mi az elképzelése. Lehet, hogy néhány hónap együttélés után nem is akarsz hozzámenni. Kivéve, ha a nők azon csoportjához tartozol, akinek mindegy ki, de vegye el. Ha most költöztetek össze, akkor innen indul az "együtt vagyunk", mert 5 év járogatás az ló**sz, nem kapcsolat.
2020. nov. 18. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
79%
Képzeld mi is azt beszéltük, hogy házasságot nem szeretnénk, de az eljegyzésre én is vágytam, így eljegyzett, de most már fontolgatunk egy sima papír alá írós házasságkötést is. Viszont a feltételek miatt ebben még nem vagyunk biztosak, hogy akarjuk-e. 7 éve vagyunk együtt 2 éve jegyzett el.
2020. nov. 18. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 anonim ***** válasza:
94%
Én azt látom, hogy minden ellenérv, amit felhoztál maga az esküvő ellen szól, nem pedig a házasság ellen. Esküdni meg lehet két tanúval is városházán, kijelölt időpontokban ingyen. Amiket meg mondasz, hogy miért akarsz eljegyzést az ugyanaz, amit mások a házasság mellett szoktak felhozni. Te valójában házasságra vágysz, csak ezt nem mered bevallani, mivel korábban megbeszéltétek hogy a házasság "az csak egy papír". Hát nem csak egy papír, hanem az a kapcsolat következő szintje, amire te vágysz.
2020. nov. 18. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 A kérdező kommentje:

Érzek némi agressziót a válaszodban, kedves 5-ös, ennek mi az oka?

Én egy szóval nem mondtam, hogy ő a f*sz, meg semmi ilyen.

2020. nov. 18. 09:44
 9/24 anonim ***** válasza:
100%
Érzek némi bizonytalanságot abban, hogy akarsz-e házasodni, kedves kérdező. Az általad agresszívnek tartott leírás abból fakad, hogy végtelenül fárasztónak és szomorúnak tartom, hogy az emberek ennyire alapvető dolgokat nem tudnak egymással megbeszélni párkapcsolatban, mint, hogy házasodjanak-e. Sajnos ebből nagyon sok probléma fakad később, az együttélés során. Nagyon sok szomorú helyzetet látok magam körül, amik egyszerűen orvosolhatók lennének, ha az emberek azt mondanák, amit valójában akarnak és úgy, hogy a másik is megértse. Én nem állítom, hogy nálam van a bölcsek köve, csak 10 éve élek házasságban, de azt tudom, hogy ha nem fektetnénk energiát az egymás közti kommunikációba, nem tartanánk itt. Persze kell az is, hogy alapvetően összeillő emberek legyenek együtt, kell,enélkül nincs értelme erőlködni. Meggyőződésem, hogy a társadalom állapota a családok állapotát tükrözi. Szerintem nagyon kevés jól működő család, közösség van. Pedig, ha nyíltan kommunikálnánk és nem azokat a köröket futnánk, amiket te is, minden sokkal egyszerűbb és könnyebb lenne. A sokadik ilyen után pedig már nincs kedvem szofisztikáltanbnak lenni. És hátha így megérted: a párod nem gondolatolvasó. Tudnia kell, mit gondolsz, hogy érdemben reagáljon rá. Különben jönnek a feltételezések és a kombinálások, miszerint "ez nem jelenti azt, hogy nem akar elköteleződni, meg ilyesmi, ugye?". Ez annak a szinonímája, amit én úgy fejeztem ki, hogy nem, nem ő a f*sz. Ő csak tartja magát ahhoz, amit megbeszéltetek, főleg, mivel fogalma sincs róla, hogy te már nem azt akarod. Biztos elég lesz ez egy házassághoz? Még egyszer mondom, nem érdemes belevágni anélkül, hogy alapvető dolgokat érdemben meg tudnátok beszélni. De még nagyon fiatalok lehettek, van még erre idő, megismerni egymást és együtt döntéseket hozni, én csak arra kérlek, ne azon az úton indulj el, hogy magadban bocsátkozol feltételezésekbe. Beszélj vele. Amiket leírtam forgatókönyveket, azért is olyan sablonosak sajnos, mert az emberek sok helyzetre ugyanúgy reagálnak, ami etek valamelyikébe fut ki.
2020. nov. 18. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
93%

Bizton állíthatom, hogy ha a trollkérdéseket figyelmen kívül hagyjuk, az itteni kérdések jóval több mint felét meg lehetne oldani azzal, ha a felek normálisan kommunikálnák egymás felé az igényeiket. És nem magukban meg a gyakorin kombinálgatnának.

Fiatalok vagytok, még ennél fiatalabban megbeszéltetek valamit. Kiforratlan személyiséggel. Amivel semmi baj nincs, de az emberek változnak. A magam példája: én sem akartam házasodni kamaszként, mert annyi rettenetesen pocsék kapcsolatot és válást láttam, hogy rájöttem, nem ez számít. Aztán felnőttem, rájöttem, hogy a jogi dolgok miatt megérné megházasodni. Aztán beleszerettem valakibe, és mindenféle racionális indok nélkül a felesége szeretnék lenni. Ilyen formában is összetartozni. És nincs is ezzel semmi baj, mert az ember változik mind az idő múlásával, mind a tapasztalatok gyarapodásával.

Kommunikáld a párod felé, aki nem gondolatolvasó, hogy milyen érzések vannak benned, hogy erre vágynál, megváltozott a véleményed. Az sem kizárt, hogy benne is lezajlottak ezek a folyamatok, de mivel megbeszéltétek, így nem meri elmondani, ahogy te sem. Vagy lehet, hogy ennek hatására változik benne valami. De nyilván lehet a válasz az is, hogy ő nem akarja továbbra sem. De ezt mi, itt biztos nem tudjuk megválaszolni.

2020. nov. 18. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!