Azt hittem, a barátom ma fogja megkérni a kezem. Tévedtem, és ráadásul kiderült, hogy válságosnak érzi a kapcsolatunkat. Ő épp próbálja megmenteni ami köztünk van, mert szerinte kihűltünk. Lenn kicsit részletezem; tudtok tanácsolni valami jót?

Nő vagyok. Van barátom, akivel már több, mint 3 éve együtt vagyunk. Mindketten a húszas éveink második felében járunk, én vagyok az idősebb. És az a helyzet, hogy azt hittem, ma meg fogja kérni a kezem. Szeretném leírni, miért hittem ezt, hisz nem csak spekuláltam:

- Beszéltünk róla, nem is egyszer, hogy szeretnénk mindketten esküvőt is és családot is.

- Arról is beszéltünk, hogy a lánykérés meglepetés lesz számomra. A meglepetést nem úgy értem, hogy nem is számítok rá, nyilván, hisz beszéltünk róla. Hanem olyan értelemben lesz meglepetés, hogy nem megyünk el együtt gyűrűt venni, hanem titokban vesz majd egyedül, és majd egyszer megkéri a kezem.

- A közelmúltban többször is tett igen erős célzást arra, hogy lehet, hogy nemsokára szintet lép a kapcsolatunk.

- Ma egy elegáns étteremben vacsoráztunk. Mikor még korábban mondta, hogy elvisz majd ide, akkor eleinte furcsálltam, mert semmilyen alkalom nincs, amit egy ilyen drágább étteremben kellene megünnepelni, és nem szoktunk ok nélkül étterembe menni. Aztán később "jöttem rá", hogy biztos ma fogja megkérni a kezem, az étteremben. Tévedtem.

Szóval a fentiek miatt az én fejemben minden jel arra utalt, hogy ma, az étteremben megkéri a kezem. Lelkiekben erre készültem. De nem volt eljegyzés.

Mikor már itthon voltunk, kiböktem neki, hogy basszuskulcs, én azt hittem eljegyzel ma, azt hittem ezért viszel drága étterembe.

Erre azt mondta, hogy hiszen mostanában kissé elhidegültünk egymástól, és pontosan azért akart ma elmenni velem abba a jó étterembe, hogy egy kicsit randizzunk, mint régen, beszélgessünk, mert úgy érzi kihűltünk.

Értitek, szóval ő megmenteni akarta a szerinte hanyatló kapcsolatunkat, én meg azt hittem, el akar jegyzeni. Teljesen máshol járunk fejben...

Én nem igazán érzem úgy, hogy kihűltünk, eltávolodtunk volna. Nagyon meglepett, hogy ezt állítja. De azóta már átbeszéltem vele, gondolkodtam is, így már értem, miért mondja, mit érez, mire gondol. Tény, hogy nem olyan, mint az elején, és még csak nem is olyan, mint amilyennek egy jó hároméves kapcsolatnak lennie kell.

De amennyire engem meglepett, hogy ő válságosnak érzi a kapcsolatunkat, annyira meglepődött a barátom azon, hogy azt hittem, el akar jegyezni. Mert hogy esze ágában sem volt, pláne az "adott körülmények közt", ami az elhidegülés ugyebár.

Én hülye meg pár embernek elmondtam a napokban, hogy 99%, hogy a barátom ma az étteremben megkér, úgyhogy most majd mondhatom, hogy félreértettem. Már van is ember, aki érdeklődött Messengeren, hogy na, megkért? De még nem válaszoltam. De ez a legkisebb gond persze. Rendbe kell hozni a kapcsolatunkat, ez a fő!

Nagyon sokkolódtunk mindketten, a barátom is meg én is, úgy érezzünk, hogy két külön lapon vagyunk. Nagyon nem egy hullámhosszon mozogtunk. De abban megegyeztünk, hogy most így még nem szakítunk csak e miatt, bár eléggé intő jel egy ekkora volumenű félreértés. De megpróbáljuk megjavítani a dolgokat, aztán hátha meglehet.

Én szeretem őt, én nem akarok szakítani. Ő nem tudom biztosan, mennyire szeret, mert ő közelebb áll a szakításhoz, mint én, ez egyértelmű. De még nem akar szakítani.

Amúgy senkinek sem kívánom ezt, hogy átélje, hogy mikor arra készül, hogy eljegyzi a pasija, azt kapja, hogy kihűlt a kapcsolat, meg kéne javítani, mert válságos... Olyan, mint egy gyomros.

Úgy érzem amúgy, hogy hülye voltam, vak, és nem fektettem elég energiát abba, hogy jó kapcsolatunk legyen.