Megkeresztelkedés templomi esküvő miatt?
Valaki ezért megkeresztelkedik felnőttként, közvetlen az esküvő előtt. Nyilván amúgy csak amiatt, hogy templomi esküvője legyen.
Csak nekem furcsa ez?




válasza:Teljesen fölösleges. Katolikus egyházjog szerint elegendő, hogy a pár egyik tagja legyen megkeresztelve (de úgy tudom, protestánsoknál is, de javítson ki egy református/evangélikus egyházjogban jártas).
Ha egy pap erőltetné ezt, akkor keressetek másik plébániát. Ezt komolyan mondom.
A keresztség egy teljesen másik szentség, független a házasságtól. Mellesleg jobb helyeken legalább egy év a felkészülés előtte.




válasza:Ez ugyanolyan divat, mint megkeresztelni a gyereket, aztán SOHA semmilyen formában nem gyakorolni a vallást.
Gondolom jól mutatnak a fotók az eseményről, és kb ennyi a jelentősége.




válasza:Reformátusoknál is elegendő, ha az egyik fél keresztény. Ennek ellenére mi kifogtunk egy olyan papot, aki ezt nem fogadta el.
Én vagyok a nem keresztény fél, mert más kultúrában nőttem fel (ázsiai szülő). Viszont egy nagyon lelkiismeretes és őszinte embernek tartom magam, akinek az esküvő nem a külsőségekről szólt, hanem sokkal inkább a belső útról és jelentőségéről. Emiatt számomra eleve fontos kérdés volt, hogy a páromnak mit jelent a vallás, hogyan hangoljuk össze az értékrendjeinket, hol férek én bele az ő értékrendjébe, hogyan nevelnénk a gyerekeinket, stb. Ezért amellett, hogy közel 10 év alatt meg is tapasztaltam, az esküvő előtt többször direkt beszélgettünk is róla.
Képben vagyok a vallás tanításaival, de mivel nem aktív templomba/közösségbe járó a párom, nekem amúgy sok kérdésem lett volna, hogy hogyan lehet ezt jól csinálni.
Ehhez képest a lelkész első és egyetlen kérdése az volt, hogy mikor leszek megkeresztelve, és hogy addig szó sem lehet róla, de utána semmi akadálya. Mindezt négy hónappal a tervezett dátum előtt.
Tehát az teljesen rendben lett volna, hogy keresek valakit, aki megkeresztel, bevágom, meg eljátszom, amit kell, két hónapon belül, akkor elfogad. Ha hazudok is a hitemről (mert két hónap alatt hova térek meg vajon?), ha ott van az a kereszt a homlokomon, akkor elfogad. De ha őszinte vagyok, felvállalom a kérdéseimet, és össze szeretném kötni az életemet valakivel, akit ismerek, szeretek, aki engem ismer és szeret és elfogad, és az egyház elfogadott, jóváhagyott tagja annak ellenére is, hogy velem van (mert ugye vele nem kekeckedett, hogy minek van velem), akkor ki vagyok vetve az egyházból. És eszébe sem jutott megkérdezni, hogy mi zajlik bennem (bennünk), mit gondolunk a helyzetről, miért szeretnék én is egyházi esküvőt, hogyan képzeljük a közös életünket - csak az volt a kérdés, hogy mikor keresztelkedek meg.
Ez engem nagyon bántott és igazságtalanságnak éreztem, és bár az ő hite szerint nem nyilatkozhatok, de az én értékrendembe akkor sem fért volna bele hitet hazudni és így kihasználni a rendszert, ha szerinte ez volt az elfogadható út. Szerintem azzal sokkal inkább meggyaláztam volna a hitet, Istent és az egyházat, mintha kívülállóként, de őszinte szívvel és lélekkel megyek hozzá valakihez. Ami az esküben volt, azt őszintén ki tudtam mondani, ahhoz tartom is magam, szerintem így tiszta.
Ez volt a végül minket összeadó lelkészünk hozzáállása is, felnőtt ember vagyok, én mondom ki az esküt, akkor mondjam ki, ha úgy is gondolom. Én például ezért örülök, hogy református és nem katolikus a párom, mert azt nem biztos, hogy meg tudtam volna fogadni, hogy keresztény egyház szerint nevelem a leendő gyerekeimet, mert egyrészt nem vagyok vele tisztában azt hogyan kell, másrészt nem ez fog vezetni (az értékrendem keresztény szemmel sem lesz rossz, de nem én fogom átadni a hitet a gyerekeimnek). Az, hogy erről hazudjak, vagy könnyelműen kimondjam egy ilyen helyzetben, nekem nem fér bele az értékrendembe.




válasza:Sokan nem tudják, hogy ez nem kötelező, csak azt hiszik így kell,mert a pap ezt mondja.
Katolikus kánonjogban sem kötelező ez a szentség. Elég, ha az egyik fél meg van keresztelve. Persze az ilyen vegyes házassagoknak van pár kötelező eleme. Pl. Engedély a püspöktől, akkor a nem katolikus félnek el kell fogadnia, hogy a közös gyermekeiket katolikus hit szerint nevelik.
Nem tudom mi az oka, de sok helyen ezt nem mondják el,hanem ragaszkodnak ahhoz, hogy a másik fél megkeresztelkedjen.




válasza:



válasza:7. “Engem kifejezetten idegesítenek azok, akik csak azért, hogy "elegantos, csinike, romcsi" templomi esküvőjük legyen, de közben nem vallásosak, megkeresztelkednek.”
Nekem is ez a visszataszító.
További kérdések:
Egy kedves ismerősömről van szó, ottalvós buli, ilyen semmi közepén lévő helyszínen lesz megtartva. 1 főre mennyit illene adni? ( tegyük hozzá, húgy útiköltség 25ezer kb)
Gondolok itt arra, hogy a táncnál például nem árt előre tudni, lesz-e abroncs, nem lesz stb.
Az éjféli menüvel nem fogjuk megvárni az éjfélt (10 körül gondoltam) de a tortát a vacsora után (8kor) vagy az éjféli menü után vigyük be?
Mert utálja az esküvőket, bulikat, és messze is lakik emellé, + nem fér bele a keretbe ilyen költekezés neki.
A helyszínen lesz az egyházi- és a polgári szertartás, vacsora, lagzi, tehát egy étterembe fogunk bemenni, nem templomba. Mindkettőnknek más zene tetszik, furcsa lenne, ha 2 különböző szám lenne?
Sajnos nem vagyok olyan anyagi körülkmények között jelenleg, hogy nélkülözni tudjak több tízezres nagyságrendben, viszont az esküvői meghívújukban benne van, hogy pénzt kérnek. Szóval ebben az esetben nagyonon ciki lenne odamenni úgy, hogy nem adok pénzt, vagy akkor inkább el se menjek?
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




