Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Férjem nem akarja megérteni,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Férjem nem akarja megérteni, hogy böjtöt akarok tartani?

Figyelt kérdés

Ő nem vallásos, én se voltam az, mikor összejöttünk, de 2 éve ez megváltozott. Egyre jobban el kezdtem hinni Istenben, mert elvesztettem közeli hozzátartozókat, és egy magzatot is, és a hit segített át a nehéz időszakon. Őt nem zavarta, mert nem volt kihatással a házas életünkre, örült, hogy lefoglalom magam. Idén úgy döntöttem, meg szeretném tartani a 40 napos böjtöt (eddig csak Húsvét előtt egy nappal tartottunk), ami több lemondással is jár, ételek mellett lemondunk a bulizásról, ünneplésről, és a házas életről is. Férjem hallani se akar róla, hogy több mint egy hónapig nem lenne szex. Teljesen kiakadt, hogy túlzásba viszem, ez már hülyeség, ilyet nem várhatok el tőle, hogy ne legyen szex. Pedig csak 40 napról van szó, nem örökre szüntetnénk be a nemi életet. Azt mondta el ment az eszem, és hogy nem fogja hagyni, hogy abba a szektába járjak (mert így hívja gúnynéven őket, de nem szekta) Nagyon összevesztünk, illetve csak ő nem képes megérteni engem. Tényleg nagy elvárás lenne ez tőlem? Más férfi kibírna 40 napot, hogy nem élnek nemi életet?

N/26


2021. jan. 26. 16:43
1 2 3 4
 1/31 anonim ***** válasza:
94%
ne haragudj, de a hit nagyon kardinális kérdés egy ember életében, alapvetően határozza meg a párválasztást. sokan nem jönnének össze hívő emberrel. nem azt nyújtod neki amit ígértél, már más utakon akarsz járni. ha ez nálad már két éve tart, akkor elég komoly. keresned kellene egy megtért férfit vagy pedig ha maradsz, akkor ne keresztezze egymást a te hitéleted a hétköznapi életeddel. jézus is azt mondta add meg a császárnak ami a császáré. jelen esetben add meg a férjednek ami a férjedé. amúgyis a család, az egység feltartása sokkal fontosabb istennek, mint egy kajás böjti áldozat. lehet az áldozatot az is, hogy csendben gyakorlod a hitedet otthon minél kevesebb feltűnéssel és kész.
2021. jan. 26. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/31 anonim ***** válasza:
98%
Az a gond, hogy nincs ra garancia, mi minden fog meg megvaltozni. Nem igy ismert meg. Itt a negyven nap onmagaban athidalhato is lehetne. De en sem hinnem el, ezek utan meg mi jonne. Meg tudom erteni az ellenerzeset. Ez nemcsak teged erinto maganugy igy.
2021. jan. 26. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/31 anonim ***** válasza:
18%
A paromnl nem problemazik ilyeneken, pedig amugy mindkettonknek egyforman fontos a szex. A mi kapcsolatunk nagyon mely es abszolut a megertesrol, tamogatasrol es a szeretetrol szol. Vallasosak vagyunk, de nem jarunk felekezetekhez stb. Ha eljarnek, abbol sem lenne gond. 40 nap pedig nem a vilag vege..
2021. jan. 26. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/31 anonim ***** válasza:
96%

"Más férfi kibírna 40 napot, hogy nem élnek nemi életet?" Hülye kérdés, mindenki kibírja, meg gondolom kibírta előtted is.

Inkább azt mondd meg, mit érsz el azzal, hogy nem szexeltek 40 napig, mi értelme van? Mit vársz ettől?

Értem én, hogy itt a lemondás a lényeg, na de nem ilyen drasztikus mértékben, hogy kábé minden jót megvonsz magadtól, és ezt RÁERŐLTETED a párodra is. Mert az szíved joga, hogy TE nem fogyasztasz húst, TE nem iszol alkoholt, TE nem eszel csokit, stb. De ez egy kettőtötöket érintő döntés, amiben ha ő nincs benne, akkor csak frusztrációt szül, és eltávolodást. Vagy majd azon is átsegít a hit, hogy megromlik a társaddal a kapcsolatotok, és esetleg elváltok?

Nem azt mondom, hogy ha nem bír ki valaki szex nélkül 40 napot, akkor tűzre vele, és jogos, hogy elhagy, itt nem a szex a lényeg, hanem az, hogy egyoldalú döntést akarsz hozni, kényszeríteni valamire, amit ő nem akar. Te örülnél, ha ő akarna valamit rádkényszeríteni?

2021. jan. 26. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/31 anonim ***** válasza:
89%

1. Vasárnap nem volt böjt nagyböjtben sem. Bár a dáridók tiltottak voltak, húst például lehetett fogyasztani.

2. A szexualitás amellett, hogy sokunknál az emberi természetünkből eredő igen erős szükséglet, egyben a szeretet, az egészen szoros összetartozás kifejezése is házaspárok között. A szeretet kifejezése pedig, nem hiszem, hogy baj lenne akár nagyböjtben. Ha gondolod, a szent háromnapban tartózkodhatsz, de 40 napig túlzás.

2021. jan. 26. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/31 anonim ***** válasza:
89%
Hat szegeny csavo elegge mellenyult veled... A vallas is kimondja hogy csak olyan dolgokkal bojtolj amiket felaldozva ugymond jot teszel magadnakm ilyen lehet az edesseg, a zsiros etelek mellozese stb, sehol de sehol szo sincs arrol hogy egy hazassagban a szexet tiltana bojt alatt. Persze te lehetsz fanatikus es ezert a 40 napert felaldozhatod a hazassagodat ( mert 40 napi szexmegvonas ezt fogja eredmenyezni ) utana meg Isten biztos kegyelmebe fog fogadni mert te olyant jot cselekedtel azzal hogy szetszakitottad a csaladot
2021. jan. 26. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/31 anonim ***** válasza:
97%
Az én férjem már hónapok óta bírja, mert terhesen tiltva vagyok a házasélettől, de ez teljesen más, mintha önszántamból nem akarnék egy böjtre hivatkozva. Én kielégítem máshogy, de nekünk ez szükségállapot, nekem is hiányzik a szex már, nem tudom az én férjem hogy állt volna egy ilyen kéréshez, mert én is furán néznék rá, ha ő mondaná ezt nekem. 😅
2021. jan. 26. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 anonim ***** válasza:
96%

"Idén úgy döntöttem"

valahol itt a probléma: te döntöttél. Őt meg nem kérdezted meg erről. Tudod az együttélés kompromisszumról szól, ő engedett neked: nem eszik húst, nem jár buliba. Ebben most te engedj!

Egyébként meg nem tudom milyen vallás ez, de a szex általában nem tabu.

2021. jan. 26. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/31 anonim ***** válasza:
96%
Pontosan, teljesen más, ha betegség, terhesség, vagy bármi rajtunk kívül álló ok miatt nem lehet együtt lenni, de csak azért, mert "böjt"? Legalább magyarázd meg, hogy mi a célja, haszna, értelme.
2021. jan. 26. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/31 anonim ***** válasza:
85%

Remélem túlbuzgó vallásosságodban ökröt is áldozol olykor-olykor (A Biblia eredeti változata kötelez rá bizonyos időközönként), illetve illő megkövezésben részesíted azokat akik kilengéseket követnek el és "szégyen nélkül élő" emberek.


Továbbá szemüvegben nem mehetsz templomba, mert tilos ránézned az úr oltárára hibás szemmel - ez is az eredeti Biblia szövegében van, csak ezeket kihúzgálták, mikor sok lett a szemüveges ember. Ahogy rengeteg mai szemmel nézve nevetséges dolog van benne eredetileg, amiket "modernizáltak" - többek közt a szex szinte minden formája bűn...

2021. jan. 26. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!