Háztartásbelinek lenni gyerek nélkül?

Pár hónapja felmondtam a munkahelyemen, mert tönkretett idegileg. A férjemmel megbeszéltük, hogy most pihenek néhány hónapot, aztán keresek állást.

Viszont látva a pozitív változásokat, mindketten átértékeltük és úgy gondoljuk, hogy az sem lenne ördögtől való, ha itthon maradnék, mert amióta szabad vagyok, folyamatosan finomakat főzök, ragyog a lakás, van időm magamra, fogytam egy csomót, rendesen alszom, felvirágzott a nemi életünk, stb.

A munkahelyem általában annyira leszívott agyilag (+hatalmas felelősség), hogy miután hazajöttem, sokszor csak ültem a kanapén estig, aztán arccal előre az ágyba, szex alig volt, ritkán főztem, össze-vissza ettem, híztam is...

A férjemnek pedig azt tetszik most, hogy munka után csak a pihenésre, közös programokra és az edzésre kell időt szánnia, korábban meg mindenben segítenie kellett.

Szóval most úgy érezzük, hogy ez win-win helyzet. Anyagi problémánk nincsen, nem vagyunk gazdagok, de ketten elvagyunk az ő fizetéséből és még félre is tudunk rakni egy keveset minden hónapban.

Nem vagyok az a bepunnyadó fajta, soha nem unatkozom: a háztartás vezetésén kívül tanulok itthon nyelvet, olvasok, jógázom, sokat edzek, sétálok, biciklizek, gyesen lévő barátnőimnek segítek a gyerekekkel, szüleimnek is segítek, amiben csak tudok, stb.)

Mi a véleményed erről az életstílusról?

Szerinted hosszútávon ez tartható? Hitelünk nincs, a lakás a páromé, gyerekünk nem lesz, szóval a havi kiadásaink nem fognak nőni (és amúgy mindketten egészséges mértékben takarékoskodó típusok vagyunk).