Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Hogyan tud ebből mindenki jól...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan tud ebből mindenki jól kijönni?

Figyelt kérdés
Barátommal egy hónap múlva fogunk összeházasodni. A lényeg h barátom norvég és egy ideig itt dolgozott Magyarországon. Majd visszament Norvégiaba és neten keresztül tartottuk a kapcsolatot. Majd úgy találkoztunk, hogy ő jött ise. Tavaly nyáron viszont én mentem hozzá és megismertem a családját. Nagyon jól fogadtak, ahogy az én szüleim is őt. A lényeg, hogy vslamivel több, mint fél éve odaköltöztem hozzá, már előtte is tanultam norvégul, de ettől függetlenül itt is elkezdtem járni nyelviskolába. Ha ez befejeződik, már csak annyi van hátra, hogy minél többet használjam és így egyre jobban belém rögzülnek a dolgok. Barátom is mindig mondja, hogy minél több emberrel fogok elkezdeni társalogni, biztos, hogy egy idő után belejövök, illetve ő is sokat segít. A lényeg a lényegben hogy itt szeretnénk összeházasodni és szüleim nagyon ellenzik, mert ők itt szeretnék. Nincsenek rossz anyagi helyzetben, barátom segít is beleadni a repülőjegybe, de egyfolytában csak puffognak. Eddig is mondogattuk nekik, hogy valszeg ide kell majd jönniük, akkor semmi bajuk nem volt vele. Azon már túlvagyunk, hogy NORMÁLISAN beszéljünk róla, mindignaz a vége, hogy mi vagyunk a hibásak, mert nem igaz, hogy értük nem teszünk meg ennyit.
2017. máj. 15. 17:41
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Nalunk hasonlo a helyzet hasonlo tavolsaggal, de nalunk termeszetes volt, hogy mindket orszagban tartani fogunk valamit (nem 200 fos lakodalmat egyik helyen sem persze :D). Valahol ertheto a szuleid problemaja, nekem is eleg fura lenne, ha csak es kizarolag a parom orszagaban lenne eskuvonk.
2017. máj. 15. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Valójában ez a TI esküvőtök és ott tartjátok, ahol TI akarjátok. Ha nem az anyagiak a gond, akkor nem értem, mit kell ezen puffogni.

Mondjátok meg, hogy Anyu, Apu, márpedig itt tartunk esküvőt, ekkor és ekkor, szeretettel várunk. Hogy miért? Csak mert így döntöttünk, és mert nem nektek házasodunk, hanem magunknak.

2017. máj. 15. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Ultimátum: vagy elmennek oda a lagziba vagy sehova, mert ti ott tartjátok, ennyi. Off: végre valaki aki külföldön is tud ékezetet írni :D
2017. máj. 15. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
1# de kétszer nem lehet férjhez menni. A a második az már nem lenne igazi, szerintem semmi értelme. De hát ti tudjátok.
2017. máj. 15. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Ismerősi körben csináltak olyat, hogy külföldön megtartották a polgári esküvőt az adott ország szabályozásai szerint. Családi körben, kicsi, nekik tetsző lagzival.

Utána, mikor legközelebb itthon jártak, rittyentettek egy hatalmas templomi esküvőt (nyilván szülői szervezéssel/segítséggel), ahol már nem volt lagzi, csak a végén koccintás azzal, aki szeretett volna gratulálni a párnak. Erre meghívtak boldog-boldogtalant, minden olyan ismerőst, akit kicsit is érdekelhetett a dolog, de mondjuk egy "rendes" esküvőbe nem fért volna bele.

Szerintem ez tök jó megoldás lehet nálatok is, nálunk amúgy is hagyomány a dupla esküvő, az egyik itt másik ott egy win-win helyzet. :)

2017. máj. 16. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Semmit, ha ilyen maradiak, így jártak.


Nálunk vszeg Svájcban lesz az esküvő, mert egyszerűbb, mint otthon leszervezni - bár a párom megoldaná, tuti :D - a távolság miatt, és a nászútra sem 12 órás visszavonatozás és egy nap pihit követően, hanem "elküldjük" a násznépet, összecuccolunk és tudunk innen indulni.

2017. máj. 16. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!