Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Mitől fél pontosan egy olyan...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mitől fél pontosan egy olyan ember, aki a párja mellett áll neki ismerkedni, megcsalja?

Figyelt kérdés

A kérdésemre komoly válaszokat szeretnék kapni, olyan emberektől, akik tettek már ilyet. Nem provokatív, komolyan kíváncsi vagyok.


Magam is úgy jártam, hogy a volt párom mellettem kezdett el ismerkedni. Feltűnt, hogy furcsán viselkedik, ezért nyomozgattam titkon, illetve többször megkérdeztem, mi lelte, mi baja, nem boldog mellettem? Egyenes válasz helyett mindig a kifogásokat kaptam. Majd miután lebukott, én voltam a hibás kvázi, mert "hisztiztem". Én kérek elnézést. Nem hisztiztem, csak feltűnt, hogy másképp viselkedik és szerettem volna tudni, mi a gond.


Több ugyanilyen jellegű sztorit olvastam itt is.


Tehát felmérül bennem a kérdés. Adott egy kapcsolat, amiben már nem vagytok boldogok. Nem szeretitek a párotokat. Akkor miért is az a magyarázat, hogy bocsi, gyáva voltam? Mihez? Mitől féltek pontosan? Megmondani, hogy sajnálom, boldogtalan vagyok már veled, mert már nem érzem, amit kellene? Ezt az állapotot miért jó nektek húzni? Boldogtalanok vagytok, akkor miért nem léptek ki? Mi a motiváló erő, hogy bennemaradjatok egy kapcsolatban és inkább leépítsétek azt, közben fájdalmat okozva annak, akit sokáig szerettetek? Miért jó nézni mindamellett, hogy ti is szenvedtek, azt, hogy a partneretek is szenved? Miért jó megutáltatni magatokat a másikkal, ha fény derül a dologra? Ebben mi a jó? Miért így kell elválni valakitől?


Valaki tud erre válaszolni nekem? Mitől fél egy ilyen ember? Attól, hogy egyedül marad? A párja reakciójától netán? De attól miért, ha nem szereti? Megalázni nem fél, de a szemébe mondani korrektül a dolgokat igen?


Ha voltál már ilyen helyzetben, kérlek meséld el, mit éreztél. Nem akarok savazni senkit, pusztán érdekel, ti, a szituáció másik oldalán hogy élitek meg az ilyet? Miért teszitek/tettétek, amit tettetek?



2021. jan. 21. 22:13
1 2 3 4
 1/38 anonim ***** válasza:
95%

Mert van olyan kapcsolat, amit még meg lehet menteni.

Vagy azért, mert fél az egyedülléttől.

Anyagi okok miatt.

Ezer variáns adódik.

2021. jan. 21. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/38 anonim ***** válasza:
83%
Én pl. betegesen utálok megbántani másokat. Lehet ilyen is a dolog mögött.
2021. jan. 21. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/38 anonim ***** válasza:
93%

Kb. abban a helyzetben voltam, mint te és a környezetemben is láttam hasonlókat.

Én leültem az akkori, már exel beszélgetni. Részben attól félt, hogy két szék közé esik, részben attól, hogy az új nem biztos, hogy jobb lesz, mint én. Attól is félt, hogy elveszíti azt az éveken át húzódó biztos érzelmi hátteret és megszokottságot, amit én nyújtottam. Ami a napjai része volt. Úgy jött le az egész, hogy ezt addig féltette és addig őrlődött, amíg nem érezte biztosnak a terepet az új srácnál.

Szóval, mondhatjuk, hogy ilyenkor általában biztonsági játékról van szó.

És az is megtörtént, amiről te írtál. Sok dologban engem hibáztatott. Olyanokban is, amiről szó sem volt. Tehát, volt olyan dolog is, amivel a legjobb barátnőjének rendszeresen eldicsekedett, utólag viszont azt adta elő, hogy én milyen rossz voltam ezért meg azért. Kicsit úgy éreztem, hogy még magának is hazudik, hogy magáról teljesen lehúzhassa a felelősséget. Elég furcsa volt ezt átélnem és néznem. A végén már én sajnáltam őt.

2021. jan. 21. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/38 anonim ***** válasza:
55%
Ez egy segely kiáltás. Szeretsz vkit, de nem kapod meg azt, amit szeretnél. De szereted őt, mindennél jobban örülnél, ha működne köztetek... De, nem. Nem működik. De ez a szeretet védeni is akar. Nem akar fájdalmat. De sajnos fog... Bekövetkezik az, amit te nem szerettél volna, 1000-szer fájdalmasabban. Mindkét részről, mégha nem is látszik..
2021. jan. 21. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/38 A kérdező kommentje:

Van olyan kapcsolat, amit még meg lehet menteni..

Na igen, az exem is azt mondta, hogy de ő szerette volna, ha működik. De könyörgöm. Hogy szerette volna, ha nem a mi kapcsolatunkba fektette az energiát, hanem egy harmadik félbe...?


Utolsó, téged nem nagyon értelek.. Segély kiáltás volna az, hogy valaki kifelé kacsintgat?

2021. jan. 21. 22:55
 6/38 anonim ***** válasza:
37%
Igen, az.
2021. jan. 21. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/38 A kérdező kommentje:
Miért nem a párodnak kialtasz, miért nem beszéled meg vele, mi az, ami hiányzik?
2021. jan. 21. 22:58
 8/38 anonim ***** válasza:
87%

"Na igen, az exem is azt mondta, hogy de ő szerette volna, ha működik. De könyörgöm. Hogy szerette volna, ha nem a mi kapcsolatunkba fektette az energiát, hanem egy harmadik félbe...?"


Igen, ugyanez volt. És igen, nem belénk, hanem a 3. félbe nyomta az energiát. Ő bele is bukott, átverték, kihasználták. Én meg, nem fogadtam vissza.


És szerintem sem segélykiáltás. A menekülés nem segélykiáltás.

2021. jan. 21. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/38 anonim ***** válasza:
24%
Megbeszéltem, számtalanszor elmondtam mi a problémám. Kb. ez olyan, mintha egy hentest kérnél vakbelet operálni. De én ezt a hentest választottam. Csak nekem sem esett le, h hentes, és nem sebész..
2021. jan. 21. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/38 anonim ***** válasza:
95%

Álszent dolog, de megakarják magukat kímélni a kellemetlen dolgoktól. (Megbántani a másikat pl, magyarázkodni). Vagy pedig két pad közé estek mert szeretik még a párjukat is és megragadnak a kit válasszak időszakban, mert nem mernek lépni, vagy lemondani bárkiről is, akit már megszereztek maguknak.

Gusztustalan de ez általában így vagy úgy van.

Szerintem egyszerűbb kitálalni ha már valami sumákság van egy kapcsolatban, iszonyatos dolog átverni valakit. Átverve lenni meg pláne.

2021. jan. 21. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!