Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Hazug pasi megváltozhat?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hazug pasi megváltozhat?

Figyelt kérdés

A barátommal friss a kapcsolatom, novemberben jöttünk össze. Sajnos amikor megismerkedtunk, még barátnője volt amiről én nem tudtam!!! Majd ebből nagy balhé volt de végül szakítottak és mi összejöttünk.

Pár hete megkeresett engem a volt barátnője azzal, hogy vigyázzak a barátommal és ne bízzak benne, mert nem hagyja őt békén azóta sem, többször kereste és elég rosszul estek a dolgok, amiket mutatott, amiket a barátom írogatott neki. Én próbáltam ezen túl tenni magam és a barátom erről nem tud, mivel a csaj kb könyörgött nekem hogy ne beszéljek arról hogy mi beszéltünk, mert ő nem akarja már a barátomat csak idegesíti hogy nem hagyja békén és hogy hülyének néz mindenkit maga körül. Bevallom, akkor azt hittem hogy csak be akar kavarni és vissza akarja kapni, a barátomnak nem is mondtam ezt mert úgy gondoltam nem véletlenül kezdett el velem ismerkedni és biztos nem volt már jó a kapcsolatuk. Azóta viszont ulepedett bennem ez az egész és rajottem hogy a volt barátnő tényleg nem kavarni akart hiszen megmutatta, hogy ő már mindenhol letiltotta a barátomat és 1x sem kereste őt, csak a barátom erőszakoskodott nála és kereste fake profilrol meg az új telefonszámáról hogy legyenek jóban mert az évek így meg úgy. Ezen felül olyanokat írt neki hogy a képeit sosem fogja kitörölni mert örökre a fantáziája része marad meg ilyenek.. Azóta csomót kattogok ezen és nem tudom mit tegyek, szívem szerint néha beleneznek a barátom telefonjaba hogy abbamaradt e ez a dolog, de nem tudom megnézni mert nem tudom a kódját.

Teljesen össze vagyok zavarodva mert én nem azt látom a barátomon hogy nem boldog velem. Jó a szex, sok a közös program, azt érezteti hogy szeret és hiába csak néhány hónapos a történet de olyan mintha ezer éve ismernénk egymást és nagyon jól kijovunk egymással. Fel is vállal, közös képet is osztott már meg rólunk pont akkor amikor én a volt barátnővel beszéltem.. Nem értem hogy ez hogy lehetséges, ennyire jó színész lenne? Lehetnek felém valós érzései? Volt már 1-2 kapcsolatom de ők olyan komolytalan fiúk voltak, ő nálam most idősebb és csak komolyban gondolkodik de így...? Nem szeretném őt eldobni magamtól de így nem tudom van e ennek értelme, már fogalmam sincs mit érezhet irántam.

31 éves pasiról van szó amugy..


2021. ápr. 18. 21:32
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
94%
Lehet, hogy nàrcisztikus. Akàr az, akàr nem, inkorrekt. A helyedben szakítanék. Az exe nem hiszem, hogy kitalálta volna a dolgokat...
2021. ápr. 18. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
91%
nem
2021. ápr. 18. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:
A nárcisztikus mit jelent?
2021. ápr. 18. 21:44
 4/12 anonim ***** válasza:
Te fogsz változni, mert remélhetőleg tanulsz az esetből. A n. sd zó nagyon önző, zsarnok-profilú személyiséget fed.
2021. ápr. 18. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
97%

Mindig csodálkozom ilyen történetek hallatán, hogy mégis mit várt a másik.

Te mit vársz egy olyan embertől, aki ekkora hazugsággal indított? Téged is átvert és az akkori barátnőjét is.

2021. ápr. 18. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:
Munka kapcsán sodort össze minket az élet, nem direkt ismerkedett tehát nem társkeresőről jöttünk össze vagy ilyesmi.. Ezzel meg úgy vagyok hogy bármikor megtörténhet az emberrel hogy megismer valakit aki elveszi az eszét főleg ha már nem a legjobb a kapcsolata. Persze csúnya dolog volt a volt barátnővel szemben de igazából nem hazudott mert nem volt arról szó hogy van e kapcsolata vagy nincs. Amikor kiderült akkor mondta nekem hogy már amúgy is beszélni akart vele hogy a következő héten visszakoltozik a szüleihez mert ez így nem megy neki tovább. Csak ez kicsit gyorsabban megtortent mert rájött a lány hogy találkoztunk aztán kidobta már akkor. Szerintem ilyen helyzetbe bármikor kerülhet bárki.
2021. ápr. 18. 21:56
 7/12 anonim ***** válasza:
100%

Nem hazudott mert nem volt szó arról, hogy van-e kapcsolata vagy nincs?! Az eszem megáll...

Mentegesd csak...valószínű, ha az exe nem dobja, akkor még most is két nője lenne egyszerre, vagy ki tudja hányan vannak még képben...

2021. ápr. 18. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
94%

"Szerintem ilyen helyzetbe bármikor kerülhet bárki."


Mármint, hogy megcsalja a barátnőjét, a szerető előtt meg letagadja, hogy együtt él valakivel? :D

2021. ápr. 18. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
100%

Nos ezt elmesélem, hátha megérted.

Volt egy nős pasim. Mikor épp velem beszélgetett arról, hogy fog kiny.lni, megosztott a neten egy családi fotót. Pont fent voltam facen és láttam. Gondolom alibi hogy épp mit csinál, miközben szexchateltünk...


Kapott is rá ezer lájkot milyen szép család.


Remélem érted...

2021. ápr. 18. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
Értem és igazatok van... de olyan kár érte...:(
2021. ápr. 19. 07:13
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!