Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Hazug pasi megváltozhat?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hazug pasi megváltozhat?

Figyelt kérdés

A barátommal friss a kapcsolatom, novemberben jöttünk össze. Sajnos amikor megismerkedtunk, még barátnője volt amiről én nem tudtam!!! Majd ebből nagy balhé volt de végül szakítottak és mi összejöttünk.

Pár hete megkeresett engem a volt barátnője azzal, hogy vigyázzak a barátommal és ne bízzak benne, mert nem hagyja őt békén azóta sem, többször kereste és elég rosszul estek a dolgok, amiket mutatott, amiket a barátom írogatott neki. Én próbáltam ezen túl tenni magam és a barátom erről nem tud, mivel a csaj kb könyörgött nekem hogy ne beszéljek arról hogy mi beszéltünk, mert ő nem akarja már a barátomat csak idegesíti hogy nem hagyja békén és hogy hülyének néz mindenkit maga körül. Bevallom, akkor azt hittem hogy csak be akar kavarni és vissza akarja kapni, a barátomnak nem is mondtam ezt mert úgy gondoltam nem véletlenül kezdett el velem ismerkedni és biztos nem volt már jó a kapcsolatuk. Azóta viszont ulepedett bennem ez az egész és rajottem hogy a volt barátnő tényleg nem kavarni akart hiszen megmutatta, hogy ő már mindenhol letiltotta a barátomat és 1x sem kereste őt, csak a barátom erőszakoskodott nála és kereste fake profilrol meg az új telefonszámáról hogy legyenek jóban mert az évek így meg úgy. Ezen felül olyanokat írt neki hogy a képeit sosem fogja kitörölni mert örökre a fantáziája része marad meg ilyenek.. Azóta csomót kattogok ezen és nem tudom mit tegyek, szívem szerint néha beleneznek a barátom telefonjaba hogy abbamaradt e ez a dolog, de nem tudom megnézni mert nem tudom a kódját.

Teljesen össze vagyok zavarodva mert én nem azt látom a barátomon hogy nem boldog velem. Jó a szex, sok a közös program, azt érezteti hogy szeret és hiába csak néhány hónapos a történet de olyan mintha ezer éve ismernénk egymást és nagyon jól kijovunk egymással. Fel is vállal, közös képet is osztott már meg rólunk pont akkor amikor én a volt barátnővel beszéltem.. Nem értem hogy ez hogy lehetséges, ennyire jó színész lenne? Lehetnek felém valós érzései? Volt már 1-2 kapcsolatom de ők olyan komolytalan fiúk voltak, ő nálam most idősebb és csak komolyban gondolkodik de így...? Nem szeretném őt eldobni magamtól de így nem tudom van e ennek értelme, már fogalmam sincs mit érezhet irántam.

31 éves pasiról van szó amugy..


2021. ápr. 18. 21:32
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
100%
Hát igen... a szélhámosok általában megnyerőek és szimpatikusak, sajnos. Értenek hozzá, hogyan kell játszani a szíveden, miként lehet részvétet, együttérzést kiváltani. Ők "ezt tanulták", ez a szakmájuk. Nem kár érte, ha ennyire hülyének tekintett.
2021. ápr. 19. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
100%
Ezt engedd el még most...
2021. ápr. 20. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!