Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Megcsaltam a párom. Elment az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megcsaltam a párom. Elment az esze. Mit kellene tegyek?

Figyelt kérdés
5 évig voltunk együtt. Már 8 hónap után elküldött azzal a magyarázattal, hogy ő az autót és a haverjait választja helyettem. Másfél hónapot külön voltunk. Akkor nekem volt egy alkalmi kapcsolatom. Ezt el is mondtam neki később mikor újból próbáltuk. A fiúval akivel alkalmi kapcsolatom volt, folytatódott a beszélgetés. Miután összejöttünk újra, rá pár héttel megint lefeküdtem azzal a fiúval. Azóta nem volt küztünk kapcsolat egyszer sem. Negyedévente beszélgettünk. (mindig mondta hogy ismételjük meg az akkorit). Nem mentem bele. Immáron ez 3éve történt. A sztorihoz hozzátartozik, hogy én az 5év alatt 4x próbáltam szakítani vele, sosem tudtam kilépni ebből a kapcsolatból. Mindig elmondtam neki, hogy menjünk szét, ez a kapcsolat már nem jó, én már nem úgy érzek régóta. Sem nőnek nem éreztem magam, sem embernek.Kiröhögött,számításba sem vett. Nalunk lakott 1,5 évig. Most miután átnézte a telefonomat és megtalálta az összes üzenetet elküldött.Hozzáteszem minden üzenetet lefotózott a telefonjával, és még a saját anyámnak is elküldte. Azóta fenyegetőzik, köcs*g k*rvának nevez. A fiút megfenyegette, provokálja. Én meg belebetegszem. Mit gondoltok erről? Mit csináljak?

2022. szept. 12. 14:33
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
100%
Hogy hogy mit csinálj? Pakold ki ezt a taknyot az épetedből.
2022. szept. 12. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
Meg mindig nem tudod hol hibaztal? Pedig most is azt kene megoldani.
2022. szept. 12. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim válasza:
Szerintem lépj ki ebből a kapcsolatból mielőtt még elfajulnának a dolgok. Amúgy a másik sráccal milyen volt a kapcsolatod?
2022. szept. 12. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
100%
Mibe is betegszel bele? Hogy elzavart? Vagy még is mibe? Nem mindegy mit mond rólad? Eltünt nem? Vagy ha nem akkor rúgd ki vagy hívd ki rá a rendőröket hogy nem akar elmenni nem ott lakik. Mit kell ezen ennyit kinlódni? Kiröhög mikor szakítani akarsz és ezért vele maradtál? Tényleg hülye vagy 😂😂
2022. szept. 12. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
100%
Nem csak neki ment el az esze.
2022. szept. 12. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
Ahogy a 9. írta: feljelentés... neked meg lelki önfejlesztés.
2022. szept. 12. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
69%

Igaza van...k.tsög k..va vagy!


Minek mentél vissza? Hogy ismét megcsald? Valamiért mégis vele lógtál, de más farka kellett...hagytad volna a fenébe akkor.

2022. szept. 12. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!