Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Ti mit tennétek ha megtudnátok...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mit tennétek ha megtudnátok hogy a párotok többször is megcsalt? Hogyan lehet ezen túl lenni?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Az a baj, hogy hosszú kapcsolatról van szó, és nagyon nehezen emésztem a dolgot, megtudtam, hogy megcsalt a párom, a legrosszabb az amit ma tudtam meg, hogy az Ő ismeretségi körében volt egy igazi k...., aki abból élt, hogy k.....,

Soha nem feltételeztem volna az Én páromról, hogy pont egy olyannal teszi meg, vagyis azzal is,

mert több nő is kiderült utólag,

nagyon nehéz elhinnem, soha nem gondoltam volna róla,

azt se tudom most mi lesz, annyira rosszul esik, hogy csak sírni tudok, nagyon megbántott, megalázott,

ráadásul van olyan közös ismerősünk aki tudja,

és már akkor tudta amikor Én még vele voltam,

Amikor egyszer kiderült, hogy megcsalt nagyon nehezen engedtem vissza az életembe, megbocsájtottam valahogy,

de most.....lehetetlen,

de az is, hogy ilyet tett mellettem,

amikor rendes voltam hozzá mindenben,

Hogyan lehet ilyen borzalmakat elfelejteni?

nagyon földbe döngölve érzem magam, mert tudom, hogy nem ezt érdemeltem,

esetleg valaki tudna nekem valami tanácsot adni?

Hogyan tovább?.. Tudom simán el kell dobni az ilyet a szemetesbe, de még így is olyan nehéz, hogy ennyi szörnyű dolgot képes volt tenni,



2016. jún. 27. 14:56
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%
én könnyen kidobnám
2016. jún. 27. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
100%
Irtsd ki teljesen az életedből, nincs mit mást tenni. Ha úgy érzed, hogy te nem tettél eleget azért, hogy ne menjen máshoz, akkor azt mérlegeld magadban, hogy mit kell jobban csinálnod, de ha arra jutsz, hogy csak egy szimpla féreg, akkor ez van. Közhely, de az idő majd elmulasztja. Erőt kívánok neked ehhez!
2016. jún. 27. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
100%
Viszont még annyit! Látod, visszaengedted, nem volt érdemes rá, most ideje továbblépni, mert ha nem lépsz tovább, akkor ne is gyere ide panaszkodni, mert magadnak csinálod a bajt, meg a fájdalmat.
2016. jún. 27. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:
köszi a válaszokat :-) a helyzet az hogy talán még többet is tettem nő létemre mint amennyit kellett volna, ezért mondtam, hogy nem hiszem, hogy megérdemeltem amit tett velem.
2016. jún. 27. 15:05
 5/15 anonim ***** válasza:
100%

Először is kivágni a fenébe. Egyet még meg lehet bocsátani, amit te már egyszer megtettél, utána takarodjon a levesbe az ilyen.

Aztán irány rendbetenni az önbecsülésed. Nem szabad hagyod, hogy ennyire levigyen. Menj el sportolni, kezdj bele egy új hobbiba, járj el barátokkal, vagy bármi. És tudatosítsd magadban, hogy az ilyen ...-ok nem érnek egy könnyet sem. Tudom, hogy nehéz, de most magaddal foglalkozz. Ezzel a görénnyel meg kukába, azonnal, és még csak hozzá se szólj!

Kitartás... Ha akarsz beszélgetni róla, akkor írj privátot.

2016. jún. 27. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
100%

Akármilyen nehéz is, ki kell dobni tényleg az ilyet. Ha nem teszed, akkor meg is érdemelted. Szóval cselekedj!

Ja, és azt is el kellene felejtened, hogy te a földbe vagy döngölve hiszen nem te vagy a felelős azért, h semmi erkölcsi tartás és szeretet nincs a párodban. Ez az egész történet rá nézve szégyen, rád maximum azért mert nem dobtad ki már az első ilyennél.


Engem is csaltak már meg, de csak egyszer, és nem is jutott szexig a dolog, mégis úgy kidobtam, hogy azóta se tért magához a hölgy. :)

2016. jún. 27. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
100%
Azonnal kuka!
2016. jún. 27. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
59%
Hat, ha egyszer csalt volna meg, akkor azon nagy nehezen megprobalnek tullepni, ha tenyleg hosszu kapcsolatrol lenne szo es szeretnem is es tudnam, h csak botlas volt...sajnos emberbol vagyunk es benne van a pakliban az, h megbotlunk, ez van. De ha sorozatosan csalna, akkor aoznnal kidobnam. Meg sem probalnam megbeszelni vele, hanem gondolkodas nelkul lapat.
2016. jún. 27. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
17%
Lépkedtem, vagyis jelenleg is lépkedem hasonló cipőben. Könnyű sajnos azt mondani, hogy ki kell dobni, de mindegy mit tett, te szereted, mert az nem múlik el egyik percről a másikra :( Engem megcsalt egyszer, azt kimagyarázta, megbocsátottam. Utána minden szuper volt 1 évig. Aztán megcsalt 1 nővel egy hónapig, majd kidobott engem és összejött vele. 4 napig!!! voltak együtt, aztán megint nálam kopogtatott. Rohadtul fáj még most is, de meg kellett mondanom, hogy vége. Neked is nehéz lesz, de ezt kell tenned :(
2016. jún. 28. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
Tudod, az a helyzet, hogy a szemétnek a kukában a helye. A hulladékkal nem tudsz már mit kezdeni, csak a helyet foglalná a lakásban.
2016. jún. 28. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!