Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Ti hogyan reagálnátok, ha...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti hogyan reagálnátok, ha megcsalna a férjetek?

Figyelt kérdés

Mármint "nem akkora" megcsalásról van szó, "elvileg".. A lényeg, hogy már 8 éve együtt vagyunk, tavaly házasodtunk össze. Voltak nyilván mosolyszünetek, de valahogy mindig visszataláltunk egymáshoz. Pont múlt hónapban volt a házassági évfordulónk, amit nem tudtunk együtt tölteni, egész júliusban gyakorlaton voltam, tőle 260km-re. A minap pedig a fülembe jutott, hogy voltak iszogatni a kollégákkal (ezt eddig is tudtam), és hogy az egyik nő rámászott. Mivel olyan állapotban volt, hogy nem tudott hazavezetni, a nő vitte haza (?), ja igen..magához, nem is a saját lakásunkba. Ott meg elvileg kicsit folytatták, csók, taperolás, felső lekerült, de elvileg nem feküdtek le, amikor meg észhez kapott, akkor pedig haza taxizott. (nő újságolja mindenkinek, így hallottam vissza) Ebben még az a poén, hogy ugyanazon a héten meglepetésként meglátogatott (évforduló akkor volt) és képes (volt) így is a szemembe nézni és mondani, hogy szeret meg stb. (vagy csak szimplán felizgatta a másik nő, és gondolta ha már vele nem szexelt..) Furán viselkedett, azt észrevettem, de nem mondta el, hogy miért (vajon miért?).


Lehet, hogy ez nem megcsalás, vagy nem tudom kinek mi fér még bele, de nekem már az..meg igazán nem is ez esett zokon, hanem hogy évforduló, mézes mázas minden, stb. Szóval értitek.


Ebben az esetben ti mit tennétek? Mondjam el neki, hogy megtudtam..? És? Én tényleg nagyon szeretem, de csak úgy mégsem lehet elsiklani felette. Szerintem..


26/l 37/f



2018. aug. 10. 16:21
1 2 3 4
 1/33 anonim ***** válasza:
64%
A bölcs asszony ilyenkor hallgat, és későbbre tartogatja a mondandóját:)
2018. aug. 10. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/33 anonim ***** válasza:
89%
Nekem ez már nem férne bele, soha többet nem tudnék megbízni benne. Innentől tőlem mehetne iszogatni és más nőkkel csókolózni. Eleve nem szeretem ha a szemembe hazudnak, egy ilyen hátbaszúrást meg soha nem tudnék megbocsátani.
2018. aug. 10. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/33 A kérdező kommentje:

Én is ilyen vagyok, utálom ha a szemembe hazudnak, meg jópofiznak, holott mindketten tudjuk, hogy mi történt.


Én boldognak éreztem magam, és a férjemen is úgy láttam, hogy az, okot úgy gondolom, hogy nem adtam rá, hogy más nővel kavarjon (munka miatt meg amúgyis találkoznak elég sűrűn egy nap).


Lehet, hogy mindenki ezt mondja, hogy úgy érezte, hogy minden rendben, de amióta összeházasodtunk, tényleg nem volt nagyobb gond. Annyi, hogy most júliusban távol voltunk egymástól.. azt meg nehezen tudom elképzelni, hogy ha valaki szereti a feleségét, akkor 1 hónapnyi hiány ennyire "megviselné"..

2018. aug. 10. 16:35
 4/33 anonim ***** válasza:
81%

3


* 1 hónapnyi hiány ennyire "megviselné"..


Tanuld meg:


Egy férfivel napi 100x is szexelhetsz, a világ legjobb nője is léehetsz, ha félre akar menni, már csak a kiváncsiság miatt is, az félre megy.

Ez igy megy a világiaknál.

2018. aug. 10. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/33 anonim ***** válasza:
59%

Döntsd el mit akarsz.Elválni,ez esetben szembesítd a dologgal,de ha nem akarsz elválni akkor hagyd a francba.Nem tudom ez megcsalás kategória-e de ha belegondolok,ő még időben észbe kapott,ha a történet igaz,és végül nem feküdtek le.Megtehette volna,de inkább elmenekült.

Lehet azért gondolom így mert engem már csaltak meg,de úgy,hogy összeomlott az életem,egy gyerekkel egy este alatt kiderült,hogy az egész életem egy hazugság,a férjemnek szeretője van,és vele akar élni nem velem és a gyerekünkkel.Lehet csak azért lennék ilyen "elnéző" a te férjed dolgával kapcsolatban,mert ő legalább ha kicsit késve is,de mégsem dugott félre.

2018. aug. 10. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/33 anonim ***** válasza:
82%

Láttam egyszer egy filmben, hogy egy uraság felesége rágerjed egy rabszolgára, rámászik, de a rabszolga visszautasítja, mert tiszteli az urát. Az asszony szörnyű haragra gerjed sebzett hiúsága okán, így azt hazudja a férjének, hogy a rabszolga megerőszakolta. A férj megbünteti a rabszolgáját, de szarul érzi magát, mert szinte a barátjává vált, a feleség szarul érzi magát, mert nem kaphatta meg amit akart, a rabszolga pedig igaz addigra már nem érzett semmit, de bizony szarul érezte magát, míg kinyírták.

32/f

2018. aug. 10. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/33 anonim ***** válasza:
71%

6 Annak a filmnek a Biblia volt az alapja, és a nő nem volt más mint a fáraó felesége:


Mózes I.39-

7.

És lőn ezek után, hogy az ő urának felesége Józsefre veté szemeit, és monda: Hálj velem.

8.

Ő azonban vonakodék s monda az ő ura feleségének: Ímé az én uramnak én mellettem semmi gondja nincs az ő háza dolgaira, és a mije van, mindenét az én kezemre bízá.

9.

Senki sincs nálamnál nagyobb az ő házában; és tőlem semmit sem tiltott meg, hanem csak téged, mivelhogy te felesége vagy; hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen?

10.

És lőn, hogy az asszony mindennap azt mondogatá Józsefnek, de ő nem hallgata reá, hogy vele háljon és vele egyesüljön.

11.

Lőn azért egy napon, hogy valami dolgát végezni a házba beméne, és a háznép közűl senki sem vala ott benn a házban,

12.

És megragadá őt ruhájánál fogva, mondván: Hálj velem. Ő pedig ott hagyá ruháját az asszony kezében és elfuta és kiméne.

13.

És mikor látja vala az asszony, hogy az a maga ruháját az ő kezében hagyta, és kifutott:

14.

Összehívá a háznépet és szóla hozzájuk, mondván: Lássátok, héber embert hozott hozzánk, hogy megcsúfoljon bennünket. Bejött hozzám, hogy velem háljon, s én fenszóval kiálték.

15.

És lőn, a mint hallja vala, hogy fenszóval kezdék kiáltani, ruháját nálam hagyá és elfuta és kiméne.

2018. aug. 10. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/33 anonim ***** válasza:
82%

7+


16.

Megtartá azért az ő ruháját magánál, míg az ő ura haza jöve.

17.

S ilyen szókkal szóla hozzá, mondván: Bejöve hozzám a héber szolga, a kit ide hoztál, hogy szégyent hozzon reám.

18.

És mikor fenszóval kezdtem kiáltani, ruháját nálam hagyá és kifuta.

19.

És lőn, a mint hallja az ő ura az ő feleségének beszédeit, melyeket néki beszélt, mondván: Ilyesmiket tett velem a te szolgád; haragra gerjede.

20.

Vevé azért Józsefet az ő ura és veté őt a tömlöczbe, melyben a király foglyai valának fogva, és ott vala a tömlöczben.

21.

De az Úr Józseffel vala, és kiterjeszté reá az ő kegyelmességét és kedvessé tevé őt a tömlöcztartó előtt.

22.

És a tömlöcztartó mind azokat a foglyokat, kik a tömlöczben valának, József kezébe adá, úgyhogy a mi ott történik vala, minden ő általa történék.

23.

És semmi gondja nem vala a tömlöcztartónak azokra, a melyek keze alatt valának, mivelhogy az Úr vala Józseffel, és valamit cselekeszik vala, az Úr szerencséssé teszi vala.

2018. aug. 10. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/33 anonim ***** válasza:
83%

6+


*de bizony szarul érezte magát, míg kinyírták.


Szóval hatos nem nyírták ki, hanem Isten még jobban a gondviselésébe vette Józsefet.

2018. aug. 10. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/33 A kérdező kommentje:

Ne hurrogjatok le kérlek, tényleg bizonytalan vagyok most. Elválni nem szeretnék "ennyiért", csupán az esik nagyon rosszul, hogy hülyének néz, vagy csak szimplán azért nem mondja el, mert "nem akar megbántani" (ha naív szemmel nézem), vagy esetleg több is van. Amint írtam napi szinten találkoznak a munka miatt, a nő meg totál rá van kattanva, ahogy ismerem meg látom..


Ennek sem tudom, hogy mennyi alapja van, hogy egy férfi észbe tud e kapni abban az állapotban, nyilván felizgatva..vagy csak próbálom magammal elhitetni, hogy nem feküdt le vele, igazából már ezt sem tudom. Ugyanakkor meg elfogult vagyok, hogy egyszerűen tényleg nem tehette meg..de ezt sem gondoltam volna, hogy egyből máshoz rohan..

2018. aug. 10. 17:57
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!