Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Szerintetek megcsal? Ti...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek megcsal? Ti hinnétek neki?

Figyelt kérdés

Hétvégén nyaralásból jöttünk haza, többen is ültünk a Kocsiba. Egy videót néztünk a párom telefonján, mikor ráírt egy lány. Ekkor kikapta a telefonját a kezemből, de akarva-akaratlanul láttam a lány nevét, meg, hogy mit írt neki ("ha személyesen találkozunk elmondom"). Mások előtt nem akartam kérdőre vonni, ha nem rántja ki a kezemből a telefont, át is siklottam volna az egész felett.

Mikor haza értünk és már csak ketten voltunk, rákérdeztem és egy teljesen más nevet mondott, mint amit én láttam. Hiába mondtam neki, hogy láttam, hogy nem ő volt, még bemagyarázta nekem, hogy biztos rosszul láttam és ne féltékenykedjek (1 év alatt az első eset, hogy féltékenykedtem). Kb 15 perc után bevallotta, hogy tényleg más írt neki, de csak munka ügybe, és azért nem mondta el, mert nem kell mindent tudnom.

Tudni kell rólam, hogy nagyon megértő vagyok, és ezt ő is tudja. De az egész helyzetet most nem tudom hova tenni. Akkor megbeszéltük ezt a dolgot. De engem azóta is bánt egy kicsit. Ti mit gondoltok? Csak túlreagálom?



2018. szept. 6. 02:04
1 2 3
 1/30 anonim válasza:
100%
Biztosan félrekefél. Munkaugy miatt nem hebegne habogna. Te is tudod.
2018. szept. 6. 02:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:
100%
Az elsőnek van igaza!
2018. szept. 6. 06:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 anonim ***** válasza:
100%
Ha nem lenne titkolnivalója, akkor nem viselkedne így. Szerintem nem reagálod túl.
2018. szept. 6. 07:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 anonim ***** válasza:
100%

Jó a megérzésed. Megcsal, van valakije.

A munkahelyi dolog duma netto szánalmas kamu.

2018. szept. 6. 07:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 anonim ***** válasza:
100%

Ha nem lenne mit takargatnia, akkor egyenesen megmondta volna hogy a Kovács Lujza munkaügyben írta ezt és ezt. Ehelyett először megpróbált hülyének nézni, hogy a Kis Mariska volt, te meg nettó diszlexiás vagy. Utána rájött, hogy ennél okosabb vagy, akkor már legalább a nevét nem titkolta, de az indok tuti kamu. Gondolom azért, hogy ne nyomozz utána Facen. Vaj van a füle mögött rendesen.


29n

2018. szept. 6. 07:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 anonim ***** válasza:
100%
Kezdjük ott, hogy ki sem kapta volna a kezedből a telefont, ha tiszta lenne a lelkiismerete....
2018. szept. 6. 07:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 anonim ***** válasza:
100%
Megcsal, vagy épp azon dolgozik, hogy megcsalhasson. Sajnálom, tudom, hogy ezt nem esik jól elhinni, de saját káromon tanultam meg, hogyha valami úgy néz ki, mint egy megcsalás, és mindenki azt is mondja, hogy megcsalás akkor az valószínűleg egy megcsalás. Örülj neki, hogy ez most derült ki, és nem több év után, annyi időt legalább nem pocsékoltál rá.
2018. szept. 6. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/30 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ne hagyd tovább magad hülyének nézni!
2018. szept. 6. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 anonim ***** válasza:
100%
Nem tiszta a parod. Senki nem kapja ki a telefont es hazudik mas nevet, ha kollega ir munkaugyben es nincs kozottuk semmi.
2018. szept. 6. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/30 anonim ***** válasza:
100%
Sajnálom kérdező... téged palira vesznek.
2018. szept. 6. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!