Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi történt a párommal?

Figyelt kérdés

1 éve vagyunk együtt, de már együtt élünk. Őszi napon ismertük meg egymást. Akkor még sokkal jobb volt minden. Egyetemre járt, nappalira. Kiiratkozott, januárban hozzánk költözött, tavasszal már össze költöztünk és azóta együtt élünk egy albérletben. Így hozta a sors. Eleinte jártunk sokat sétálni, erre arra. Moziba, vacsorázni. Most már csak néha bemegyunk enni valamerre gyorsan bekapni pár falatot pl egy kebabot, vagy dürümöt.


Nyaron pajzsmirigy beteg lettem. Kitartott mellettem, híztam emiatt. A betegség oka volt. A strandon a jó testű csajokat nézte. Állandóan és bántott. Mindig rászóltam hogy fejezze be. Folyamatosan tagadta. Annak ellenére neki sincs és nem is volt adonisz teste de még csak vékony sem, inkább átlagos

Azóta helyre jöttem, és az edzést kezdtem el folytatni. Ő nem, mert nincs ideje. Dolgozik, mellette levelezőn tanul. Én is tanulok és jövőre dolgozom.

Semmire sincs ideje ő szerinte. Pedig szerintem egy embernek arra van ideje a amire akár szánni. Most már éjszaka, vagy lefekvés előtt nem jut eszébe átölelni még ritkán sem. Ha menstruálás előtt vagyok már nem érti meg, hogy sokkal nyűgösebb vagyok, hisztisebb és hogy nem kívánom akkor a közeledést sem. Erre elkezdte mondani, hogy más nők normálisabbak olyankor is. A társasházból egyszer észre vettem hogy egy házas nővel beszélget a buszmegállóban állandóan. De 20 centire se állnak egymástól és a nő állandóan közel kerül hozzá.

Nekem volt már kapcsolatom, előtte, de neki én vagyok az első. Engem csaltak már meg egyszer, és sokáig rettegtem hogy majd itt is ez lesz a baj. Mert nem hiszem, hogy egy férfi ezt meg tudja állni l, főleg hogy csak 1 nő volt vagy van az életében.

Én 20, ő 21 éves. Semmi olyat se lehet mondani, ami kicsit "nevelő" szándékú mert felkapja a vizet. Sose kér tőlem tanácsot se, a mai napig egyedül dönt mindenbe. Véleményemet se kéri ki. Munkahelyen az öregebb emberek elvették az eszét és rátték arra, hogy tipp mixezzen. Sokszor megkerdezi mikor érek haza. De nem mondja miért.

Eleinte virággal is meglepett, most már hónapok óta egyet se kaptam. Tavasszal kaptam egyszer egy nagy cserepest mert szóvá tettem hogy régen kaptam.


Szóval nem értem. Azt mondja szeret. De neki nincs kedve és ideje elmenni sehova se. Se sétálni, se kirándulni. Az utóbbira pláne nem. Mert értelmetlennek találja.


Köszönöm aki olvasta.



2019. okt. 10. 03:14
 1/9 anonim ***** válasza:
26%
Hisztis vagy. Kérted, hogy olyankor legyen türelemmel. Te is légy türelemmel. A virágot ne tedd szóvá. Ha akar úgy is vesz.
2019. okt. 10. 05:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
48%

"Kifogott halat nem kell etetni..." összeköltöztetek, mindent megkap, amit akar, miért törné magát?


Nem a sors hozta, Te döntöttél így!

2019. okt. 10. 05:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
Még is mit kell tennem, hogy ez változzon?
2019. okt. 10. 05:29
 4/9 A kérdező kommentje:
Mert más csaj az ismerettségi körömből kap akár virágot is, pedig 3 éve van kapcsolata
2019. okt. 10. 05:30
 5/9 anonim ***** válasza:
87%
Elkényelmesedett az úriember. Valahogy el kellene érni, hogy ne vegyen téged ennyire természetesnek és tegyen ő is valamit a kapcsolatért.
2019. okt. 10. 06:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 Rockarc ***** válasza:
100%

Tenni legfeljebb o tudna, ha akarna. De hiaba szolsz neki lathatoan nem akar. Nemely embereknek trauma kell, hogy eszrevegyek, mit veszithetnek. Megunta a kapcsolatot, mar nem akar tenni erte, visszaallt a "kenyelmes" uzemmodjaba. Minden amit korabban csinalt, az azert volt, hogy elcsavarja a fejed, de sose gondolta komolyan.


43F

2019. okt. 10. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Párod egyszerűen ilyen, nem virággal, ajándékkal fejezi ki hogy kedvel, más a szeretet nyelvetek. Ugyanakkor írásodból úgy tűnik nem ez a legnagyobb baj, teljesen elhidegültetek egymástól. Ha ő nem hajlandó annyi energiát belefektetni a kapcsolatba mint te, ez egy veszett ügy, senkit se kényszeríthetsz, hogy szeressen. Tényeknek higyj, ne annak amit mondanak. Engem nem érdekelne ha valaki azt mondja szeret, de nem akar velem együtt lenni és közös élményeket szerezni. Az csak üres beszéd...
2019. okt. 10. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Hogy mi történt vele, azt nem tudom. Lehet ő ilyen, és alkalmatlan hosszútávú kapcsolatra. Lehet, hogy elmúlt az érdeklődése irántad. Lehet nem ez a teljes igazság, és te tettél valamit, ami miatt neheztel (bár ezt nem tartom annyira valószínűnek).

Mindenesetre én azt javaslom, hogy utoljára ülj le vele beszélni, mondd el mi a problémád, kérdezd meg, hogy ezen szerinte tud-e változtatni, vagy sem. Ha nem, vagy megint nem hajlandó normálisan reagálni, akkor mondd ki, hogy vége, és lépj tovább. Ha nem vagy boldog, a másik pedig nem tud, vagy akar változni úgy, hogy jobb legyen, akkor nincs értelme a kapcsolatnak számodra.

2019. okt. 10. 09:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

"Mert nem hiszem, hogy egy férfi ezt meg tudja állni l, főleg hogy csak 1 nő volt vagy van az életében"


Szóval szerinted ha egy embernek már több nője volt, akkor hűségesebb? :D


Amúgy ha 20 centire sincs egy másik nőtől ott már bajok vannak. Még ha eleve be is bszélted magadnak, ez akkor sem okés.

2019. okt. 10. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!