Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Munkamániás a vőlegényem mit...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Munkamániás a vőlegényem mit csináljak?

Figyelt kérdés
A völegényemel 4éve vagyunk együtt azt kell róla tudni hogy szak gimibe járt így már 16évesen iskola után napi 4órát dolgozott. Szerkezetlakatosnak tanult és szereti is ahogy végzett a sulival el is kezdett dolgozni egy cégnél majd nem sokkal rá elkezdett fusizni. Most 24éves és hétköznap igaziból nem is látom 5kor elmegy dolgozni a céghez igy korábban végez majd azonnal megy maszekolni. Igy kb este 9kor ér haza, szombaton egész nap maszekol vasárnap délelőtt is maszekol délután pedig mindig elmegyünk valahova utána meg vacsorázunk egyet. Nem tudom leszoktatni a munkáról ha elmegyünk a szüleimhez ott is apummal dolgoznak egész nap. Szoval eddig vasárnap mindig csináltunk valamit viszont 3hete bérel egy garázst amit berendezett mint egy műhely és így már 3hete szó szerint csak aludni láttam. Azt mondta hogy ezt ki kell bírni mert ez csak addig tart amíg el nem indítja a saját cégét. Viszont félek hogy akkor még kevesebbet leszünk együtt. De nem értem miért dolgozik ennyit azt mondja mindig hogy szeret és anyagilag is bőven rendbe vagyunk. Ti mit tennétek teljesen tanácstalan vagyok most sincs itthon mivel a garázsban dolgozik 1kerülettnyire. Ti voltatok ilyen helyzetbe és hogyha igen mit csináltatok vagy mit csinálnátok a helyemben?

2019. nov. 17. 21:12
 1/9 Hellmano ***** válasza:
47%
Nehogy azt kiderüljön, hogy valaki máson "fusizik"... Nem lehet csak a munkának élni, mert elmegy az idő nem élitek meg a pillanatokat, amit más párok megélnek, mert a párod, mindig dolgozik stb. a pénz hajkurászás rámehet a kapcsolatra lehet anyagilag megvagytok, de a kapcsolatotok rámegy az egészre és elmentek egymás mellett stb. lehet még nem is dug meg rendesen , mert azt mondja fáradt vagyok egész nap dolgoztam stb.
2019. nov. 17. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
54%

Elég reménytelen dolog.

Téged már "kifogott", most másra hajt - cégére, én elhiszem.

De ez nem párkapcsolat.

Szex van legalább!

2019. nov. 17. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
24%
Nem munkamanias ő, csak mással kefel.
2019. nov. 17. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%

Voltam ilyen helyzetben. Szakítottam.

Nehogy azt hidd, hogy ha majd lesz saját cég akkor kevesebbet fog dolgozni, sőt. Nálunk is akkor lett vége amikor elkezdett csak saját zsebre dolgozni. Na onnastól ment az, hogy annyi melót elvállal, hogy a felét felmérni se tud elmenni nem hogy megcsinálni. Amikor már mi is aludni jártunk össze akkor mondtam, hogy vége. Ilyen emberrel nem lehet kapcsolatot fenntartani. Ha soha semmi értelmeset nem csináltok együtt akkor az nem párkapcsolat lesz hanem lakótársi viszony, az érzelmeket is megöli teljesen. Főleg mert ez az állandó munka kb mindenkinél egyfajta menekülés is otthonról.

2019. nov. 17. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
82%
Kísértetiesen hasonlít az én történetem a Tiédhez. Most fogok elköltözni tőle. Teljesen kiégtem mellette érzelmileg. Nyilván meg van mindenkinek a dolga, kötelessége, nem is kell sülve főve együtt lenni, de nehogy már ne legyen egy héten egy nap, amikor mondjuk értelmes programot lehetne csinálni a pároddal. Ülj le vele beszélni, hogy ennyi időt szánjon rád, aztán meg döntsd el, hogy megfelel e vagy sem. Hosszú hosszú ideig könyörögtem, nem volt változás, most meg már muszáj elköltöznöm, mert nem szeretném megcsalni. Olyan mintha lenne egy lakótársam. Ha fontos vagy neki, változtat, ha nem, akkor...
2019. nov. 18. 00:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
74%

Dettó mint az ötös.

Az en férjem gondoskodó, szuper a munkájában, de az élet más területén hányinger. Megbukott apaként, férjként a szememben. 15 éve várom,hogy változzon picit. Hogy értse meg, hogy eltelik a fiatalsága, elfogy a boldogság és a szerelem. Mindig az a mantrája hogy jövőre változtat.

Nincs már erőm hozzá.

2019. nov. 18. 00:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
74%
Én a helyedben megkérdezném tőle, hogy mikor lesz több ideje/energiája a kapcsolatra és mennyi. Ha nem tud válaszolni, vagy csak úgy ímmel-ámmal, akkor nem a kapcsolat a prioritás számára. Ha válaszol döntsd el, hogy az jó-e neked, egyáltalán hajlandó-e vagy addig várni és elég lesz-e neked, amit akkor nyújtani tud. Ha nem, akkor nem tudsz mit tenni. Ha igen, akkor várd ki, de utána hajtsd is be rajta az ígéreteit, nehogy úgy járj, mint a #6-os válaszoló. Én ezt csinálnám.
2019. nov. 18. 07:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
74%

Jó olvasni hogy más is van ebben a helyzetben. Kicsit hibásnak éreztem magam eddig de látom nem csak én jártam így. Mi a párommal 5 év után a héten mentünk szét. Az utóbbi egy évben gyakorlatilag aludni járt haza. Tudatosan vagy tudat alatt de menekült a közös idő elől. Éreztem én is hogy sokszor teher neki a kapcsolatunk. Próbáltam sok mindent hogy máshogy legyen végül hónapokkal ezelőtt föladtam. Szerinte mindent megtett... Hát ha ez volt a minden sajnos nincs miről beszélnünk. Ha nem akarom/akarjuk ennyire húzni egy éve vége lehetett volna. Én is mindig megkaptam a majd jobb lesz ígéretet aztán eljött a majd és soha nem lett jobb. Mindig volt még egy cél még egy remek kifogàs és közben minden tönkrement.

Sok szempontból nagyszerű embernek tartom a volt párom de soha többet nem szeretnék hozzá hasonló emberrel együtt lenni. Egyszerűen ezzel a mentalitással mindent megmérgezett. Hiába türelmes az ember hiába érti hogy a másik fáradt hiába vállal egyre többet a közös életük terheiből mert ha egy határon átlépett ez a dolog már valójában egyedül él az ember csak közben még egy ember helyett próbál tenni. Ez az érzés győzött meg arról hogy jobb egyedül.

Üljetek le és kérdezd meg meddig még? Vázold milyen a számodra ez a kapcsolat hátha ez felnyitja a szemét. De ne pazarolj több időt erre a kapcsolatra mint amennyit jónak érzel.

2019. nov. 18. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 Hellmano ***** válasza:
28%

Amúgy nem értem , miért lett lepontozva a hozzászólásom hisz abban nem hülyeséget írtam, hanem konkrét dolgokat, hogy megy el két ember egymás mellett, ha csak a pénz hajszolása az elsődleges dolog stb. mivel szinte csak aludni jár haza az ember így egyértelmű, hogy fáradt stb. tehát nem lehet vele mit kezdeni nincs közös program semmi...


Sokan mondják a pénz nem bodogít és valahol igaz is (persze jó ha van, mert abból veszel olyan dolgokat, amelyek ideig óráig boldogítanak azért stb.) de igazi szeretet nem lehet venni rajta! Hiába a sok pénz, ha semmire nem költik közösen, kirándulások, utazások közös programok ezek pillanatok, amik erösebé teszik a kapcsolatot stb. Ha visszanéz, majd 20 év múlva az életére mit fog látni? Azt, hogy elment a fiatalsága a munka miatt és a pénz miatt. Persze mondja, majd öreg korába jó lesz minden, mert lesz pénz, igen lehet pénz lesz, de pl. egészség nem társul mellé , akkor mit csinál a pénzzel? Fiatalságát és elvesztegetett pillanatokat nem tudja megvenni a pénzén... Beszéld meg vele, állítsd ezek elé a tények elé, amit írtam és vagy elgondolkodik rajta vagy nem. Ha nem egyértelmű, hogy neked se lesz jobb mellette.

2019. nov. 18. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!