Van értelme még a párkapcsolatunknak?

Miért akarod őt megváltoztatni? Magadra nem gondolsz ilyen irányban? Neked nem kellene megváltoznod? Leírásod alapján tényleg nem mindennapi természeted van, de mivelhogy ennek tudatában vagy, könnyebb a megváltozás is.

Fogadjátok meg, hogy mindketten megváltoztok - jó irányba!

Súlyos hibája a jámbornak, ha saját maga helyett mást akar megváltoztatni.

Ahogy nézem, te vagy a gazda, ez a probléma. Nyilván védekezik ellene és igaza van, te meg ovis hisztit csapsz. Ez van. Változz te!

Tudod, hogy rossz a természeted, de azért csak a másik változzon. Ez szerintem így okés? De komolyan!

Azt mondod, menjen el pszichológushoz, mert elküldöd a helyére, bezzeg ha nem ugrik első szóra, akkor már egyből te vagy megsértődve. Hogy is van ez?

Végig csak azt olvastam ki, hogy neked mi kell, hogyan igazíthatod őt a te igényeidhez, és hogy neki meg kell felelnie neked még akkor is, ha nehéz, és hogyan idomíthatnád.

Megmondom. Ostorral. De úgy, hogy add a kezébe, hogy verjen már meg vele, mert megérdemled, te barom! (Na jó, ez egy kicsit így túlzás, de csak egy kicsit. Talán megérted.)

Nekem az jött le, hogy mindketten tele vagytok komplexusokkal, szeretetéhséggel, és egyikőtök sem tudja igazán, mikor milyen fajta szeretetnyelvet igényel a másik, és ha tudjátok, akkor se biztos, hogy meg tudjátok adni. És hogy valóban őszintén szeretitek-e egymást, vagy csak elvárjátok egymástól, azt, hogy betöltse azt az űrt a másik, ami önmagatokból hiányzik. Tudod, ha nem tiszteled magad, akkor nem az a megoldás, hogy a másikat megbántod, hogy tiszteljen, ha nem figyelsz az érzéseidre, nem az a megoldás, hogy a másikból kikényszeríted ezt a figyelmet, ha magadat nem szereted, nem az a megoldás, hogy a másikból kicsikarod a szeretetet. Mellesleg, amíg magadat nem tudod szeretni, addig a másikat sem tudod szeretni, elfogadással, figyelemmel... ugyanez a helyzet. Szállj magadba egy kicsit. És ugyanezen ő is elgondolkozhat, elgondolkozhattok együtt és külön-külön is.

Bakker, mikor beszélgettetek úgy igazán utoljára? Mikor kérdezted meg tőle, hogy ő mit szeretne, és hogyan? Mikor adtál neki valami ajándékot, mikor mutattad ki a szeretetet? Aztán csodálkozol, hogy bánatában a kutyával elégíti ki a szeretetéhségét, mert tőled semmit se kap?! Te meg még féltékenykedsz is?!

Tudod, neked kell igazán pszichológus.