Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ha valaki egy kapcsolat létrejöttének visszautasítására a távolságot hozza fel indokként akkor a jövőben van még esélye kialakulni (ha változnának a táv. Viszonyok)?

Figyelt kérdés
Volt egy pasas akivel párszor randiztunk nyár elején, de aztán hazament, és csak msnen beszéltünk ritkán, vagy 80 km választ el tőle, és egy váratlan pillanatban azt mondta h haggyuk, mert nem érdemes erőltetni. De úgy tünt mintha szeretne attól még beszélgetni velem msn-en, mert megkérdezte h "akkor most nem is irhatok majd rád??" Szerintem csak sajnálatbol kérdezte mert picit kiakadtam azon h hirtelen eldobott, mint egy csikket. Előtte napokba meg ilyeneket mondott hogy jo lenne ha ott lehetnék vele... És mondtam h ezek szerint soha nem lehet már semmi, és ő mondta h nem ismeri ezt a szót hogy soha. Tudom, hogy csak barátok lehetünk max., de lehet hogy nem leszek rá képes, pedig valamiért nagyon kedvelem. Egyébként kézfogáson kivül nem volt köztünk semmi, de úgy földhöz vágott ez a "dobás". És folyton azt mondta h senki más lánnyal nem tud ilyen jokat beszélni mint velem. Csak a távolság az oka. Azt mondta h nem vár olyasvalamire amiröl nem tudja hogy jo lesz e tutira., köszi a válaszokat. 16/l.
2010. júl. 23. 14:30
 1/6 anonim ***** válasza:
Lehet, hogy olyan csajt akar aki mindig "kéznél" van és nem 80 km-re. Vagy csak lusta lenne minden talikor annyit utazni.:((
2010. júl. 23. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Azt irta, hogy amit a talikor érzett az nem volt elég erős ahhoz, hogy kiartson szeptemberig, mert köbö akkor jön, a suli miatt, egyébként az ideje miatt nem tud lejönni, ez em az ő hibája, dolgozik... na mindegy köszi a választ. :]
2010. júl. 23. 14:43
 3/6 anonim ***** válasza:
Hát, mindenki dolgozik, ha akarja megoldja,Ha másnem hétvégenként.Én is így élek a párommal, ugyanennyi távolságra.Én a helyedben tisztáznám vele a valódi okot, ha tényleg tetszett a pasi.
2010. júl. 23. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
Jó de emellett még sportol is. És ezzel a tisztázgatással meg úgy érzem hogy még inkább szánalmassá válok a szemében.. köszi a választ.,
2010. júl. 23. 15:28
 5/6 anonim ***** válasza:
Szerintem jogod van tudni, mi nem felelt meg benned a párodnak. Nem hiszem, hogy ettől szánalmas valaki. Nem úgy kell kezdeni, hogy én így meg úgy szeretlek, hanem egyszerűen legyen korrekt.Amúgy meg fiatal vagy még, találni fogsz rendes párt is magadnak!
2010. júl. 24. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Hát köszi szépen a választ. Egyébként szorosan véve nem volt a párom.:(
2010. júl. 25. 12:01

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!