Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan kérdezhetnék rá úgy,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan kérdezhetnék rá úgy, hogy ne jöjjön ki csesztetős hárpiaként?

Figyelt kérdés

A barátommal másfél éve vagyunk együtt, ebből pár hónapja együtt is élünk. Eljutott hozzám, hogy az exe pár utcányira lakik innen, akivel évekig volt előttem (ez zavar valamiért), illetve, amikor megismerkedtünk, mondta, hogy volt több éve egy nő, aki rajtam kívül igazán megmozgatta, de nem voltak sokat együtt, néhány hónapot, és vele az évek alatt beszélt évente párszor, vagy találkozott vele egyszer. Azt mondta, már nem érdekli régóta, mint nő,csak jóban vannak emberileg. A csajnak van gyereke, és egy nagyon rossz házassága. Az is eljutott hozzám most, hogy mielőtt mi összejüttünk, volt egy gyerekes nővel szexuálisan néhányszor, akinek segített válási kérdésben is. Az az érzésem, hogy hazudott erről a nőről, és róla volt szó.


Hogy kérdezhetnék rá erre, és hogy még beszél-e vele úgy, hogy ne tűnjön baszogatásnak? Kértem az elején, hogy, ha nem életbevágó, ne tartsuk a kapcsolatokat exekkel, részemről tisztelem ennyire, mivel voltak neki is zavaró dolgok.



2020. ápr. 15. 12:37
 1/3 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ha abban maradtatok hogy nem keresitek az exeket, akkor jobb lenne ha magadban is lezárnád ezt a témát és nem firtatnád azt hogy ő, kivel , mikor , hogy , stb..... Jobb ha minél előbb .
2020. ápr. 15. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%

Ami ELÖTTED volt, arra MINEK rákérdezni?


VAGY lezárta a dolgot, akkor csak idegesíted, VAGY aktív a kapcsolat, akkor meg megintcsak fölösleges és idö kérdése, hogy szakít veled.

2020. ápr. 15. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
100%
Beteges ez a sok agyalás. Van bármi okod ezt csinálni?
2020. ápr. 15. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!