Mi a bajom, miért van ennyire lent az ingerküszöböm?

22 éves lány vagyok, kb 3 éve vagyok benne a jelenlegi kapcsolatomban. Előtte is csak pár hónapos kapcsolataim voltak, max fél-1 év volt a leghosszabb, de sehol sem tapasztaltam ezt, amit most.

A barátommal sosem volt egyszerű, elég sok problémánk volt, ami miatt szakítottunk is 2x (ezt hosszú lenne leírni, nem megcsalás vagy ilyesmi volt, kicsit komplexebb téma), azonban ő változott, rengeteget tett azért, hogy élhetőbb legyen a kapcsolatunk (időbeosztással kapcsolatos probléma volt, a munka kapcsán), többet vagyunk együtt és sokat változott, tényleg. Immár ennek több, mint 1 éve.

Ugyanakkor én ugyanolyan elégedetlen maradtam, a legkisebb dolog, ami nem tetszik, azon képes vagyok felcsattanni. És ebben az a szörnyű, hogy akkor el is hiszem, hogy nekem van igazam és milyen szmét a barátom, de utólag mikor lenyugszom, egyszerűen nem értem magam és belátom, én reagáltam túl. De ez heti 1x előfordul, heti 1 nagyobb veszekedés szinte mindig van és ezek egyre súlyosabbak és nagyobb veszekedések.

Nem nagyon szeretnék konkrét példákat felhozni, mert a példák nagy része tényleg apróság, de azért a miheztartás végett egyet leírok: volt köztünk még tavasz elején egy kb 1 hónap, amikor nem működött a szex (felállt neki, fel is izgult rám, de valamiért teljesítménykényszere volt és mindig lelankadt szex közben, mert rágörcsölt... és ez ilyen ördögi kör, mert utána még jobban rástresszelt stb.). Az a lényeg, hogy ez megoldódott, kb 1-1,5 hónapja visszaállt a normális kerékvágásba a szexuális életünk. A héten jött meg nekem, és a barátom tegnap borozás közben (kicsit ittasak voltunk) elszólta magát, hogy kis megkönnyebbülés, hogy most menstruálok, mert van a szexben egy kis pihi... na én ezen úgy kiakadtam, hajnali 2ig veszekedtünk, egyszerűen rosszul esett, mintha kötelesség lenne a szex vagy én nem lennék elég vonzó, nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Totál ideges lettem és megsértett, és MINDENT, minden, de tényleg mindent a fejéhez vágtam már sértettségemben, már olyan dolgokat is, amik nem aktuálisak (pl. ami volt 2 évvel ezelőtt). Mindketten kikeltünk magunkból, hatalmas indulatok voltak, konkrétan már a szakítás szélén állunk.

Egyszerűen nem tudok uralkodni magamon, jön egy apróság, és én mint egy bomba, robbanok, ahogyan tegnap is és minden sérelem dől belőlem. Ő tényleg sok mindent tesz értünk, sok mindenben változtatott, szeret is. De valamiért bennem van egy totál nagy feszültség, és konkrétan megfogalmazni sem tudom, miért, mi a bajom, és a legapróbb szikra, és berobban az egész.

Utálom magam ezért, mert nyugodt állapotban utólag ezeket megbánom és belátom, túlreagáltam... már arra is gondoltam, hogy ezt láttam itthon, vagy én nem tudom, mi a fene bajom van. Ahelyett hogy értékelném, van egy rendes pasim, ilyen vagyok vele. Nem tudom, hogy velem van-e a baj, vagy a párkapcsolattal, vagy mindkettővel. Nem tudom, de elkeseredett vagyok... és csalódtam magamban is.

Egyik legjobb barátnőm pszichológián tanul, már mesterképzésen végzős, és vele beszélgettünk erről, hogy alapvetően elég maximalista vagyok, anya így nevelt, hogy mindenből ötöst kapjak, egyetem, mindenféle különórára járatott 5/5 nap hétköznap. És a barátnőm szerint iszonyatos elvárásaim vannak mind magammal, mind másokkal - különösen a barátommal - szemben és nehezen tudom elfogadni, ha valami nem úgy történik, ahogy megálmodom, vagy ahogy szerintem KELLENE, hogy történjen. Nem tudom elfogadni, hogy egy párkapcsolat sem tökéletes, valamiért a tankönyvi példák szerint akarom élni a kapcsolatomat is, pedig az a való életben nem ilyen. Barátnőm ezt gondolja... és lehet benne valami, de ezen tudok egyáltalán változtatni?

Furcsa egyébként, más kapcsolatban, exeknél, barátnők, család elfogadó vagyok és toleráns, de valamiért a barátommal szemben ez nem működik.

Ne haragudjatok ezért a csapongós írásért, de most eléggé padlón érzem magam.