Megváltoztatni vagy önmagáért szeretni?

Más dolog az, hogy megváltoztatod valakinek az alapvető jellemét, tehát a saját szájízedre formálod ezzel megölve a személyiségét, és más az, hogy kompromisszumképesek vagytok változás terén.

Alapvető emberi tulajdonságait nem tudod (és ne is akard) kiölni belőle, mert ő nem a Te tulajdonod, ő is egy külön ember, külön személyiséggel. El kell fogadnod, hogy nem tökéletes.

Viszont ilyen apróságokban, hogy széthagy dolgokat stb, ebben tudtok kompromisszumkészek lenni simán.

Nálunk volt rá példa, barátom világéletében nem volt egy bújós típus, én viszont kiskori rossz élmények miatt csak bújva tudok elaludni (legyen ez plüss, háziállat, ember, mindig bújnom kellett valamihez / valakihez).

Ő tudja, hogy ez nekem fontos és minden éjjel átölelve alszunk el, hozzászokott már ő is.

Az ő részéről ami ilyesmi, utálja ha késünk. Én eléggé késős típus vagyok, sosem siettem sehová anno, maximum munkába értem be mindig időbe de azon kívül minden programról, baráti összejövetelről elkéstem és ő nem ilyen. Ő mindig mindenhová szeret előbb érkezni és mindig feszült volt mikor miattam csúsztunk. Tudom, hogy ez neki fontos, ezért évek óta időben érkezem vele mindenhova.

Dolgok, amik neked egyáltalán nem fontosak, de a másiknak igen, ezért hajlandó vagy változni picit érte. Ez kompromisszum.

22L

Össze kell csiszolódni, nem megváltoztatni a másikat. Ha akkorák a különbségek, hogy ez nem menne, akkor meg fölösleges összejönni.

Én mindig kész anyaggal dolgoztam a hosszabb kapcsolataimban. A kritikus pontoknak muszáj volt rendben lenniük az elején. De ha összeköltözésnél volt valami kis probléma, azt nyilván lemeccseltük inkább. Elég jó a kapcsolatunk ahhoz, hogy hajlandó legyek a mosogatóba rakni a tányért és ne a konyhapultra. De ha minden este kimaradna, akkor inkább szakítanék, minthogy problémázzak a bulizásain. Akkor egyszerűen nem illünk össze

Nagyjából egyetértek az előttem írókkal de én hozzá tenném azt is hogy sok kicsi sokra megy. Nálam verte már ki a biztosítékot hogy néhány havonta új apróságban nem feleltem meg. Nem öltözök elég nőiesen nem túl gyakran kötöm össze a hajam nem főzök elég gyakran kupis vagyok tartsak jobban rendet stb. Aztán a végén már marhára elegem lett hogy kb semmi nem jó.

Szóval a kis dolgokban összecsiszolódás is olyan hogy van egy határa szerintem. Mert kis metszegetéssel is kierőszakolhatjuk hogy a bokorból fa legyen de ha békén hagyjuk egy időre végül kiderül hogy mégis csak egy bokor marad.

A hol a határ nagyon nehéz kérdés. Nekem alapelvem hogy vagy el tudom fogadni vagy hagyjuk egymást. Pár apróság amiben engedsz még teljesen normális de nekem pl elég kevés változtatgatás az amit még tényleg jól viselek. Mert hiszem hogy párunk az a személy aki előtt természetesen lehet viselkedni. Ha otthon is mindig meg kell felelni és állandóan oda kell magadra figyelni akkor már nagyon túl vagy azon a bizonyos határon.