Van más igy aki úgy érzi megváltozott a párja, a kapcsolatuk, és nem érzi jól magát vele?

6 hónapos gyermekünk van. A kapcsoltunk elején egy odaadó, romantikus, érdeklődő férfinak ismertem meg. Mivel az elmúlt kb 1,5 évben (a terhességemkor kezdődött) nyakába zúdult pár nehézség (családi, munkával kapcsolatos stb.) egyre kevesebb időt töltünk együtt. Teljesen el vagyunk távolodva és átalakult az egymás közötti viszony is. Sose elég jó neki amit csinálok, ahogy csinálom, még ha neki próbálok segíteni az sem. A kinézetemmel folyton elégedetlen (szülés után 2 héttel visszanyertem a testsúlyomat, és senki nem gondolná hogy fél éve szültem) beleköt minden egyes szavamba. Amikor valamiről beszélgetünk és véleményt nyilvánítok akkor leszól hogy ne mondjak inkább semmit, hisz úgyse értek hozzá. Amikor szóba hozom hogy mennyire sajnálom hogy ilyet keveset vagyunk együtt és milyen jó lenne ha el tudnánk menni ide vagy oda végre együtt akkor is le vagyok szólva hogy minek panaszkodok, meg van mindenünk, majd ha lesz ideje megyünk (minimum 1 éve SEMMIT nem csináltunk együtt, mióta megvan a gyerek 2x mentünk el sétálni este babakocsival. Holott a terhesség és gyerek elött folyton kirándultunk, programokra jártunk, és hangoztatta hogy ez milyen fontos neki. Valóban sokat dolgozik, de van egy olyan érzésem hogy a munkába menekül, ő abban érzi jól magát. Amikor próbálok közeledni és kedves lenni abban is van valami kivetnivalója, hogy hogyan csinálom vagy mikor stb...

Úgy érzem hogy nem tudunk együtt működni családként, de még párként se nagyon. Holott azt hittem egy fantasztikus férfit ismertem meg benne aki tökéletes apja lesz a gyerekünknek. Teljesen el vagyunk távolodva egymástól. Ha beszélni szeretnék neki erről azt mondja hogy tudom hogy soka dolga, és lerendezi ennyivel hogy nem ér rá (rám és a gyerekre) majd ha több ideje lesz akkor beszélgetünk/segít/lesz a gyerekkel/ügyel rá. Amibe bele is törödtem. Viszont úgy érzem hogy hiába minden hogyha heti fél óránk nincs arra hogy megkérdezzem hogy van, vagy hogy elmondjuk mi hogy vagyunk, akkor nincs is értelme semminek. Számomra ez se nem kapcsolat se nem család. Számára 100%ig a kötelessége az első. Minden más utána jön

Mindennek és mindenkinek tökéletesen meg kell felelnie, utána jön a család. És amikor megemlítem milyen jó lenne ha többet lehetne a gyerekkel,a válasz (olyan hangnembe mintha még engem nézne hülyének hogy ilyen eszembe jut) hogy hát ettöl van neki sokkal fontosabb dolga.

Néha azzal nyugtat hogy majd késöbb ha ideje lesz... de ha 1 évig nem volt ilyen, szerintem már nem fogjuj tudni visszacsinálni. És ahogy beszél hozzám,hogy a hibát látja mindenben, kb mintha irritálnám, nem hiszem hogy ez valaha visszafordulna. Attól félek hogy el fog jönni az a pont amikor már nem is fogok rá vágyni hogy minden a régi legyen mert elengedem az egészet. Pedig nagyon vágynék rá és rá is vágyom...

Ezeket a dolgokat nem sokat mondom neki, és a belószásait is eltüröm, és panaszkodni se szokásom, csak most kijött belőlem egy pár dolog. De nem tartom magamse idegesito se mindenbe beleszóló sebefásult nönek sem... csak normális párkapcsolatra vágynék.