Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan sikerülne betartanom a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan sikerülne betartanom a barátom miatt is?

Figyelt kérdés
4 hónapja vagyunk együtt, ő testépítő, versenyekre járt és tervezi is még, én pedig egy kövér lány vagyok. Az utcán biztosan elsétált volna mellettem, én pedig álmodni sem mertem ilyen tökéletes pasiról. Egy barát barátján keresztül ismertem meg egy házibuliban, először nem is gondoltam, hogy több lesz belőle, de elkezdtünk beszélgetni és nagyon-nagyon sok mindenről hasonlóan gondolkodunk, annak ellenére, hozy teljesen más körökben mzogunk. Évek óta nem beszélgettem senkivel ennnyire tartalmasan, mint vele. Legnagyobb meglepetésemre ezt ő is így érezte, így elkezdtünk randizni és végül összejöttünk. Ő napi szinten edz, van olyan nap, mikor reggel-este is, én viszont sosem sportoltam. Mindennap főz magára egészségesen, dobozolja a kajáját, én teljesen hektikusan és szinte mindennap megjutalmaztam magam valami kis nasival, legtöbbször csokival. Egyszerűen bűntudatom volt, hogy ő ennyire egészségtudatos, én pedig mennyi káros vackot eszek meg. Megkértem, hogy csináljon nekem egy étrendet 3 hete, azóta azt követem, bár vannak megingásaim, néha-néha nem tudok ellenállni egy-két csaló kajának. Mozgás terén is igyekeztem változtatni, szobabiciklizni szoktam heti 3-szor, a semmihez képest ez is nagy változás, futni szerettem volna még, de az nem megy, szúrni kezd a gyomrom tőle és nem kapok levegőt hiába csak lassabban csinálom. Konditerembe nem szeretnék menni, ott végképp rosszul érezném magam a sok csinos ember között. A mérlegre ráállva azonban semmi eredménye nincs eddig a változásnak és centikben sem mérhető különbség. Emiatt teljesen elment a kedvem az egésztől és sokszor érzem azt, hogy feladom, csak én vagyok ennyire szerencsétlen. Másoknak is szokott étrendet írni, rendszeresen küldik neki a jelentést, hogy mennyit fogytak, nekem még ez sem megy. Ő nem kötelez semmire, bár megemlítette, hogy 15 kg-mal csinosabb lennék, elsősorban én magam érzem úgy, hogy változtatnom kellene, hogy vonzóbbnak találjon. Nagyon sok kényes témát átbeszéltünk, ezt is mondtam már neki, de csak annyit mond, hogy tartsak ki és ne adjam fel, látni fogom a változást hamarosan.
2020. máj. 31. 10:42
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
77%

Az első és legfontosabb kérdés: magadért megtetted volna ezt a változást? Ha igen, akkor ne add fel. És gondolom hogy igen, ha pl most szégyelled magadat, a testedet. Akkor biztosan szívesen fogynál is valamennyit.


Ha az unalmas csirke-rizs testépítő étrendet állította össze, megértem ha szenvedsz. Olyan étrend kell, ami egészséges, változatos, vannak benne olyan kaják amiket szeretsz. A nasikkal legjobb leállni, ezért is fontos lenne gyümölcsöt enni eleinte (sok diéta, főleg testépítős tiltja a benne lévő cukor miatt) vagy ha édesség vágyad van, akkor javaslom az update pudingot vagy túró rudit. Én fogyózom és ma reggel egy protein palacsinta volt a reggelim egy édesítős csokipudinggal nyakon öntve. És fogyok! (Mondjuk nem ezt eszem minden reggel, de ma kellett a lelkemnek is)


Én a helyedben elmennék edzőbe, és eleinte főleg a kardio gépeken edzenék (futópad, lépcsőző, ellipszis tréner, evező stb a bicikli szerintem semmi nem ér) majd összeállíttatnék személyi edzővel (és nem a barátoddal) egy edzéstervet kezdőknek és nőknek. Ne foglalkozz a többi emberrel. Most csak átnéznek rajtad, de ha majd pár hónap múlva szemmel láthatóan csinosabb és izmosabb vagy, akik gyakran látnak ott, már elismerőbben fognak rád nézni. Nem te leszel a kövér lány, hanem az a lány, aki megcsinálta! És az majd jó érzés lesz.

2020. máj. 31. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%

Ha jól értem 3 hete kezdtél úgymond életmódot váltani.

Erre azt szokták mondani, hogy a súlyfelesleg se 3 hét alatt jött fel, hanem éveken keresztül folyamatosan.

Ha pl fél év múlva sincs latsztja, akkor lenne érdemes atgondolni, hogy min kéne még változtatni.

Egyébként rengeteget tud segíteni, ha minden kaját lemérsz és pl a kalóriabázisban vezeted, hogy mit ettél meg.

A csaló etkezesekkel sincs baj, de meg van ennek is a helye.


Szóval fel a fejjel és tarts ki.

2020. máj. 31. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
89%

1. Magad miatt csináld.

2. 3 hét nem sok idő, ennyitől ne várj sok változást.

3. Az emberek nagy része ott rontja el a fogyást hogy csak kardiózik. Pedig a súlyzós edzés is nagyon fontos, sokkal hozzájárul a kalóriadeficithez ami a fogyáshoz kell. Tehát heti legalább 2x csinálj súlyzós edzéseket is, minden izomcsoportra (napokra lebontva) és a súlyzós edzések után aerobozz (ezt simán megoldhatod 40-60 perc tempós gyaloglással is). Nem kell konditerem, csak menj ki és tempósan gyalogolj a környéken.

4. A gyaloglás heti többször is mehet nem csak 3x.

5. Napi 3 liter vizet próbálj meginni. Fontos.

6. Gondolj arra mennyire csinos leszel, egeszséges és jól fogod érezni magad. MAGAD MIATT csináld!:)

2020. máj. 31. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
51%

Ennyi ido alatt teljesen normalis, hogy nem latsz meg valtozast. De en nem felnek a helyedben az edzoteremtol, a kaja kevesebbet szamit, ha mellette nem mozogsz eleget. A baratoddal menjetek egyutt, akkor senki nem fog rajtad nevetni, inkabb irigykedni fognak, hogy te meg koverkent is meg tudtal fogni egy ilyen jo pasit :D (De ennel is valoszinubb, hogy szimplan leszarnak majd, a kozhiedelemmel ellentetben a csinos noknek nem hobbija, hogy csunyabb lanyokon nevetgeljenek. En sem szoktam egyaltalan foglalkozni vele, ha nagydarab lanyt latok barhol, edzoteremben is leszarnam, maximum ha azt latom, hogy benazik, mert nem tudja, hogy kell valamit hasznalni, segitenek neki.)

A mozgas pedig ugy ertsd, hogy fontosabb, hogy en folyamatos mozgas mellett is tabla csokikat zabalok az agyban este, es semmi nem jon ram, ellenben ahogy kicsit ellustulok, olyankor akkor is ramjon par kilo, ha a nasit legalabb probalom hanyagolni :D Ez is genetika fuggo, ki mennyire hizekony, de egy probat mindenkepp tennek az edzoteremmel, ne a masok miatti felelem tartson vissza attol, hogy ugy nezz ki, ahogy te szeretnel.

2020. máj. 31. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
20%
Semmi baj. Nem azért szeret, hanem mert bele tud kapaszkodni a hájadba, és ez izgatja. Vannak ilyen férfiak 🤷‍♂️
2020. máj. 31. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
17%

Csak a bevitt és az elhasznált kalória mennyisége számít. A szervezeted nem tudja megkülönböztetni, hogy a bevitt szénhidrátot egy tábla csokiból vitted be, vagy megettél fél kiló rizst. Ezért beállítasz egy kalória limitet és annál nem eszel többet egy nap.

Ja és a kaja még fontosabb, mint az edzés, hogy az rendben legyen. Nyilván senki se tudja pontosan megmondani, de ha ként egy támpont 70%-30%ba van a kaja-edzés fontossága a fogyásnál.

Gondolj bele, a kajával szabályozod, hogy mennyit viszel be. Ha futsz 1 órát és mondjuk elégetsz 400kcal-t majd megeszel 2 tábla csokit amiben van 1000kcal, akkor hiába mozogtál így is hízni fogsz ha túlléped a napi szükséges energiamennyiséged.

2020. máj. 31. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
36%

Azért nem mindegy, hogy 1800 kcalt mondjuk tábla csokiból viszel be egy nap, vagy normális kajából. Normális kajából 4-5 kisebb adagos étkezés, míg tábla csokiból megeszik egy nap 2-t vagy hármat oké, de közben semmi rostot, fehérjét nem fogyasztott.

Sok embernél meg nem is a kalóriák hanem a makrotápanyagok számítanak. Akkor meg hiába eszel meg 1200 kalóriát csak, ha annak a 90%-a szénhidrát. Nem feltétlen fogsz fogyni, mert lehet éppen sok a szervezetednek a ch.

Normálisan kell összerakni az étrendet és nem hülyeségeket összevissza enni.

2020. máj. 31. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
17%

6os vagyok

Én a csokis példát arra hoztam, hogy sokszor szokták mondani, hogy semmi cukros cuccot nem szabad enni és inni, és nem azt mondom, hogy egész nap csak azt edd. A makrókra csak akkor kell figyelni ha izmot is akarsz építeni, ha csak a fogyás a cél akkor ezzel nem kell törődni.

Szépen le is lettem pontozva, hát igen itt van a baj, amikor az emberek mindenféle f*szságokban hisznek, pedig ez is csak szimpla matematika. Én 10kg-t fogytam fél év alatt, úgy hogy azért rendesen eszek csokit közben, sőt mára már kockahasam is van.

De én vagyok a hülye, hogy próbálom itt bizonygatni, hiszen minél kevesebb ember vékony, az én vékonyságom annál többet ér. Akik meg lepontozták, azok egyék csak a szar ízű egészségesnek mondott fogyi kajákat.

2020. máj. 31. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:
Jól van összerakva az étrendem, táplálkozási tanácsadó a barátom, ért hozzá. Ő nagyon vékony kisfiú volt, felnőttként szedett fel nagyon-nagyon sok izmot. Annyi pozitívum van eddig, amit nem írtam, hogy szebb lett az arcbőröm és a hátam, nincs annyi pattanásom. Napi 5-ször eszem változatosan,kis adagokat, messze nem csak csirke-rizs kombinációt, van benne például proteinpalacsinta, brokkolileves, darált hússal töltött cukkini és még hosszan sorolhatnám. 3 hét alatt eddig 3-szor csaltam: tesómnál megettem egy szelet sütit, máskor egy 2 gömbös fagyit, valamint még 2 csík csokit.
2020. jún. 1. 06:22
 10/12 anonim ***** válasza:
100%
Ez 3 hónap alatt nem lenne sok csalás, 3 hét alatt az, szóval vagy kevesebbet csalsz, vagy nem lesz sok eredmény.
2020. jún. 1. 07:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!