Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy lehet egy kisgyerek ilyen szinten rafinált??

Figyelt kérdés

Én ezt nem értem, én is voltam 7 éves, de soha nem jutott eszembe a szüleimet irányítani, vagy parancsolni nekik és a rafináltság távol állt tőlem, de szerintem a legtöbb kisgyerek így is van ezzel hála istennek!


A párom fia 7 éves, 3 éves kora óta ismerem. Eleinte szerettem, hiszen egy kis ártatlan gyerek volt, sokat játszottunk együtt, aranyos volt.

De mióta kicsit jobban tudja az eszét, azt csinál az apjáékkal szinte amit csak akar. Tudom ez leginkább a szülő hibája... De ennek a kisgyereknek olyan esze van, hogy sokszor csak bámulok.


2 hetente Hétvégén tudunk együtt lenni a párommal 2 hétvégét mivel hetel én pedig 2 hetes tónusban dolgozom , pénteken haza jön és vasárnap megy vissza munkába. (egyébként a párom a szüleinél él)

Ilyenkor persze a kisgyerek is velünk kell legyen. Szinte csak éjszaka tudunk együtt lenni kettesben, de van olyan is hogy a gyerekével kell aludnia, (a párom szüleinél..)mert a gyerek ezt megköveteli...


Van olyan, hogy valamikor éjfél után állít be hozzám, mert el kell altatni a fiát és az addig fent van... Akkor szerencsétlen bedől az ágyba és teljesen kész van kB 10 perc és alszik... Tudom, nehéz.. Mindenhol jót tenni, nálam is, a gyereknek is.. De ez hihetetlen.


Aztán most az anyukának lett egy barátja, és a kisgyerek ezt teljesen kitaktikázza...


Amikor tudja hogy én otthon vagyok, akkor az apjával akar aludn, miattam... Mikor tudja hogy én nem vagyok otthon akkor az anyjával a pasi miatt.


És mindenki mindent rá hagy.. Szerintetek?? Valahogy én úgy érzem hogy nemfog már sokáig menni így mert az én türelmem is véges.

27/N


2020. jún. 7. 11:03
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
71%

Szeretné visszakapni a családját amit az ő fejében te meg az anyja barátja tesztek tönkre.


Ugyanakkor ha komolyan gondoljátok a dolgot akkor ezt vele is illene megbeszélni de az is gyerekes hozzáállás hogy ti nem szántok egymásra időt, mert mindkettőtöknek fontosabb a munkája és a gyerekre fogod, hogy nem lehettek eleget együtt.

2020. jún. 7. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
95%
Szerintem ne legyél együtt ilyen férfival. Aki max ennyi időt szán rám, azzal biztos nem terveznék semmit. Sőt, ezt kapcsolatnak sem lehet nevezni.
2020. jún. 7. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
25%
Lehet a te társaságodat is kedveli ezért van akkor veletek max nem veled alszik
2020. jún. 7. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
100%
De igen is, hogy sok a rafinált gyerek, nem hülyék ők. Pontosan tudják mivel lehet célt érni. Pláne akkor, ha pozitív megerősítést kapnak a viselkedésükre, vagy egy felnőtt bujtogatja őket. Én azt mondom nem szólhatsz bele ki hogyan neveli a gyerekét. Viszont ülj le a pároddal és mondd el neki mi zavar. Ha nem vevő a megoldás keresésre akkor pedig lépj ki a kapcsolatból, fiatal vagy még ehhez.
2020. jún. 7. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
54%

Így jár az aki olyan pasival kezd akinek kölyke van.

Nem hiszem, hogy ezt vagy bármi hasonlót tolerálnod kéne 27 évesen.

Dobd ki és keress gyerektelen férfit.

Le lehet pontozni , de rohadtul nem egészséges és nem is működik ez.

Miért kéne más kölykét tolerálni? Nem a tiéd, semmi közöd hozzá.

Ez a játszmázás meg szánalmas.

Komolyan egy manipulatív 7 éves játékához asszisztálsz??!!

2020. jún. 7. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 A kérdező kommentje:

Hát igen ez a legnagyobb probléma hogy nekem kellemetlen az, hogy bele szóljak bármibe is.. Semmi jogom hozzá. Csak ugye ebből én jövök ki rosszul, hiszen van is párkapcsolatom meg nincs is.

Sajnos a párom nagyon ugrik a gyerekkel kapcsolatos témára egyáltalán nem vevő a megbeszélésre...

2020. jún. 7. 11:18
 7/19 anonim ***** válasza:
100%
6 Akkor meg szakíts vele. Ha nem akar megoldást keresni, akkor nem vagy neki igazán fontos.Felesleges lenne egy ilyen ember hóbortjait kiszolgálnod.
2020. jún. 7. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
100%
Rövid az élet egy ilyen kapcsolathoz.
2020. jún. 7. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
63%

Persze hogy nem vevő a megbeszélésre. Mindig is a gyereke lesz az első neki, és nem te, és ez teljesen normális. Neked is ha lenne gyereked, rájönnél, hogy egy pasi se ér többet nála.


Nem való neked ez a családosdi, tipikus jelenségek ezek amiket leírtál, keress gyerektelen pasit.

Én személy szerint abszolút tudnám tolerálni és rendbetenni a dolgokat, hisz van gyerekem, meg nem is akarok túl szoros kapcsolatot.

De te még fiatal vagy, előtted az élet, keress hasonló életszakaszban lévő pasit, mert ebből nem lesz semmi azt látom.

2020. jún. 7. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
41%
Ebben nem lástzik meg az esze. 7 éves, de úgy beszélsz róla, mintha debil lenne, és ahhoz képest okos. Ehhez semmi se kell. Egy három éves is ugxanezt megcsinálná. Nála most alakukt ez ki. Önző, a szülők xarok.
2020. jún. 7. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!