Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Kinek van ebben az esetben igaza?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kinek van ebben az esetben igaza?

Figyelt kérdés

Barátommal nem élünk együtt, együtt éltünk, csak a vírus miatt nincs munkánk, és addig nem akartuk a kis kevéske tartalék pénzünket albérletre költeni, így külön külön a szüleinknél vagyunk. (Én erőltettem, hogy menjünk haza!)

Én 25, ő 29 lesz.


Mondtam, h mivel lett munkánk ideje lenne visszamenni albérletbe, de ő még nem akar. Kitalálta, hogy mivel 3,5 éves a telója akar egy újat venni 150-ért. Én meg azt mondtam, hogy lehet telót venni 50 ezerért is nyugodtan, na ő szörnyen kiakadt, hogy egyrészt sose vesz semmit (ennyi kb a spórolt pénze 150k), egyszer venne telefont és akkor is nehogy már én osszam be. Mondtam többet érne azt is kaucióra félretenni, és mondta hogy még nem, előbb a mobil kell.


Óriási veszekedés lett belőle, hogy én osztom be mit vegyen. Szakítani akar, mert szerinte én parancsolgatok, hétvégén nem is találkozunk, mert megharagudott rám..


Szerintem meg nincs igaza, mert jót akartam, h ne b*ssza el a pénzt, de nem érti meg, hiába mondom. Azt hiszi sajnálom tőle.


2020. jún. 12. 17:08
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
60%
Ki az a hülye, aki 150 ezerért vesz okostelefont? Mostanában a legnagyobb divat Xiaomi márkájú telefont venni. A legjobb ár-érték arányú telefon, egyre többen vesznek olyat. 60-70 ezerét nagyon jó Xiaomi telefont tudna venni, amit 5-10 évig nem kell majd lecserélni.
2020. jún. 12. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
54%

Ha az a vagya, akkor had vegye mar meg! Az o penze nem? Mi lenne ha pl. te perkalnad ki azt a 150 rugot a kauciora???

Amugy meg 150 ezer nem egy eged rengeto osszeg! Vannak ennel sokkal dragabb telefonok!

Es igen, ne uralkodj a penze felett!

2020. jún. 12. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
74%

A párodnak van igaza. Hatalmas vörös zászló amikor szó szerint semmire nem tudsz költeni amire te akarnál mert a közös a minden. Menekülni kell az ilyen kapcsolatokból. Az ő pénze, ő dolgozott érte. Azzal a 100 ezer forinttal ami maradna ha csak 50 ezerért venne telefont semmivel nem vagytok beljebb, édeskevés az anyagi biztonsághoz.

Fejvesztve menekülnék nőként is egy olyan embertől aki a közös baromságokat akarja mindenre ráhúzni és nulla egyéni célom lehet mellette.

2020. jún. 12. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
77%

Ja es meg annyit,hogy amint irtad is, TE eroltetted a hazakoltozest!

Nekem az jon le, hogy borzasztoan eroszakos vagy es mindig az kell, hogy legyen amit te akarsz.

En megvennem a telit, aztan felhivnalak, hogy ennyi volt. Onzo vagy.

2020. jún. 12. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
90%

Teljesen mindegy kinek van igaza ebben. Hiába győznénk meg, hogy párodnak vagy neked. Ti egyszerűen nem passzoltok anyagiak terén, márpedig ez mondhatni létfontosságú egy nyugodt, jó kapcsolathoz.


...és igaz lehet, valóban nagyon erőszakos lehetsz...

2020. jún. 12. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 Ramos ökle ***** válasza:
100%

Itt csak szubjektív igazságok vannak.

Neked is igazad van, ha össze akartatok költözni, akkor jobb, ha van pénz.

Neki is igaza van, h arra költi a pénzét, amire akarja.

Neki ez a fontosabb jelenleg. Te meg beleszólsz, h mire költsön. Van még kérdés? Ha szakítani akar, szerintem a jobb ötlet az, h elfogadod ezt.

Az ő része is érthető, bár aki a teljes spórolt pénzét telóra költi, az nem ép, de ettől még jogosan teszi.

Te meg jogosan érezheted azt, h neki az fontosabb. Valószínűleg így is van.

2020. jún. 12. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%

Mindkettőtök gondolatmenetete èrthető.

Egyrèszt szerintem is erőszakos vagy. Kitaláltad, hogy költözzetek haza, most azt, hogy már van munkátok ideje újra albèrletbe menni. Hogy annyièrt ne vegyen telót stb. Mindent te mondasz meg, nem pedig megbeszèled vele hogy legyen, ès nem közös döntèst hoztok. Ès ez baj. Lehet ezèrt is tört már ez ki belőle, ès most otthon a szüleinèl èlve szabadabbnak èrzi magát.

Ami a telefon dolgot illeti, abban egyet èrtek veled, ennyit èn is sokallok kiszórni egy telefonra, pláne, ha annyi az össz fèlretett pènz. De attól mèg tènyleg nem határozható meg mire költsön.

Próbálj kevèsbè parancsolgató lenni, ès közös döntèshozatalra, kompromisszumra törekedj. Nem lehet mindig az amit te elkèpzelsz.

2020. jún. 12. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
69%

Szerintem ő nem nagyon küzd ezért a kapcsolatért. Fogadd el a szakítást, aztán legyen boldog a telefonjával.

(Amúgy volt ilyen ismerősöm: Kolleganőm férje a lombikozásra félretett pénzt költötte, mert neki a legjobb okostelefon kellett.)

Aki meg azt írta itt, hogy 100 ezerrel nem lennétek beljebb: De igen, kb. 1 havi kaucióval. Szerintem ne küzdjél Te sem ezért a kapcsolatért.

2020. jún. 12. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 Ramos ökle ***** válasza:

Amúgy valamiért olyasmi jutott eszembe, h ez nem annyira szokványos történet. Nem úgy jön ide valaki, h "jajj segítsetek, a párom szakítani akar, mit tegyek?", hanem inkább felháborodva.

Az indulatos és lenéző stílus mellett meglepő a kérdés, h kinek van igaza, hiszen ugye a kérdező kb. biztos benne, h neki.

És szerintem nem is az idegelte fel igazán, h telót akar venni a barátja, hanem h nem az van, amit ő szeretne, a barátja kiáll a saját gondolata mellett, és a barátja akar szakítani. Hát hogy merészeli? :D

Pár bizonyító jellegű részlet a leírásból:

1. "és addig nem AKARTUK a kis kevéske tartalék pénzünket albérletre költeni.... ÉN ERŐLTETTEM, hogy menjünk haza!" - Szóval az az "akartuk" az valójában "akartam", ő meg elfogadta.

2. "ideje lenne visszamenni" - parancsolgató, lenéző fogalmazás.

3. "Kitalálta, hogy" - lenéző fogalmazás.

4. "mondtam, hogy lehet telót venni 50 ezerért is NYUGODTAN" - lenéző fogalmazás.

5. "szerinte én parancsolgatok" - Hát ha neki is hasonlóan adtad elő, akkor teljesen jogosan akadt ki. :D

6. "jót akartam, h ne b*ssza el a pénzt, de nem érti meg, hiába mondom. Azt hiszi sajnálom tőle." - Valójában a saját ötletedtől sajnálod, hiszen "ideje lenne" költözni, ugye.

Szerintem vagy keress olyat, akit tisztelsz, mert tudsz és van miért, vagy finomíts a stíluson, mert ezt jellemzően csak olyanok tűrik el, akiket nem fogsz tudni tisztelni. Ördögi kör.

2020. jún. 12. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat, nem vagyok parancsolgatós! :D
2020. jún. 13. 08:21
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!