Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Erőltetett kapcsolat?

Figyelt kérdés
Barátnőmmel fél éve vagyunk együtt, nekem előtte volt egy kapcsolatom, de beleszerettem a jelenlegi páromba, az elején( első 2 hónap) minden rendben volt, azután eszembe jutott az exem elég sokszor, de eltereltem a gondolataim, így egyre kevesebbszer jutott az eszembe, néha beszéltünk, hiszen nem váltunk el haragba, ezért ez is nehezítette a dolgot kicsit. Egyszer találkoztunk közös ismerős általi bulin, és egymásba gabalyodtunk, beszélgettünk, elcsattant egy csók is, de megbeszéltük, hogy már nem lesz köztünk semmi, és hülyeség volt ez az egész ami történt. Így ez ennyiben maradt. Eltelt pár hét, elvoltam a jelenlegi barátnőmmel, de mégse éreztem, azt az igazi szerelem dolgot, szeretem mint embert , szeretek vele lenni de nem éreztem , azt amit kellene, de gondoltam idővel majd változik, eközben eldöntöttük, hogy kiköltözünk rokonomhoz külföldre, mivel mind a kettőnk elveszítette a munkáját, és miért ne próbálnánk meg, egyre közelebb volt az utazás, de éreztem, hogy lehet nem lesz jó így, de már nem akartam visszamondani, hogy nélküle megyek, és nem adom meg neki az esélyt erre, 3 hete vagyunk kint, én találtam munkát, Ő még nem, viszont nem vagyok biztos benne, hogy nekem Ő az “igazi”. Nem vonzódom hozzá annyira, ha kimondom, hogy szeretlek, nem érzem azt, hogy szívből jönne. Miközben Ő, teljesen szerelmes. A családjával sem érzem a közös szimpatizálást annyira, nem illek bele a képbe úgy érzem. Egyszer úgy érzem, hogy minden oké, egyszer pedig azt, hogy ez nem jó így. Ismerősöm mikor ránk nézett, azt mondta erőltetettnek tűnt az egész, és néha én is úgy érzem, hogy az. Volt már valaki ilyen helyzetben? “Kihasználni” nem akarom, és hiú reményeket kelteni, hogy Ő lesz a feleségem pl, mert én nem érzem így jelenleg, tudom milyen vagyok amikor szerelmes vagyok, és az nem igazán ilyen..viszont ha szakítanék, hiányozna. Mit tennétek ilyen helyzetben?
2020. júl. 3. 18:04
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Ha jól értem kapcsolatba voltál még az exeddel beleszerettél a mostani barátnődbe közbe rájöttél mégis inkább az exed jobb volt akit elhagytál a mostani barátnőd miatt?
2020. júl. 3. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Mondhatni, viszont tudom, hogy exemmel semmi nem lesz már, szóval inkább úgy mondanám, hogy exembe szerelmes voltam, míg a jelenlegi barátnőmbe nem vagyok, vagy legalábbis nem annyira.
2020. júl. 3. 18:46
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Megbántad hogy akkor elhagytad ezért a lányért???
2020. júl. 3. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

Egyszer azt érzem, hogy igen, máskor pedig azt, hogy nem.

De van egy olyan érzésem, hogyha exem megkeresne, hogy kezdjük újra, akkor nem utasítanám el...

Szánalmasan hangzik de ezvan.

2020. júl. 3. 18:57
 5/10 anonim ***** válasza:
100%
Értem.Hát szerintem sem az exed sem pedig a mostani barátnőd nem jó választás valamiért beleszerettél vagyis úgy érezted ebbe a lányba valami már a régi kapcsolatodban se működött talán a figyelem a törődés hiánya és a megszokás vagy valami nem tudom hogy mi de valami nem volt jó köztetek ez tuti.
2020. júl. 3. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
Igen, ez így van, csak jelenleg benne vagyok ebben a helyzetben, ha szakítanék barátnőmmel, akkor az azt jelenti, hogy Ő visszaköltözik Magyarországra, ezzel elveszem előle az esély, hogy itt boldoguljon. De megjátszani sem akarom magam , hogy mégjobban beleélje magát abba, hogy minden rendben velünk..
2020. júl. 3. 19:26
 7/10 anonim ***** válasza:
84%
Hát ez egy nagyon nehéz helyzet.Szerintem várj amig talál munkát és kicsit helyre jöttök lehet még benned is változik valami.De ha nem akkor előbb vagy utóbb úgyis őszintének kell lenned.De ha te megtettél mindent akkor lelkiismeretfurdalás nélkül fogsz továbblépni.Egy próbát megér de ezt neked magadba kell elrendezni.
2020. júl. 3. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
61%

A lánynak nem tūnik fel mindez, hogy nem vonzódsz hozzá és eltávolodtatok érzelmileg. Elég furcsa, vagy te játszod meg magad nagyon, vagy ō túl naív ahhoz, hogy ne vegye észre, hogy mi a helyzet.


Nem mindig alakulnak úgy a kapcsolatok, ahogy elōre elképzeltük, s elōfordul, hogy rájövünk arra, hogy nem az igazival vagyunk.. Viszont sok embernek az ilyesmi szerintem feltūnik, s ilyen helyzetben nem tudok, hogy tud valaki szerelmes lenni.

Én is észrevenném, s zavarna, ha ezt érezném a párom részérōl, hogy már nincs meg a vonzalom.. kivéve ha jó színész s eljátszaná, hogy szeret.. csak, hogy ne bántson meg.. bár az ilyen színjátékkal sokkal többet ártana.

2020. júl. 3. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:

8: Feltűnik neki biztosan, csak szerintem nem akar úgymond tudomást venni róla, vagy nem tudom. Hiszen nem tudom magam megjátszani olyan szinten, sosem tudtam és nem is volt rá szükségem.

Ő régebben kérte, hogy neki csak az számít ha őszinte vagyok vele, de tudom, hogy összetörne, főleg így, hogy “kihoztam” külföldre.

2020. júl. 3. 22:04
 10/10 A kérdező kommentje:
De kicsit azt érzem, hogy a helyzetbe, abba, hogy van valakim vagyok szerelmes, és nem az adott személybe.
2020. júl. 3. 22:08

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!