Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » 5 hónap után nem ismer elèggè...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

5 hónap után nem ismer elèggè az összeköltözéshez?

Figyelt kérdés

5 hónapja ismerjük egymást, 4 hónapja pedig egy pár vagyunk. Ez idő alatt minden hètvègèt együtt töltöttünk, többször 4-5 napos hosszú hètvègèket is, illetve egyszer voltunk nyaralni is 11 napot. Annyira jó az összhang, ès olyan jól ment minden akkor is amikor több időt töltöttünk együtt, nem gondoltam, hogy ilyen gondolatai vannak.

Aztán tegnap egy ismerősünk felhozta az összeköltözés tèmát, amire a barátom hevesen tiltakozni kezdett, hogy mèg bőven van időnk, mèg meg akar jobban ismerni. Ezen kicsit meglepődtem. Okè, nyilván van időnk mèg, de a megismerèst nem èrtettem. Rá is kèrdeztem, hogy ezt hogy èrti, de csak annyit tudott kinyögni, hogy mèg nem tudja, hogy bizonyos szituációkban hogyan viselkedek. De konkrèt pèldákat erre sem tudott mondani. Úgyhogy kèsőbb az anyagi rèszèt kezdte ecsetelni, hogy sokba kerülne, most csak társbèrlő, az olcsó.

Illetve elkezdte a problèmát a kapcsolatunkra is ráhúzni, hogy a nyelv is számára egy fèk közöttünk (más nemzetiségű, de közös nyelvkènt a nèmetet használjuk. Illetve jóformán az egyèsz környezetèvel ez a közös nyelve, mert egyedül van a környèken a hazájából). Eddig nem volt ilyen gond, tökèletesen megèrtettük egymást, de most azt mondja, hogy zavarja, hogy nem tudja magát olyan szèpen kifejezni, mint az anyanyelvèn.

Viszont a viselkedèsèvel meg abszolút paradox az egèsz, mert olyan dolgokat tesz meg èrtem, úgy viselkedik, mint aki fülig szerelmes (de sosem mondta mèg), ès minden percèt velem töltenè.

Nem mondom, hogy èn 100%-osan ismerem, mert persze, hogy nem. De akkora butaság lenne, hogy èn szivesen (ha az anyagiak megengedik) bármikor összeköltöznèk vele? Elvègre csomó dolog csak lakva derül ki, így anèlkül esèly sincs teljesen kiismerni a másikat.

Fogalmam sincs. Èn nagyon megszerettem, de ahogy most ezekre reagált... Van èrtelme így türelmesnek lenn, ès kivárni, mi lesz?

Köszi

N26, ő f26


2020. aug. 23. 16:36
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
100%

Az aggodalmai szerint valamennyire érthetőek, én is mindig rettegek ettől, mert voltak már rossz tapasztalataim, plusz egyébként is sok egyedüllétet igénylek.

De az nagyon rossz jel szerintem, hogy felhozta a nyelv témát... Ha már most az elején zavarja, hogy külföldi vagy számára, az nem hinném, hogy jobb lenne idővel. :(

2020. aug. 23. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
24%

És mit mond, mégis mikor tartja ideálisnak az összeköltözést?

29 évesen ismerkedtem meg a jelenlegi párommal. Ha fél évnél tovább húzta volna a költözést, lehet elküldöm a büdös francba.

Nem tinik vagytok bakker. Mégis meddig akar járogatni meg ismerkedni?

2020. aug. 23. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
100%
És azt honnan veszed, hogy ő komolyan tervez veled?
2020. aug. 23. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
100%
Ez olyan dolog, amit nem lehet erőltetni. Ő még korainak érzi, szeretné kiélvezni az együtt járás időszakát. Mi 3 hónap után költöztünk össze, de mindketten nagyon akartuk, és működött is. Ha még egy év után is csak a kifogásokat keresi, akkor nem lehet vele komolyan tervezni.
2020. aug. 23. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 A kérdező kommentje:
3-as, nem tudom. Illetve ez az igazi Paradoxon amit nem èrtek. Tènyleg olyan dolgokat tesz meg èrtem, amiket eddig soha senki, ezèrt gondoltam, hogy igazán fontos lehetek számára. Csak aztán jött ez a beszèlgetès.. mondta is nagyon fontos vagyok neki viszont kèrtem, hogy mondja meg nyugodtan, ha nem tud velem tervezni, vagy nem úgy gondolja a dolgokat, mint èn, de mindenre csak a nem tudom volt a válasz. Nagyon fontos vagyok, de ennyi idő neki mèg nem volt elèg, hogy kiismerjen annyira, hogy azt tudja mondani, velem tervezi a hosszútávú jövőjèt..
2020. aug. 23. 16:48
 6/21 anonim ***** válasza:
62%
Az összeköltözés nem házasság. Pont, hogy együtt lakva tud normálisan megismerni. Én az ilyen embereket nem tudom komolyan venni.
2020. aug. 23. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 A kérdező kommentje:

Attól fèl már előre, hogy mi van, ha mègsem működik, akkor mit csinálunk. Egyikünk családja sincs itt, ahol pedig most lakunk, ha elköltözünk, valószínűleg nem tudunk majd visszajönni, így ha nem klappol, nincs b-terv.

Illetve az összeköltözés rèszemről munkahely váltással is járna, mert már túl messze lenne a règi helyem, ès ezt is felhozta, hogy majd az őt hibáztatom biztos, ha nem jön össze... (Pedig tudja, hogy nagyon utálom már a règi munkahelyem, ès egy ideje már váltani akarok, a költözèsi cèl pedig nagy város lenne, ezernyi lehetősèggel..)

2020. aug. 23. 16:57
 8/21 anonim ***** válasza:
100%

"ha mègsem működik, akkor mit csinálunk"


ÖÖÖ....mondjuk szétköltöztök? És kerestek mindketten albérletet? Nagyon bonyolultan hangzik:D


De még egyszer kérdem: mennyi idő kell neki elmondása szerint?

Mert ha plusz egy-két hónap, az oké.

2020. aug. 23. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
82%

Igaza van. Nem kell pár hónapos ismeretségek után össze-vissza költözködni.


"Attól fèl már előre, hogy mi van, ha mègsem működik, akkor mit csinálunk"

EZ teljesen jogos. Ebből is látszik, hogy megfontoltabb, mint te.


Miért nem váltasz munkát, ha utálod?

Ez úgy jön le, hogy csak a nagyvárosba költözést és új munkahelyet akarod megoldani ezzel az összeköltözéssel, meg kifogni egy benszülöttet.

2020. aug. 23. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 A kérdező kommentje:

Utolsó, lehet hogy neked úgy tűnik, mert nem ismered a szitut. :) Már règ van fix helyem egy másik cègnèl, illetve úgy fix, hogy ha a vírus nem okoz több galibát, ès be tudnak indulni normálisan. Mèg a virus előtt pár hèttel kaptam meg a szerződèsem.

De mivel az most megintcsak ingatag, ezèrt a nagyváros lehetősègei nyilván jobbak.

Elhiszem, hogy óvatos,de ennyi intenzív együtt töltött idő után már csak ismer valamennyire hozzá, vannak akik hetek után már összeköltöznek, gond nèlkül.

8-as, mindenre a nemtudom volt a válasz, semmi konkrètum.

2020. aug. 23. 17:18
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!