Mi lenne a megoldás ebben a helyzetben?

Sziasztok!

30 éves, 1 gyermekes anyuka vagyok. A kisfiam 16 hónapos. A jelenlegi párkapcsolatom romokban hever.

Elhidegültem a páromtól:

- ha sexre kerül a sor, nekem nem okoz örömöt, sőt rossz érzés, stresszelek azon vagyok h minnél előbb túl legyek rajta, és félek h ismét teherbe esek. (jövőhéten megyek a nőgyógyászomhoz fogamzásgátlót iratni)

- Nem szívesen beszélgetek vele, kerülöm egész nap, ha nem a házimunkát csinálom, vagy a gyerekkel foglalkozom, akkor inkább a telefont nyomkodom. A párkapcsolatom, a terhességem 6-dik hetében kezdett el megromlani. Addig minden este beszélgettünk, egymáshoz bújtunk fürdés után, és amit csak gondoltunk, azt megbeszéltük. Aztán terhes lettem, amikor kiderült,onnantól kezdve ő valahogy elfordult tőlem. (Miatta estem teherbe, mert ugye nem szedhettem gyógyszert, és direkt nem vigyázott, amit később el is mondott, h azért csinálta, h engem megtarthasson) Veszélyeztetett terhesen egész nap itthon vártam, és mikor hazaért, fáradtságra hivatkozva mindig elmaradt az esti beszélgetés. Rengeteget sírtam, kérleltem h változzon, mert hiányzik, és ha nem lép, elhidegülök tőle. Ennek az lett a vége h minden nap sírva aludtam el, mert nem beszélgetett velem. Elmaradt az esti hozzám bújás, a simik, és helyette elfordulva aludt. Úgy éreztem h elhanyagol. Rengeteget kérleltem, rengetegszer sírva aludtam el, mert üres fülekre találtam.

Depressziós is lettem, ami persze nem érdekelte. Sokat veszekedtünk ez miatt. Jóformán csak akkor foglalkozott velem pár szóban, ha sexelni akart.

- Nem szívesen megyek el vele bárhova. Anno előszőr jeleztem neki, h hiányoznak a randik, meg az ajándékok. Aztán erősebben felhívtam a figyelmét, a vége hatalmas balhék lettek. Aztán egyszer elvitt randizni, de csak azért h kiengeszteljen. Nagyon nem éreztem jól magam, mert tudtam h csak muszályból visz el, nem pedig azért h jólérezzem magam... Azóta sehova nem megyünk, pedig előtte a fél országot bejártuk, folyton mentünk...

Amikor a legutolsó balhénk volt, és mondtam neki h még mindig nem vittél el randizni, azt mondta h majd elviszlek, ha megkapom a fizum. Megjött a fizu, vártam egy hetet, nem történt semmi. Mondtam neki, h akkor mi van a randival? Azt mondta erre h akkor elviszlek, ha elfelejted. Mi van? Nah itt elszakadt a cérna... Lett egy nagy balhé.

- Nem bízom benne, mert rengeteget hazudott már nekem. Pitiáner dolgokan, amikben igazából nem is kellett volna, mert megértő vagyok, mindig mindenhova elengedtem, haverokhoz, motorozni, én meg itthon vártam mint a jókislányok,aztán hazudott, h hova megy, mikor jön (telefonon mindig felhív és azt mondja most indulok, akkor egy óra mulva sem indul el, csak ha rátelefonálok), vagy h xy mit mondott erről meg arról. Vagy ha telefonál, akkor a telefonjában a hívott számot nem menti el, h lássam kit hívott, és az ismerőseit, az én mobilomból rendszeresen kitörli, h még véletlenül se tudjam mondjuk felhívni őket.

- folyamatosan féltékenykedik, és beképzeli h van valakim. Holott nincs én soha egy barátomat sem csaltam meg, és őtsem fogom. Azért hiszi ezt, mert az előzőbarátnői mind megcsalták és nem hiszi el, h én nem olyan vagyok, és szinte minden nap megkérdezi, h ugye nem fogom megcsalni.

Folyamat ellenőriz, nézi az emailjeim, a telefonom hívás listáját, sms-eket, mikor elmegy itthonról éjszaka dolgozni, akkor rendszeresen a bej atiajtónak támasztja az egyik cipőjét, h lássa reggel, h kinyitottam-e az ajtót. Mert ha kinyitom, akkor a cipő leesik, és belülről nem tudom ugyan úgy visszatenni. Szerinte vagy csavargom, vagy jöttek hozzám. Nagyon sokáig azt hitte h a közös gyermekünk az egyik haverjától van... Amikor megszületett a pici, és mondtk neki h rá hasonlít, akkor hitte el. Ez nekem leírhatatlanul rosszul esett. Ezt a haverját ráadásul tiltotta az én facebokoomon, és kb 5 mondatot beszéltem ele, mióta ismerem, akkor sokat mondtam...

- Egyre durvábbak a veszekedéseink, a legutóbbinál a kalapácsot kereste, mert szerinte én raktam el (am nagyon trehány, mindent szétszor, elhagy), amin összevesztünk, és a vége az lett, h a hajamnál fogva a földre rántott, kezemben a 16 hónapos kisfiúnkkal... A nyakam megrándult és a kisfiam is nagyon megilyedt.

Elszeretnék menni innen, de anyagilag nem tehetem meg, ráadásul még bíróságra is járni, h hol legyen a kisifiam, mennyit láthatja az apja -erre nem lenne energiám és erőm. Nagyon elfáradtam, belefáradtam a harcba, folyamat depressziós hullámvölgyekben vagyok, barátaim nincsenek, mert sikerült neki az összeset elmarnia mellőlem... Egyedül vagyok. Új barátot keresni pedig nem merek, mert ilyen apárom, és közbe avatkozna.

Egész nap a semmit hajtom, már nincs kedvem zenét hallgatni, vezetni (erről terhesség alatt tiltott le), de már ehhez sincs kedvem, régen rajzoltam, már ahhoz sincs. És bármi új dologba blefogok, mindentől elveszi a kedvem.

Mit tennétek a helyemben?

Köszönöm előre is az észrevételeket.