Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek, ha a barátom ismeri most már a gyengeségeimet és a félelmeimet?

Figyelt kérdés

Pár hónapos kapcsolat, és bár eddig is mindent megosztottunk egymással, beavatom őt az életembe, de alapjában véve nem vagyok túl nyitott személyiség, alakultak ki bennem gátlások és falak az évek alatt, mert mindig amikor valakiben igazán megbíztam, sokszor rájöttem, hogy hiba volt, illetve, csak szimplán nem szeretek mások terhére lenni a bajaimmal.



Az amúgy a problémám, hogy világéletemben nagyon magányos voltam. Mindig próbáltam és próbálok barátokat találni, de egyik sem marad igazán tartós, mindig eltávolodtunk, vagy összevesztünk. És ettől mindig annyira szomorú leszek, mert egyébként meg szükségem lenne több társaságra, nem tesz jót nekem, ha sokat vagyok egyedül.

És ehhez jön még, hogy érzelmileg is nagyon labilis vagyok. Ideges nem szoktam lenni, de szomorú nagyon könnyen és nagyon gyakran, komolyabb ok nélkül is, elég, ha valamit félreértek pl. És ilyenkor nagyon nehezen nyugszom meg, agyalok, stb.


Valamennyire nyilván előjött már ez, de tegnap este rendesebben szóba került a barátommal, és azt mondta, hogy ezen dolgoznunk kell együtt, és hogy ő mindig itt van nekem, szeret engem, stb.

De most szörnyen érzem magam... Nagyon sebezhetőnek, mert ezekről nem nagyon beszélek szinte senkinek, gondolni sem szeretek rá, valamint, nem szeretnék a problémája lenni, szégyellem magam, amiért ilyen "selejtes" vagyok. :(


El fog vajon múlni ez az érzés?


24L


2020. okt. 15. 11:06
 1/5 anonim ***** válasza:
36%
Furcsa lény (lány) vagy. "ő mindig itt van nekem, szeret engem, stb." vagyis segitö, támogato a barátod. Te meg azon agyalsz, hogy jaj mi lesz? A pinát adod neki de a gondjaidat nem? Nem csoda, hogy magányosnak érzed magad!!
2020. okt. 15. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
83%
Most mégis mi a bajod? Messziről kiált rólad, hogy milyen problémáid vannak, tudta ő ezeket mielőtt szóban elmondtad volna. Erre ő nyugtat, támogat, te meg azon rugózol, hogy vajon miként fog ezzel visszaélni. Nézzél magadba!
2020. okt. 15. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%

Tudod az a helyzet, hogyha nem adsz esélyt magadnak és a párodnak, akkor mindig" ilyen" maradsz.

Most pont adott a sors egy esélyt, hát ragadd meg.

A hozzáállásod kb olyan, mintha egy profi labdarúgó úgy menne ki a pályára, hogy minden mindegy, úgy is kikapunk. Én fociztam sokáig, sokszor nem sikerült nyerni, de azt megtanultam, hogy a fenti hozzáállással szinte biztos, hogy csak vesztesz.

2020. okt. 15. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Nyilván nem visszaélésre gondoltam, csak nem szeretném, hogy esetleg elhagyjon a problémáim miatt.


Utolsó, köszönöm a normális választ!

2020. okt. 15. 13:18
 5/5 anonim ***** válasza:
38%
pár hónap még csak.. gyakorlatilag csak felszínes ismeretek alakulnak ki ilyenkor még ..2-3 év után kezded megismerni az embert igazán.
2020. okt. 15. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!