Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mi lehet gondolni egy ilyen...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi lehet gondolni egy ilyen lányról, és erről a helyzetről? (Bővebben lent)

Figyelt kérdés

Tavaly január óta nem volt barátnőm, ezért idén nyáron komolyabban és minél több területen megpróbáltam ismerkedni, mert már nagyon szerettem volna egy párkapcsolatot. Ilyen példa volt az Anotalk oldal is, ahol augusztus 12.-én összedobott minket az oldal egy 19 éves lánnyal, majd rövid beszélgetés után megegyeztünk, hogy csinál egy e-mail címet, és ott folytatjuk. Tényleg csinált, megadta, és ott folytattuk. Ott is teljesen rendben ment minden, majd egyre inkább fusztrált lett ha 20 perc-fél óránál több idő után írok neki, azt mondta hiányérzete van hogy nem írok. Ha elmentem valahová, mondta, hogy amennyire csak lehet minél hamarabb írjak. De emelett ő kijelentette, hogy hétvégén ő nem igazán elérhető, csak hétköznap reggeltől a munkaidő végéig, 17:00 óráig, mert egyedül él egy albérletben egy kis kertvárosban, mert csak ott talált olyan albit ahol a főbérlő engedte a kutyatartást, ugyanis a lánynak van két kutyája.

Augusztus 24-én hétfőn nyaralni mentünk Hajdúszoboszlóra a szüleimmel, ahonnan 28.-án pénteken jöttünk haza.

Őszintén szólva, ott a helyszín és nyaralás csak "háttér" volt mert egyre "közelebb kerültünk egymáshoz" az e-mail-ezések alatt, persze a fusztrációja ugyanúgy megvolt, amikor a vízbe mentem és csak két-három óra után jöttem ki, így az idő alatt nyilván nem tudtam neki írni, nagyon hiányolt. És 25.-26.-27 volt az a hármas nap az öt közül amikor nagyon sok mindent elárult magáról, ami jelentős része aggályos egy nő szempontjából, félve is árulta el, de ő is azt mondta, hogy jobb lesz így, hogy őszinte. Amit elárult, hogy 99%-os valószínűséggel nem lehet gyereke, régen nagyon füves volt, többször megpróbált öngyilkos lenni (képeket is mutatott) és ezek miatt nagyon könnyűvérű lett, volt hogy nem volt a városban még egy órája sem, de már vitte is fel a palit. Óvszerre allergiás volt, így csak a legelső aktusnál használta, ott is csak félig, mert levette a sráccal emiatt. Azt írta megszámolni sem tudja hányan élveztek belé. Ezek azért voltak elmondása szerint, mert 2015-ben kiderült, hogy nem lehet gyereke, a srác emiatt elhagyta, akibe nagyon szerelmes volt, közös jövőt, családot, házat, gyereket terveztek, elkezdett füvezni, többször megpróbált öngyilkos lenni, és mint nő, elvesztette az önbecsülését, így hogy valami "öröme" legyen (nem tudtam szebben megfogalmazni) a szerelme és egy lehetséges baba nélkül rengeteg emberrel lefeküdt. Voltak még hosszabb kapcsolatai de azok csak a teste miatt voltak vele és kihasználták.

A szülei rászóltak, hogy ez így nem mehet tovább, és másfél-két éve tiszta lett, és ugyanaz óta, rendes, normális párkapcsolatot szeretne. Persze ettől a gyerek kérdés még nem óldódott meg. Ahogy hazajöttünk 28-án Szoboszlóról, megadta a számát (ekkorra már azt vallotta, hogy bár ő sem érti, de belém szeretett) és naponta több alkalommal is telefonáltunk. Augusztus végén azt mondta csinál face-t, hogy ott is tarthassuk a kapcsolatot. Bevallom nem értettem, hogy miért kell neki face-t csinálni, nem igaz, hogy a mai világban egy 19 éves lánynak nincs face. Na mindegy, mentünk tovább. Szeptemberben már videóhívással is beszéltünk napi több alkalommal is. A fentiekhez képest meglepő módon elég normális lányról van szó, értelmes beszéddel, választékos szóhasználattal, az élet dolgairól is logikus és korrekt véleménye van. Egy olyan lányt képzeljetek el, akivel tényleg nagyon elbánt az élet, a gyerekek a mindene. Viszont egyszer elszólta magát a keresztnevével kapcsolatban amikor nehéz napja volt hogy "Na Kati, ez nem a te napod" mint szokás mondani. Rákérdeztem, azt mondta az a másik keresztneve, de emezt jobban szereti. Küldött magáról tik-tokos videót, aminek a sarkában a családneve is más volt a keresztneve előtt amivel elszólta magát. Itt már elég gyanús volt a dolog, de direkt nem kérdeztem rá. Rákerestem a videóban látható névre de olyat nem találtam. Megkérdeztem van e másik facebook-ja, azt válaszolta, hogy miért lenne. Persze sejtettem, hogy nem igaz. Ebben is csak én voltam egyedül az ismerőse. Szeptember 21.-én este rámírt nagy boldogsággal, hogy megjött neki, előtte jó ideje görcsölt is már a hasa, azt írta el is sírta magát. Azt mondta volt már ilyen, de mindig annyi is volt, de azért most reménykedik. Rá két napra, 23.-án már lett egy másik fiú ismerőse is, (végig figyelemmel tartottam a profilját) és innentől kezdve már ritkábban lettek az írások és a hívások, a videóhívások meg teljesen eltüntek. Még írt, meg azt is, hogy szeret, de már nem 5-10 percenként hanem mondjuk óránként. Októberben tovább ritkultak a hívások, és lett még egy fiú ismerőse is, tudtommal ott már megint nem jött meg neki. Majd e hónapban novemberben azt mondta, hogy 11.-én 12-én táppénzre megy, mert s.o.s.-ben vigyáznia kell a testvére gyerekére, 10.-én küldött egy közelit, hogy új műkörme van, 11.-én reggel küldött egyet a lábáról farmerban, hogy már a vonaton ül. Mondanom sem kell, hogy 13-án reggel azzal kezdte, hogy beszélnük kell, természetesen az lett, hogy be szeretné fejezni. Ő nem bírja tovább a távolságot ami köztünk van (152 km, azt beszéltük meg, hogy jövő januárban találkoznuk, mert már nincs szabija) Azt írta, hogy míg a gyerekre vigyázott, elgondolkozott, és mikor a telefonjából törölgetett képeket, talált egy öt évvel ezelőttit a nagy szerelmével, és azt mondta, hogy akkor volt utoljára felhőtlenül boldog, amit át is küldött. Mondanom sem kell, a műköröm, de még a farmer is ugyanaz volt, amin azokon a képeken volt amiket előtte két-három nappal átküldött. Közben egy másik face-ből rákerestem (ezt viszont már sokkal hamarabb kellett volna) a tik-tokos nevére, azonnal kiadta a profilját. Tehát amikor augusztusban csinált egy kamuprofilt amikor ismerősök lettünk a face-n, és amivel beszélgettünk, gyorsan letiltott az eredetiből. Az igazi profilból megtudtam, hogy ki volt az átküldött képen, ugyanaz aki a nagy szerelme volt, és az aki szeptember 23.-án a kamuprofilban is ismerős lett, tudjátok, onnan lett ritkább a kommunkikáció. Mondtam neki, hogy amit átküldött az nem öt éves kép hanem két napos, (mivel az igazi profiljában, érhető módon jóval fiatalabbanak és máshogy nézett ki, és a műköröm meg a farmer is ugyanaz. Azt hazudta, hogy a körmöt azt csak a gyerek emléke miatt csinálta xd (Ilyen gagyit hazudni xd)


Szerintem ami történhetett: Augusztusban neki kellett egy hatlmas leki fröccs mert megint kezdhetett mélyponton lenni, majd amikor felcsillant a reménysugár a gyerekszülésre két napon belül felkereste az öt évvel ezelőtti szerelmét, aki pont a gyerekszülés hiánya miatt hagyta ott. Én csak vígasz voltam, így megtette egy kamuprofil is, onnan is lehet vígasztalni valakit. Bár szerintem a gyerekből még mindig nem lesz semmi sem, az egy egy napos csoda volt, hogy megjött neki. A valódi profilján még mindig egyedülállóként van feltüntetve, az előbb is megnéztem, egy nappal a "szakítás" előtt 12.-én délután feltett egy új profilképet (amihez érdekes módon egy kapcsolat lezárásáról írt egy idézetet) a gyerek szívvel reagálta. Amit még felhozott szakítási okként, a távolság, és hogy ő nem szereti a távkapcsolatokat, nem bírja már ezt tovább (igaz, ezt már augusztusban is jelezte) és hogy túl sokszor célozgattam a szexre, milyen jó teste van, mit csinálnék vele ha ott lennék, meg hogy ha árnyaltan, ki nem mondva is, de ler***oztam. Úgy voltam hogy egy szórakozás már nekem sem árt, ne csak ő szórakozzon velem xd

Az mondjuk a becsületére legyen mondva, hogy a múltját és a gyerekszüléses dolgot őszintén elmondta az elején.

Ti jártatok már így, találkoztatok már ilyen lánnyal? És ti mit gondoltok, esetleg valami más is történhetett még a háttérben? Etetni valakit mondjuk tudott volna az eredeti profiljából is. Ti kiegészítenétek még valamivel, amire ti még gyanakodtok? Normális válaszokat ha lehet! Ne haragudjatok, hogy ilyen hosszú lett!



2020. nov. 17. 15:18
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
100%
Én kerülném.
2020. nov. 17. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
98%
úristen, a lány tutira nem normális, de hogy te se az biztos. Már az elején amikor ragadt rád, dobni kellett volna, mert az iylen lelkisérült. amikor kiderült a riba.nckodós dolga és a füvezés, na hoyg onnantól minek írtál még vele, az a te szegénységi bizonyítványod...a többi hazudságát már fel se kellett volna fedezned, mert nem kellett volna dumálnod vele. hihetetlen egy egy szép fiatal pofiért a pasik mennyi sza.rságot képesek elviselni, de egy átlagos, normális életű, munkájú nő meg nem kell, mert az nem oylan szép...
2020. nov. 17. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%
Kamu
2020. nov. 17. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
100%
Haver, minek kattogsz még ezen? Jól átvertek. Kell ezt még ragozni?
2020. nov. 17. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
0%
Legalabb megdugtad?
2020. nov. 17. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
100%

Pfuu

Ez kattant

De te se vagy normális

2020. nov. 17. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
100%

Nem találkoztam ilyennel, de hasonlón átestem én is.

Adj hálát az égnek, hogy így alakult. Ha ezzel a csajjal összejössz, véged van! Ez kikészített volna. Ez egy pszichológiai eset!

Felejtsd el. Tanulj belőle!

2020. nov. 17. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
100%

Ha valakivel ennyit beszélgetek e-mailen akkor eleve nem egy kamu profilt fogok a másik félnek megadni.

Én már akkor hagytam volna ezt az egészet. Nem húztam volna eddig.

2020. nov. 17. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
100%
Valami sulyos személyiségzavarban szenvedhet ez a lany. Kar erte h egy kufirc remenyeben ennyire beszeditett en mondjuk hamarabb elkezdtem volna gyanakodni
2020. nov. 17. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
100%

Örülj, hogy nem találkoztatok. Nem normális sajnos, beteged hazudozó.

Az exem, miután szétmentünk, összeakadt egy hasonló csajjal...

2020. nov. 17. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!