Őszintén félek az összeköltözéstől és azt érzem, nem fog menni az együttélés. Ti várnátok vagy szakítanátok?

3 éve vagyunk együtt a barátommal, van egy szép kis korkülönbség, én 23, ő 31 éves.

Sajnos eddig is sok problémánk volt abból, hogy ő vállalkozó, ráadásul a munkája nagy része otthon elvégezhető, és annyi munkája van, hogy általában reggeltől estig dolgozik, hétvégén is dolgozott régebben, de kellett hozzá 2 szakítás, hogy ezen változtasson (korábban alig tudtunk együtt lenni a sok munka miatt, aztán visszasírta magát, én pedig szerettem őt és adtam esélyt neki).

Most a harmadik felvonásban eljutottunk oda, hogy hétvégén már maga helyett más csinálja a munkat, egy alvállalkozó, meg ha találkozunk, akkor már nem csak este 8 után, hanem mondjuk 6 és 7 között is el tud szakadni a munkától.

Tudom, hogy szeret, érezteti azért, de nekem ez sok, hogy van a munka, meg talán én is valamennyire, de ezen kívül SEMMI, de semmi élete nincs. Januárban (még a vírus) előtt elhatározta, hogy újra elkezd gyúrni, mondanom sem kell, semmi nem lett belőle, mert vagy a munka miatt nem volt ideje edzeni menni, vagy én mentem át hozzá, én pedig csak 1-1x mentem vele edzeni, nem igazán az én hobbim a konditerem.

Van autója, 2 lakása (illetve az egyik még épül, kB 1 év múlva tud beköltözni), és azt beszéltük, oda költöznénk össze, mert addigra én is pont végzem az egyetemmel és már fogok dolgozni rendesen (azt beszéltük, hogy addig nem költöznék oda, amíg nappali tagozatos egyetemista vagyok).

Viszont valószínűleg nekem lesz egy fix melóhelyem, kB 5-6-ig dolgozom, lesznek szabadnapjaim, lesz hétvégém normálisan, de neki ezek közül egyik sincs. Se szabad nap (nála nincs olyan, hogy "szabit vesz ki", minden nap dolgozik, nyaralás alatt is volt rá példa, amin azért összekaltunk, mert életünk első közös komolyabb nyaralása volt Horvátországban 5 napra, én egész nyáron dolgoztam érte, hogy a részem bele tudjam adni, ő pedig távolról ügyfelezett és ez nem esett jól, miközben elmentunk nettó 3 napra, első és azóta is utolsó közös nyaralásunkra, ezen kívül 1x vitt wellnesselni, de az már lassan 3 éve volt, még a kapcsolat elején, amikor meg akart szerezni vagy passz). Igazából nem is várom el, hogy ő fizesse a nyaralást, a részem beleteszem, csak akkor legalább azzal tiszteljen meg, hogy arra a pár napra rám szenteli az idejét. Azt gondolom, ezek nem irreális illúziók, aztán lehet én vagyok túl ragaszkodó, akaratos, nem tudom.

Nagyon félek, hogy nem fogunk tudni együtt élni, hogy társas magányban leszek és boldogtalan életem lesz. Legalábbis amíg vele élek. 1 év múlva tudnánk leghamarabb osszekoltozni, előtte semmiképp sem szeretnék odakoltozni hozzá, ennek megvannak az okai, igazából a kérdés szempontjából jelentektelen is. Viszont félek, hogy még 1 évet kidobok a kukába az életemből, és elmennek a fejem felett az évek és közben mintha a sült galambra várnék. Nagyon rossz ez a ragodas, nyilván szeretem őt, de bennem van, hogy valószínűleg nem fog működni az összeköltözés, viszont az is, hogyha ki sem próbálom, ott lenne bennem a mi lett volna, ha...

Nagyon tanácstalan vagyok, első párkapcsolat ráadásul, nagyon összehasonlítási alapom sincs.

Ti a helyemben szakítanátok vagy megvárnátok, milyen lesz az együttélés?