Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Túllendülni és boldogan élni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Túllendülni és boldogan élni ilyenek után?

Figyelt kérdés

Komplikált a helyzet, de muszáj leírnom valahova...


Egy évvel ezelőtt összehozott a sors azzal, akibe szerintem már akkor szerelmes voltam, amikor nem is ismertem.

Hatalmas lángokban csapott fel a szerelem, vontalom mindkettőnk részéről. A megvalósult mennyország volt minden, csodás tervek, közös idők...

Míg ahogy ez rendszerint szokás, jött a hideg zuhany. Egyszercsak furcsa lett, kerülni akart. Csendes volt, szinte semmi.

Sírva hívtam fel hogy mi történt? Mire a telefonját kivette a kezéből egy nő, aki mint kiderült a barátnője volt végig. Innentől nem érdemes mondanom mi volt.

Napok után felkeresett könyörögve, hogy beszéljük meg. Hogy van még remény arra hogy együtt legyünk, mert ő nem is akar vele lenni, csak fogva van tartva.

Mivel túlságosan szerettem, elhittem és elkezdtem várni... szerető lettem, míg ők még egy évig együtt voltak.

Sok minden történt közben.

De most már 2 hónapja lassan szétmentek valóban.


Nem tudom elmondani és megértetni vele azt, hogy ez engem hogy megölt. Próbálna közelíteni, én is, de amikor oda jut a sor, fagyás.

Most már az van hogy ideges, feszült, nem érti miért nem vagyok túl a dolgokon végre.

Elmondása szerint ő már rég túl van ezeken, most már legyünk egymáséi.

Ezek a besült próbálkozások konfliktust szülnek. És azt érzem hogy csalódást okozok neki, amit ki is mutat.



A valaha volt legnagyobb boldogság jött a legnagyobb sebzéssel.


Nem tudom hogy volt-e valaki hasonló helyzetben már.

Félelmetes ez az egész, én már nagyon rámentem arra hogy kitartsak emellett a legszebb boldogság mellett.


2020. dec. 16. 19:02
 1/4 anonim ***** válasza:
Ez egy fellángolás volt, amiből pofáncsapással ébredtél. Mindannyiunkkal megesik az ilyen, de ezután általában már nem várjuk a csodát... Elrúgta a pöttyöst. Ennyi, vége. Neked aztán ne legyen lelkiismeretfurdalásod.
2020. dec. 16. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Te mit akarsz egy olyan jellemtelen senkiházi patkánytól, aki képes volt a nőjét minden szívbaj nélkül megcsalni valakivel???!


Azt hiszed, hogy veled nem fogja ugyan ezt megtenni???! Ne már! Kis naív!

2020. dec. 16. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

De igen pontosan ettől félek.

A bizalom megtört, hiába vagyunk el jól is. Fáj elismerni de ez van

Nem tudja elfogadni hogy ez az egész egy falat húzott bennem, nem érti miert nem engedek fel, hiszen most már lehetne.

Szörnyű érzés hogy ez az egész így fogva tart.

2020. dec. 16. 20:49
 4/4 Angel3000 ***** válasza:
Szia! Sajnos, már korábban sarkon kellett volna fordulnod, mert ez a fèrfi ingatag, ami nem egy jó tulajdonság! A “szálka“ benned maradt ès nem is fog elmúlni, mindig „szúrni“ fog! Ez a fèrfi megalázott tèged, - más nôvel is lefekûdt mig veled is volt. Ôrûlet! Tèrj már èszhez!
2020. dec. 17. 02:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!